Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

t i z e n k e t t ő

Visszatérve a szobába elraktam a táskámba egy doboz cigit, és egy öngyújtót. Ha kellene. Emelett még egy kis vizet és pénzt tettem el. A táska azért kell mert bemegyünk egy városba, ugyanis Jasonnek elintéznivalója van, utána pedig megyünk a pályára.
A szobából kilépve indultunk ki a lányokkal a fiúkhoz, akik kint ültek a térdükre könyökölve, és tanácskoztak. Odasétáltunk, mire abbahagyták.  Nem tudom, talán csak beszélgettek.
-Sziasztok. -köszönünk, és mikot leülök Marcus mellé jön egy üzenetem anyutól.

Kincsem! Elfelejtettem megkérdezni hogy mit kérsz szülinapodra. Tudod jövőhéten lesz. -írta.

Anyu nem kell semmi úgyis csak augusztusban jövök haza. -válaszolok.

Persze. Mit kérsz? -kérdi. Hát anya már csak ilyen.

Egy ölelést. -válaszolok.

Angéla!

Jó akkor egy pizzát. Sonkás-kukoricásat.

Ennyit kérsz a szülinapodra?

Aham. Meg menjünk el majd egyszer ketten vásárolni. Ha hazaértem.

Persze. Na szia.❤️

Szia anya.❤️ -írom majd elteszem a telefont.

-Van valami? -kérrdi Marcus.
-Nem, csak anyával írtam, kérdezte mit kérek szülinapomra.
-Jaa. Oké. -mondja. Eközben megjelent Jason.

Mehetünk? Hol szeretnétek reggelizni? Itt vagy mekiben? -tette fel a kérdést. Erre mindenki rávágja hogy meki.

-Oké, akkor szálljatok be a buszba. -indul meg. Marcus megragadja a kezem.

-Gyere siessünk hátra. -kel fel és megindul velem a busz felé.

-Ó. Oké. -kezdek el futni. Erre Marcus is kapcsolt, és velem futott. A busz ajtaja előtt megállva tolakodott, így előre jutottunk. Kaptunk néhány norvég szót, amit nem értettem, de biztos nem valami szép. De a lényeg, hogy sikerült hátrajutni. Mivel a mostani csapatlétszám kb. 19-20 személy, így a 25 fős buszon kissé szellősen, de elfértünk. Hátranyomulva sikerült lefoglalni még 3 helyet.
-Még ki jön hátra? -kérdezem.
-Martinusék, meg nemtom'. -mondja.

Már kezdtek felszállingózni az emberek, de én senki ismerőst sem láttam. Marcus nem figyelt, csak telefonozott. Mikor kiállt a busz, akkor pillantottam meg az ablakból a mi csapatunkat.
-Marcus! Marcus! -csapkodom a karját.
-Mi az? -kérdezi.
-Rossz buszra szálltunk. Ott vannak a többiek! -mutogatok ki az ablakon.
-Mivan? -kérdezi.
-Ennyire lassú a felfogásod? Ez rossz busz! -kiáltok fel.
-Basszameg. -mondja. -Menjünk előre, hogy állítsák meg a buszt. -kezd felállni. Kiengedve őt megyek utána. A sorok között megpillantom a srácot aki leakart kapni engem a vécénél, így megfogom Marcus kezét.
-Minden oké? -kérdezi.
-Te beszélsz. -tolom előre. Oda megy egy 35-40 év körüli férfihoz, és elkezd angolul magyarázni neki. A férfi nem reagál semmit.
-Nem kéne inkább norvégul? -kérdezem.
-De. Mister!
-Ja? -kérdez vissza a csávó. Én itt már nem figyeltem a részt, hanem tárcsáztam Anettet.
-Angi! Merre vagytok? -kérdezi.
-Az van hogy.. -kezdeném, csak a mögöttem álló srácok elkezdenek hangosan röhögni. -Rossz buszra szálltunk fel. -mondom, de Anett visszakérdez. Király, nem hall semmit ezek az idióták miatt.
-Anett... -próbálkozom, de még mindig hangosan beszélnek. Hátrafordulva rájuk kiáltok:
-Be silent already! -kiáltom, mire felémfordulnak és elkezdenek beszélni valamit.
-Anett. Haló. -nézem a telefont. Kinyomott. Hurrá.
Marcus hirtelen felém fordul.
-Oslo másik végébe mennek meccsre, csak ott tudnak minket kitenni. -mondja.
-Előbb nem? -kérdezem.
-Nem. -mondja.
-Akkor üljünk vissza. Én megpróbáltam beszélni Anettel, de nem hallott semmit. Üzenek neki.
-Én is Martinusnak. Meg Jasonnek. Meg akinek csak tudok hogy jöjjenek majd értünk. -sétálunk vissza hátra.