Örök csapattársak🖇 |Marcus Gunnarsen ff.|

ö t v e n k i l e n c

A sötétben a földön helyezkedem el, ugyanis a szoba elég kicsi. Van benne egy ágy rajta egy takaróval és egy párnával, majd egy éjjeli szekrény. Az ablak annyira van beszögelve, hogy csak egy kis négyzet maradt, amin még talán egy macska se fér ki. A tekintetem megállapodik az éjjeli szekrényen, viszont valaki belép a szobába.
-Ne a földre ülj. -szól rám Grayson.
-Mit akarsz? -kérdezem.
-Megfázol a földön. -lép hozzám közelebb.
-Mit érdekel az téged? -kérdezem kissé hisztérikusan. -Elraboltál, azt sem tudom hol vagyok, benyomtál egy sötét, üres szobába, mit vártál, hogy akarok veled majd beszélgetni? -nézek a szemébe.
-Nem, de akkor se ülj a hideg földön, mert nem fogunk ápolni, és ha hangos leszel, akkor végünk. Amibe te is benne vagy. -válaszol. -Úgyhogy ülj fel az ágyra és maradj csöndben. -ragadja meg a karom, és feltép a földről.
-Engedj el! -próbálok meg kiszabadulni a szorításából.
-Fogd be a pofád! -kiált rám, majd negüti az arcom. De úgy tényleg.
-Ülj le az ágyra. -húz oda a karomnál fogva, majd kimegy, és kattan a zár. Az ágyon ülve még sosem érzem magam ennyire egyedül.

A falnak dőlve (a fal mellett van az ágy, valami eszméletlenül szép lenne, ha látnám) veszem ki a cigit a zsebemből, mikor újra nyílik az ajtó. És bejön Grayson valakivel.
Norvégul mondd a lánynak valamit, majd leül mellém az ágyra. Se szó se beszéd, se semmi. Csak leül.
-Helló. -köszönök neki, miután Grayson kimegy. -Nem zavar ha rágyújtok? -kérdezem, de a lány nem válaszol. -Tudsz angolul? -kérdezem újra.
-Igen tudok, és nem, nem zavar, gyújts rá, csinálj amit akarsz, de maradj csöndben. Három óra van. -veszi elő a telefonját.
-Oh, oké. -veszem elő a cigim, majd meggyújtom. Még szerencse, hogy raktam el.

Már egy ideje csöndben ülünk egymás mellett, és hallgatjuk a telefonjából kiszűrődő zenét. Vagyis csak ő, valószínűleg valami videót néz. Én pedig meredek magam elé, és gondolkodom. Hogy mi lesz. Jó, azt tudom, hogy Grayson mit akar, de azt nem, hogy meddig áll szándékában itt tartani, vagy hogy a többiek mikor jönnek értem. És Anett. Vajon mit csinál? Remélem nem sír. Biztos megvigasztalták. Meg Marcus. Hogy ő vajon hiányol-e engem. A pulcsija illatát beszívva jutnak eszembe a pillanatok az előző éjszakánkról, vagyis a tegnapiról. Vagyis már csak tegnapi..
Minden pillanatot élveztem vele.

-Ömm, minden oké? -kérdezi a szobatársam.
-Persze, minden csodás. -mosolygok rá erőltetetten.
-Figyelj. Ha gondolod, van nálam egy zenelejátszó.
-Mármint MP3 lejátszó?
-Olyasmi, ja. Ha gondolod, odaadom.
-Köszi, elfogadom. -bólintok. Vannak még normális emberek.
-Nem norvég zenék, hanem inkább angolok, de válogass.
-Rendben, köszi. -kapcsolom be a lejátszót, majd a fülembe dugom a fülhallgatóját. A zenék többsége Korn, 5SOS, de van pár Shawn Mendes szám is. Legalább tudok válogatni. Nagyszerű.

Martinus szemszöge

Anettel a lány mosdóba megyünk. Amint ránézek, az arca tiszta könny.
-Gyere, megmosom az arcod. -mosolygok rá bíztatóan, majd benyitok a mosdóba.
-Nem kellett volna belemennem. -szipogja.
-Shhh. Nyugi.
-Miattam tette! Én.. én nem lennék arra képes, amire ő.
-Mi? Ne mondj már ilyet. -rázom meg a fejem.
-Én nem vagyok olyan mint ő, nem tudnék napokig elzárva lenni mindentől és mindenkitől. És ezt Grayson is tudta pontosan. -néz a szemembe.
-Grayson eleve azt akarta, hogy Angit vigye el. Ez a történet csak le lett rövidítve. El fogjuk hozni onnan. A bátyám legszívesebben már most úton lenne, keresné őt napokon át. Nem fogjuk feladni, és te sem. Mert képes vagy rá, csak hinned kell benne.
-Megígéred?
-Igen. Jobban vagy? -kérdezem az arcát törölve.
-Igen. Köszönöm Tinus. -mosolyog rám.
-Akkor gyere, menjünk. Kissé aggódom Marcus miatt.
-Én is. -húzza el a száját, majd elindulunk vissza a szobába.
Az ajtón belépve rögtön Marcus felé indulok.
-Hé! Marcus! -bököm meg a vállát.
-Mi van? -kérdezi.
-Gyere. -húzom fel az ágyból. -Megyünk, megmossuk az arcod. -nyitom ki a fiú wc ajtaját.
-Ajjj, hagyjál már. -suttogja.
-Nem fogjuk azt nézni ahogy fekszel az ágyában, és nézel ki a fejedből! Visszahozzuk őt Marcus.
-Én attól nem aggódom! Tudom, hogy visszahozzuk őt, ez nem is volt kérdés. De most mit csinálhat? Vagy mit csinálnak vele? -kérdezi könnyes szemmel. -Bántják. És nem tehet semmit. -csúszik le egy könnycsepp az arcán.
-Angi erős lány, megvédi magát. -próbálom megnyugtatni.
-Nem! NEM! Egyedül van, egy csapatnyi ember bánthatja őt, főleg az a köcsög! -kiáltja.
-Shhhh.. Próbálj meg megnyugodni.
-Martinus..
-Emlékszel? Megígértük egymásnak, hogy nem sírunk.
-Az 6 éve volt..
-Mit számít hány éve volt? Akkor is megígértük. -nézek a szemébe.
-Ugye tudod, hogy te is sírtál? -kérdezi.
-Igen. De te vagy a bátyám, példát kell mutatnod nekem, úgyhogy ne sírj. -tárom szét karjaim.
-Olyan hülye vagy. -nevet fel, majd hirtelen megölel.

Angi szemszöge eközben

A szobában ülök, zenelejátszóval a fülembe,  az oldalamon pedig valami lány telefonozik. Nagyon jó.
-Mondd csak. -szólok a lányhoz. -Ti mindig ilyen unalmasak vagytok? -kérdezem.
-Mármint? -húzza össze a szemöldökét.
-Mindig mikor kell, akkor lefeküdtök aludni?
-Ja, nem. Mi általában játszani szoktunk valamit. Elvileg JustDance lesz ma. -mondja, és ebben a pillanatban kinyílik az ajtó, és bejön mindenki. Ebbe a kis szobába. Ide, JustDance-elni. Remélem megérem a reggelt.