Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

h a r m i n c e g y

-És hogy repült ki a bugyi az ablakon? Lefújta rólad a szél? -kérdezi Jason, amire a fiúk felhördülnek.
-Nem, dehogy is! Pakolásztam, és akkor. -magyarázkodik vörös fejjel Karoline.
-Ez biztos nem igaz. Hogy repül ki egy bugyi az ablakon? -fordul Rebeka Jason felé.
-Angi, te mindig összeverekedsz Karolinnel. Miért is? -néz rám Jason. Mindenki csöndben figyel, és néz rám.
-Nossss... azért verekedek mindig vele, mert mindig piszkáljuk egymást. És hát ja. Az lesz a vége. -vonom meg a vállam.
-És miért kiabált Karoline az erdőben? Éjszaka ráadásul! -néz ránk Jason felváltva. Karolinre nézek, aki könyörgő tekintettel néz rám. Rajtam áll minden. Simán megtehetném, hogy beköpöm őket, hogy az erdőbe álltak neki szexelni. De nem adom meg nekik azt a lehetőséget, hogy rámkenjék, hogy ezt én találtam ki. A többiek súgják, hogy: "mondd már el" de én nem teszem.
-Az az igazság amit Victoria mondott. Kerestük a bugyit. -nézek edzőm szemébe. A többiek mind felsóhajtanak mellettem.
-Nos, ha tényleg ez az igazság, ami még mindig hülyeség. -ingatja a fejét Jason. -akkor induljatok be átöltözni, mert fél óra múlva reggelizünk, és utána konditerem! -tapsol kettőt Jason, mi pedig felkászálódunk, és elindulunk a szobánk felé.

Victoria nyitja szobánk ajtaját, majd hirtelen beesik rajta.
-Haladj már! -kiáltja Karoline.
-Vic! Jól vagy? -lépek hozzá, miközben felhúzom a földről.
-Igen, köszönöm. Te löktél föl? -fordul Karoline felé.
-Nem haladtál. -vonja meg a vállát.
-És ezért belöksz az ajtón? -kérdez vissza döbbentem Vic.
-Miért mit kellett volna?
-Talán megvárnod, míg bemegyek, vagy talán megelőznöd! -kiáltja el magát.
-Vic.. -szól Rose.
-Nem! -int egyet idegesen. -Ez a hála?! Hogy fellöksz? Miután nem köptelek be benneteket nekik?
-Akkor miért nem köptél be?
-Talán azért, mert a csapat érdekeit is nézem, és még lesz ezen a nyáron meccsünk is ha nem tűnt volna fel! Mínusz két emberrel magunknak ártunk! Úgyhogy ideje lesz, hogy felfogd a dolgokat! Mert ha kell, megyek és elmondok mindent! -kiált. Karoline dühösen néz rá, de nem szól semmit. Egy ideig farkasszemet néznek, majd Vic elfordul, és a bőröndjéhez lép. Mind síri csöndben készülődünk.

Reggeli

-Mennyit ehetünk? -kérdezem az asztalhoz leülve Jasont.
-Egyetek, de ne annyira sokat, mert reggeli után egy 15-20 percet pihenünk még kint, és utána megyünk a terembe. -magyaráz Jason.

Egyébként, az ebédlőt nézhetjük egy vendéglőnek is.
Amint belépsz, balra egy svédasztal, tele étellel, azzal szemben pedig az asztalok vannak.
-Elmegyek teáért. -állok fel Marcus mellől.
-Hozol nekem is? -kérdezi.
-Persze. -fogom meg a poharát, majd elindulok. A svédasztalhoz lépve, meglátom, hogy még egy tea féle kint van, csak nem tudom, hogy Marcus milyet ivott. Hátranézek, és szembe találom magam vele.
-Jaj! -mosolygok. -Melyik teát ittad? -kérdezem.
-A málnásat. -lép mellém, és egy kenyeret elvéve keni meg vajjal, majd tesz rá szalámit, két kis paradicsommal.
-Rendben. -töltöm ki neki. -Egyébként fáj valamid?
-Nem, kincsem. -rázza a fejét. -Kérsz egy Marcus-féle szendvicset? -kérdezi.
-Mit? -kérdezek vissza.
-Martinus, és én mindig ezt esszük.
-Ez milyen szalámi? -kérdezem.
-Ilyet biztos nem ettél még, ez kifejezetten norvég. -mosolyog.
-Igen? Akkor kérnék egyet. -vigyorgok rá.
-Paradicsom is jöhet?
-Igen. -bólogatok, majd nézem ahogy elkészül a szendvicsem.

-Voilà! -teszi a teszi a tányéromra.
-Ó, köszönöm. Tessék, a teád. -adom oda neki, majd egy puszival az arcomon visszaindulunk az asztalhoz.

-Marcus! Csak nem Angi is a szendvicsünket eszi? -kérdezi Martinus.
-De, csináltam neki egyet. -mondja Marcus. Tinus csillogó szemekkel néz bátyjára, majd barátnőm felé fordul.
-Te is kérsz egyet? -kérdezi.
-Miért ne? -kérdez vissza Anett, mire Tinus felpattan Anett tányérjával, és az ételek felé megy.
-Egyébként honnan jött ez a szendvics? -fordulok Maci felé.
-Mikor 6-7 évesek voltunk, elmentünk a szüleinkkel kirándulni. És mi Tinussal nem ettünk sose szendvicset, mert nem szerettük. De anyukánk elfelejtett nekünk kaját csomagolni, mi pedig éhesek voltunk, így megkóstóltuk.
-És?
-Azután mindig csak ezt akartuk enni. -mosolyog Tinusra aki most ért az asztalhoz.
-Istenem. -nevetek. -Azelőtt mit ettetek? -kérdezem.
-Legtöbbször kakaós csigát, de volt mikor mást. -röhög.
-Nemááár. -nevetek.