Visszavettem a ruhámat és próbáltam a lábamon állni.
-El ne ess. - nevetett Brayden.
-Haha, kidugtad belőlem a járás képességét. - kapaszkodtam az asztal szélébe.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyáltalán nem érzed a lábaid, hanem ez a lüktetés a lábad között, a szex utóhatása, persze ez sem mindig. Ez csak ilyen, talán úgy tudom leírni, hogy zsibbadás.
- Najó, gyere. - kapott fel a vállára. Egy "hey" szó volt amit kiengedtem a számon, de eléggé hidegen hagyta. - Hozd a popcornt. - fordult a tállal háttal, ugyanis az én arcom arra fele volt, amerre neki a háta.
Megfogtam a tálat, aztán elindultunk a kanapé felé, ahol letett. Lágyan megcsókolt.
-Takaró kéne. - suttogtam, a haját simogatva közben.
-Máris hozom. - állt fel, majd egy vastag, nagy takaróval tért vissza.
Vastag, nagy. Hát, nem csak
a takaró ugrott be.
Nemár Rach! Most hagytátok abba!Úgy tértem vissza a valóságba, hogy a fejemre dobta a takarót.
-Látom elkalandoztál. - mosolygott, azután a takaró kupacra feküdt, amit leszedtem a fejemről és a hasamra tettem.
-Egy csók is megteszi, ha vissza akarsz hozni. - forgattam a szemem.
-Neeem, máskor a szádba teszem a farkam, majd az felébreszt.
Erre én megfogtam a párnát és fejbevágtam vele.
-Hogy lehetsz ennyire perverz?!
-Jajj, mondod te, teee vadmacska?! - dobta el a párnát, lefogva a kezem, miközben felettem terpesztve, mozdulatlanná tett. - Amikor csak teheted a farkamért sóhajtozol, és nagyrészt meg is kapod. Szóval ha én perverz vagyok, akkor te meg maga a vagy a perverzség.
Izgat, ha lefog. Faszom!
-Bocsáss meg...Uram. - feszengtem alatta.
-Van még bennem muníció, óvatosan a szavakkal. - súgta a fülembe a mondat, második felét.
-Rendben. - haraptam az ajkamba.
Lemászott rólam, betakaróztunk és elkezdtük a filmet. Eközben többször is pozíciót váltottunk, de az esetek nagyrészében, megtaláltam, hogy hogyan érhetek hozzá az ágyékához a fenekemmel. Végül a kiskifli-nagykifli (kanál, ki hogy ismeri) pozíciónál álltunk meg. Ám, a csípőm nemigen tudott megmaradni egy helyben, mivel kényelmetlen volt ahogy feküdtem. Emiatt elkezdtem hozzádörgölözni, amivel sóhajokat váltottam ki belőle. A keze, az oldalamtól, a hasamig, onnan az alhasamig, egészen a nadrágom és a bugyim belsejéig csúszott, és közben magához szorított, ugyanazzal a kézzel.
-Ez baszottul nem fair. - csókolt a nyakamba, majd egyik ujjával simogatni kezdte a nedvesedő területet.
Nem hiszem el, hogy fél órát
is alig bírunk ki szex/intim dolgok
nélkül!!-Bray...
-Ne aggódj, nem kínzom tovább. A nadrágban rejlő taggal nemis. - majd egy kicsit beljebb tolta az ujját. - Tapasztald, milyen ha kínoznak. - az ujjai körbejárták a nőiességem, volt hogy egész kicsit beljebb volt az ujja, de nem tolta tövig. - Ha leközelebb kínzol, nem fog érdekelni, mennyire friss volt az azelőtti szex, akkor is megduglak. Világos?
-I-Igen... - sóhajtoztam.
-Rendben. - kivette a nadrágomból a kezét, majd feltámaszkodott. - Váltsunk pózt. Nem biztos, hogy a leközelebbi ficánkolásodkor is csak ennyit kapsz. - nyalta meg a száját.
Megtettem amit mondott. Ő feküdt alul én pedig fél kéz, fél lábbal mellette/rajta. Egy idő után elaludtam.
*************************************
Tudom megyint naaaagy szünet volt.
Igyekszem heti 2 részre szoktatni a dolgot, csak akkor nagyon hamar vége lenne de egy 95 részig elhúznám, talán valahogy 100 ig. Csak egyben rettegek, mert egy 30+részes sztorimat jó anno töröltek és instant agyvérzésem volt. Ha ezzel megtörténik itt halok meg, szval ha lehet, könyvtárba aki szereti, az mentse el. (Privát könyvtár) Onnan visszanézhetőek a törölt sztorik is.Köszi a figyelmet, remélem ez a sztori is tetszett💕
YOU ARE READING
Durván szeretve [befejezett]
RomanceRachel Hernandez egy átlagos 18 éves. Az életét eddig csak legjobb barátnője, Victoria forgatja fel, aki mellesleg a szomszédja. Vickinek van egy testvére Max, aki imád focizni. Eddig minden normálisnak tűnik. Ugye? Ám Max fociedzője megfordul Victo...