Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

ö t v e n

Letörve indultam meg a kijelölt öltözőbkbe, ahol már a fiúk is ott ültek.
-Sziasztok. -köszönök nekik.
-Szia. Mi van Marcussal? -kérdezi Vic.
-Nincs jól. Vagyis, odajött hozzánk az a Grayson is, és hát majdnem verekedés lett a vége.
-Mi? -kérdezi Martinus.
-Nyugi. A szüleiddel van, de eléggé kivan. -húzom el a szám.
-Te otthagytad? -kérdezi.
-Anyukád mondta, hogy jöjjek öltözzek át, ők beszélnek Marcussal. -mondom neki, majd a ruháimat felkapva belépek a mosdóba, és átöltözöm.

-De ezt nem értem. -mondja Ashton, mikor kilépek. -Marcus most miért szomorú?
-Azért. -suttogja James -mert asszem' az ő lábáról pattant le a labda, amibe belerúgtak. Láttam. -szipog.
-Jaaaaj, ne légy szomorú. -simítja meg a vállát Betty.
-De az én hibám. -könnyezik James.
-Nem a ti hibátok James. Hidd el. -mondom neki. -Se a tied, se Marcusé.
-Így igaz. Most tényleg jók voltunk. -mondja Vic.
-Mi mindig jók vagyunk! -mondja Ash, majd kinyílik az ajtó. Marcus Jason sétál be rajta, előbbi leül mellém.
-Valahogy éreztem, hogy a lány öltözőbe lesztek. -néz a fiúkra Jason. -Mindegy, ha mind átöltöztetek, akkor gyertek ki, beszéljünk. -mondja végig, majd a többiek mind kiindulnak, Martinust, Anettet, Marcust, és engem kivéve. Martinus Marcushoz lépve beszél hozzá valamit norvégul, Anett pedig mellettem állva megsimítja a vállam, mire csak kifújom a levegőm. Pár perccel később Tinus és Marcus befejezi a beszélgetést, és Tinus Anettet magával húzva kimegy. Tinus hátrafordulva rám pillantott, és mosolyogva bólintott egyet, majd becsukták az ajtót. Marcus felé fordítottam a fejem, aki lehajtott fejjel ült, majd rámnézett.
-Haragszol? -kérdezi felszisszenve.
-Nem. -válaszolok. -Fáj valahol? -kérdezem.
-Oldalt. -húzza fel mezét.
-Mutasd. -fordítom magam felé. Egy piros folt volt a jobb oldali bordáinál.
-Ez nem néz ki jól. -simítom meg.
-Mindegy, átöltözöm. -kapja le a mezt, és táskájában kutatva megtalálja a fehér pólóját, és felvette.
-Mégegyszer, ne haragudj, hogy kiabáltam veled. Nem akartam, csak nagyon felidegesített ez az egész. -mondja.
-Semmi baj, na gyere ide. -ölelem meg mosolyogva, ő pedig mosolyogva fúrta a fejét nyakamba.
-De Marcus. -tolom el magamtól- még van egy meccs. Ugye tudod, hogy nem adhatjátok fel Tinussal? -kérdezem.
-Nem fogjuk. Ígérem. -hajol közel hozzám, majd lágyan megcsókol.

Az öltözőből kilépve megfogtam Marcus kezét, majd a többiek felé vettük az irányt, immár nyugodtan.
A többiek nem messze az öltözőtől valamit tanulmányoztak, úgyhogy érdeklődve néztünk rájuk.
-Hát ez meg? -kérdezem.
-A versenykiírás. -mondja James. -Most ez megy, utána még kettő, ami másfél óra kábé, aztán mi jövünk megint. -magyarázza.
-Értem. -bólintok. -addig mit csinálunk? -kérdezem.
-Menjünk üljünk le valahova. -mondja Faith.
Az öltözőtől kicsit arrébb lehuppantunk egy körbe a fűben, és úgy beszélgettünk. Jó volt végignézni rajtuk. Mindenki beszélgetett valakivel. Egy szó sem esett arról, hogy mi történt, vagy hogy mi fog. Csapatként viselkedtünk. Félni valónk, ha egy kevésnyi is, de volt. Hogyne lett volna. Hisz szétszedve kellett teljesíteni, és még más csapatok ellen is játszani. De minek félni? A dolgok úgy fognak történni, ahogy a sors akarja. Vagy megnyerjük vagy nem. Ez a két lehetőség van, és majd kiderül, hogy merre hajlik jobban a sors.

Hamarosan megjelent Jason, aki mosolyogva nézett rajtunk végig, majd beinvitáltuk a körbe.