Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

h u s z o n n é g y

1 hét múlva

Ma van a meccs napja. Az elmúlt héten sokat voltam a lányokkal, akik szerencsére nagyon elfogadóak voltak, és segítettek nekem mindenben. Marcus mindig Karolinnel volt, mindig egymás seggében voltak. A fiú rám sem nézett, hozzám sem szólt, én pedig napról napra egyre rosszabbul éreztem magam. Próbálkoztam beszélni Marcussal, de Karoline mindig feltűnt, vagy szóbajött, így egy idő után már-már feladtam.

Reggel korán keltünk, mert készülni kellett a meccsre, mert máshová mentünk. Azért anyának dobtam egy üzenetet, hogy szurkoljon nekünk, és majd délután felhívom. Válaszolt is, hogy nagyon várja hogy beszéljünk, és szurkol.

A buszon valamennyire csöndben voltunk, beszélgettünk egy keveset, de inkább izgultunk. Főleg mi Anettel. Reggel írtunk Tomibá'-nak is, hogy ma meccs lesz. Írta hogy sok sikert, és legyünk ügyesek. Hát, megpróbáljuk.

A pályán

Mi most valami másik csapat ellen leszünk, de mivel norvégul beszélnek, mi Anettal nem értünk semmit.
Felmentünk a pályára, ahol elhelyezkedtünk, és vártuk a kezdést.

Játék közben

Mindig én vagyok az a szerencsés ember, akit megrúgnak, megütnek, vagy bármi.
Ez most sem volt másképp.

Nagyban védekezem a kapunál, mikor a labdát feljebb rúgom, és az ellenfél belémrúg. Vagyis az orromba.
Mire odakapom a kezem, már vérzik is.

Martinusék körbevesznek, és kérdezgetk, hogy mi történt.
-Orrba rúgott a srác. -mondom.
-Hülye vagy? Az a labda volt! -hisztizik a gyerek.
-A labdától nem ömelne az orrából a vér! -mondja Martinus a vállamat fogva.
-Jaaaj kussolj már el Gunnarsen! Ki kíváncsi rád? -kezdi a gyerek. Martinus már ment is volna neki, de leállítottam.
-Hagyd Martinus, elég. -teszem elé a kezem, de inkább megkapaszkodom benne.
-Gyere, lekísérlek. -mondja.
-Ne Martinus! Te menj, majd én lekísérem. -szól hirtelen valaki. Az a valaki pedig Marcus volt. Meglepődve néztem rá, majd a kezemet fogva indult le velem a pályáról. -Ha már jobban érzed magad, gyere vissza. -mondja.
-Oké. -ülök le Jason mellé. -Köszi. -mondom.
-Nincsmit. -mosolyodik el halványan.
-Hé! -kiáltok utána. -Aztán lőjj gólt! -mondom.
-Megpróbálom. -mosolyog majd visszafut a pályára, ahol folytatódik a játék. Meglepődtem, hogy ő akart lekísérni a pályáról.

-Jól vagy? -kérdezi Jason. -Gyere, menjünk oda az ügyeletesekhez. -int, majd felállok, és megyek vele.

Az orvosi sátorban megállapították, hogy nem tört el, csak olyan ponton rúgta meg a gyerek, ahonnan sok vér jön ki. Ennyi. Még mondták, hogy majd csak a másik csapat ellen álljak be, így már most csak néző leszek. Ezután visszamentünk a pályához Jasonnel, és a meccset figyeltük. Inkább szurkoltuk. Mindegy, a végeredmény 2-1 lett, nekünk, így a többiek boldogan jöttek le a pályáról. A lányok odajöttek hozzám, és az állapotomról érdeklődtek. Mikor a "pozitív" végeredményt mondtam, megkönnyebbültek.

-És hogyhogy Marcussal jöttél le? -kérdezi Vic.
-Ő jött oda, és mondta hogy segít le jönni. -vonok vállat.
-Ez talán jelent valamit!
-Ezek után? Amióta ilyen idegesítő lett? -kérdezi Rose. -Remélem mihamarabb normális lesz, mert már nagyon idegesít a viselkedése!
-Nem csak téged. -mondja Faith. -Amióta Karolinnel van, azóta ilyen. Átveszi a hisztérikus viselkedését. -vázolja. Igen, ők többet beszélnek Marcussal, mint én. -Angi, szerzd őt vissza! Melletted normális volt! -könyörög, mire felnevetünk.
-Jobban vagy? -jön oda hozzánk Ashton.
-Igen. -mondom.
-Oké. A gyerek azt állítja, hogy ő nem rúgott orrba, és addig pattogott a bírónak míg az ki nem állította. -ecseteli.
-Jesszusom. -nevetek.

Time skip

A másik meccset is megnyertük 3-2-re, így boldogan távoztunk. A buszon Jason megköszönte, hogy ilyen jól játszottunk, és kitettünk magunkért. A szállásra visszaérve a lányok megint velem akartak lenni, de mondtam, hogy nyugodtan menjenek a fiúkhoz, én addig beszélek anyuval. Egy kis noszogatás után bele is mentek, így egyedül maradtam. Mivel felöltözni nem volt kedvem, ezért fehérneműben, és egy sötétkék kardigánban voltam. Felhívtam anyát, aki kinyomott, és videóhívást kért, így felvettem.
-Szia anya!
-Szia kincsem! Na mi volt? Nyertetek? Miért ennyire piros az orrod?
-Nyertünk, az egyik csapat ellen 2-1-re, a másik csapat ellen 3-2-re.
-Ügyik vagytok. Na és az orrod?
-Orrba rúgott valaki, és vérzett.
-Jaajj istenem! Téged mindig megütnek, megrúgnak!
-Nyugi anya, túlélem. -mosolygok.
-Vigyázz azért magadra. Na és Marcus? -vigyorog. Na itt nagyot nyeltem. -Jól van. -vágom rá.
-Hogyne. Mi történt? Bántott? -kérdezi.
-Nem, dehogy. Összevesztünk. Olyan másfél hete.
-Min?
-Azt feltételezte, hogy nem bízom benne, ezért itthagyott. Mostanában egy másik lánnyal van, akivel már párszor összeverekedtem.
-Istenem, Angi. -csóválja anyám a fejét.
-De igazából -kelek fel az ágyból és az ablak felé indulok. -én szúrtam el. Nekem tette fel a kérdést, és én nem válaszoltam.
-Értem. És hiány..? -kérdezné anyám.
-Igen. Marcus nagyon hiányzik. Mindig megnevettetett, átölelt. Mostmeg rám sem néz, és haragszik. Nagyon hiányzik. A lányok itt vannak velem, és támogatnak, de most mondtam nekik, hogy menjenek a fiúkhoz, míg én beszélek veled. -folytatom, majd hirtelen ajtó csukódást hallok mögülem. Odafordítom a fejem, és Marcus áll az ajtóban.
-Angi! Minden rendben? -kérdezi anya.
-Igen, de én most megyek, később hívlak, szia.
-Oké, szia. -nyomom ki a telefont. -Te mit keresel itt? -kérdezem.
-A többiek küldtek. -forgatja a szemét.

Marcus szemszöge🔞

A lányok ma átjönnek, kivéve Angit. Nem igazán érdekel, mert nem szeret, és nem bízik bennem! El vagyok én Karival. Szeretem Angit. De ha ő nem szeret, akkor inkább hagyom.

-Sziasztok. -jönnek be a lányok. Kari az ölembe ül, és puszit ad a számra.
-Szia Maciiiii. -suttogja.
-Sziaaa. -markolok fenekébe mire felkuncog. A többieket leszarva elkezdtük falni egymást. Én a fenekét fogtam, ő pedig ott azt markolászta, hátha (!!) feláll. Na igen. Kényes, de igaz. Karolinere nem állt fel egyszer sem, Angira meg még mikor ruhában van, akkor sem bírja Kis Marcus. Irtózatosan szép lány, gyönyörű teste van. Főleg mikor csak fehérneműben van! De mindegy már. Biztos ő tett vele valamit.

Még mindig faltuk egymást, mikor Kari a fülembe súgta, hogy elmegy mosdóba, mert nagyon kell neki. Hogy mi, arra van tippem, de inkább hanyagolom. Mikor kimegy az ajtón, az öcsémék támadnak le.

-Ezt muszáj itt? -kérdezi Martinus.
-Mit? -kérdezek vissza.
-Itt falni egymást! Rohadt szánalmas dolog. -mondja Ashton.
-Aha, jó. -rántom meg a vállam.
-Na jó! Amióta Karolinnel vagy, azóta egy öntelt fasz lettél! Húzzál vissza Angihoz, mert mellette sokkal emberibben viselkedsz! -mondja Vic.
-Menj már! -mondom, de kitolnak az ajtón, és a lány szoba ajtaját kinyitva belöknek majd elmennek. Angi pont az ablaknál van, és nyitja ki. Valakivel beszél, de magyarul, mert semmit nem értek belőle. Lehet az anyukájával. És a nevemet mondja. Akkor rólam beszélnek? De mit?
Becsukom az ajtót, mire megfordul és kitágult szemmel néz rám. Anyukájának még mondd valmit, majd leteszi a telefont.
-Mit keresel itt? -kérdezi.
-A többiek küldtek. -bámulom őt, mire összehúzza magán a kardigánt. Na nemár! Lent rögtön felébredt Kis Marcus. De jó.
-Ahham, és mit akarsz?
-Nem tudom. -vonom meg a vállam.
-Na jó. Tudom, hogy mostmár Karolinnel vagy, ezért legalább legyünk barátok. Sajnálom, hogy nem válaszoltam, csak nem tudtam mit. Úgy beszéltél mint még soha, ezért nem szólaltam meg. -mondja.
-Akkor... bízol bennem? -lépek hozzá közelebb.
-Én egész végig bíztam benned. -mondja.
-Vagy úgy. -lépek hozzá még közelebb, olyannyira, hogy az orrunk majdnem összeér.
-Azt hittem komoly a dolog Karolinnal.
-Ahh, még meg sem csókoltam rendesen. -rántom meg a vállam.
-Mii? -kérdezi.
-Semmi, semmi. -húzom egy csókra. Átkarolja a nyakam, mire kardigánja szétbomlik, ezért bedugom alá a kezem, és a derekához vezetem. Ő mégközelebb áll hozzám, és felemeli jobb lábát. Leveszem róla a kardigánt, ami a földre hullik, majd összefonom a karom feneke alatt, és felemelem. Lábát körém csavarja, én pedig tartom őt. Lassan az ágya felé sétálok, és lefektetve őt felémászok.

-Most befejezem azt amit a múltkor nem sikerült. -suttogom fülébe.