Durván szeretve [befejezett]

33.rész

-Elég.-toltam el magamtól, de ő erősebben tartott ennél.

-Játszadozni akarok Babygirl.-harapott a nyakhajlatomba, durvábban, mint általában.

-Azt mondtam elég!-löktem rajta egyet.

-Ha akarok valamit, azt meg is kapom. Tudod?-húzta ördögi vigyorra az ajkait.

-Kibírhatatlan vagy részegen.-fújtattam, elindulva a lakóbusz felé.

Egy ideig sétálhattam, amikor két erős kar visszarántott. Az egyik tenyér az ajkaimon, a másik a ellentétes oldalamat fogta.

-Meg. Akarlak. Dugni. Van ellenvetésed?-a nyers szavak, amiket használt a részegségét nagyon is kiemelte.

Akartam e? Igen, de nem így. Nem ilyen állapotban. Ki tudja mit csinál velem, ha most belemegyek a dologba.

A fejemet nemlegesen ráztam, amikor elengedett. A kezemet megfogva vezetett a lakóbusz irányába, de mielőtt odaértünk volna, kirántottam a kezem a szorítása alól. Meglepve, dühösen pillant rám.

-Nem!

-Már nem is szeretsz?-gügyögött, lebigyesztett ajakkal, miközbe felém közelített.

-De igen csak...-fejeztem volna be a mondatot, de az ujja a csendet parancsolt az érintéssel.

-Nincs csak. Szeretsz. Elfogadsz. Szótfogadsz.-húzta végig a hüvelykujját az alsó ajkamon.

-De...

-Miért keresed a kifogást, hogyha te is ugyanúgy vágysz rá?—nézett rám kérdőn.—Akarod érezni, tudni, hogy az enyém vagy. Kívánod a forróságot...ahogyan zihálva mozog alattunk az ágy, ahogyan csókokkal hintem be az egész tested. Vágysz erre. Igaz?—kérdezte, mire teljesen lefagytam.—Mond el, mi a baj?

-Csak...tartok tőled.

-De hiszen ismersz.-simogatta az arcomat.

-Én miért nem érzem így?—tettem fel a költői kérdést.—Tudom a korod, a neved, Paulról is tudok...de ez mind. A családod többi tagját nem ismerem, azt sem tudom, mi lett Reginával.

-Ő ne hozd fel kérlek.-pillantott maga elé, teljesen elsötétült tekintettel.

-Miért?

-Mondtam, hogy el fogom mesélni.

-Hogy akarod, hogy veled legyek heti körülbelül 4-szer, ha azt sem tudom, mikor kell figyelnem vagy ellentmondanom?!

-Ellent soha ne mondj nekem.—vette ki a szövegből a neki nem tetsző részt.—És ha lehet őt hanyagold.-hajtotta le a fejét.

-Még szereted?-dadogtam.

-Mi?—hitetlenkedve nézett újból a szemebe.—Dehogyis! Sokáig nem tudtam túllépni rajta...de már más. Csak te vagy nekem, csak téged szeretlek, mert te csak az enyém vagy.-nyomta a homlokát az enyémhez.

Mondanom se kell, hogy a szívem a torkomban dobogott, a lábaim az összecsuklás szélén álltak. Az ajkamra haraptam, megpróbálva magamba folytani azt az egy szót.

-Mit folytasz vissza? Látom, hogy küzködsz a szavakkal.-súgta a fülembe, majd ismét az íriszei villantak meg a szemeim előtt.

-Én...—a szemeiben elveszve bolyongtam a gondolataimban.—Akarlak.-súgtam, alig hallgatóan.

-Mond mégegyszer, egy kis erővel is.-a kaján vigyor nagyon jól festett rajta és látszólag élvezte ezt a kis játékot.

Felugrottam a füves talajról, egyenesen a karjaiba. Egy vad csókot nyomtam a dús ajkaira, miközben a kezem hátulról a hajába túrt. Miközben mohón faltam az ajkait, egyszercsak megharapta az enyéim. A kezemmel odakaptam.

-Mond.-utasított lágyan.

-Akarlak.-mosolyodtam el.

Karban vitt be a lakóbuszba, majd a szobába, aminek az ajtóját bezárta. Ledobta a nadrágot, majd az enyémet is lerántotta. A felsőmet szintén ledobta a földre. A keze az egész felsőtestemen végigjárt. Még utólag a combtövemet belső feleit és megsimította.

-Veszélyes, amit teszünk.-a gyerekekre célzott.

-Majd csendes leszek.-könyököltem fel, de ő visszanyomott.

-Múltkor sem sikerült. De majd megoldom.-nyalta meg a száját.

Felültetett, majd a melltartómtól is megszabadult. Megkínozta az ikreimet, amennyire csak lehet. Végül rólam és magáról is lerántotta az utolsó ruhadarabot.

Az ágy csodával határos módon egybemaradt. Brayden nagyon...nagyon erősen mozgott bennem. A zihálásunk alapjáraton nem volt halk és a nyögésket visszatartani még nehezebb volt.

***

Másnap reggel meztelen ébredtem, mellettem Braydennel, aki szintén nem viselt ruhát. A telefonom zúgása elmozdította a fejem a másik irányba. Üzenetem érkezett Dominiktól.