Szóval. Igen, jöttem én megint panasszal és nem résszel, mindjárt kifejtek mindent mit miért hogyan meddig stb, igyekszem minél kultúráltabban fogalmazni. Megválaszolok egy két kérdést, amit eddig nekem feltettek, mert őszintén, sok nekem nem tetsző véleményt hagytam figyelmen kívűl, mert nem érdekelnek. Ugyanakkor, minden emberben megvan az, hogy na most volt az utolsó csepp a pohárban. Ha sértés, ha nem sértés.
(Nem bántottam, csak erőteljesebben...írok de semmiféleképpen nem támadás volt)
(Oké...kezdjük azzal, hogy bocsánatotkért, ha megbántott, és még ígyis tetszik neki s sztori.) Emelett, igen, az idegen emberek nem érdekelnek, szeretem az olvasóim, NAGYON, de sajátfelelősségre olvas engem mindenki.
Én tizenéves lány vagyok, aki szeretne megtanulni NORMÁLISAN írni, és azt itt gyakorlom. Nem fogok, egy apró pirulára egetrengető figyelmet szánni, mert nem erről szól egyik könyvem se. Nem vagyok felnőtt, nem vagyok nőgyógyász, se információs pult. Én a könyveimmel a 16+os korosztályt kívántam megfogni, akik tudják, hogy ez szórakoztatásra van, nem adatgyűjtésre. Nincs baj azzal, ha fiatalabbak is olvasnak, de én nem fogok rosszul aludni, ha xy gyerek, innen veszi az információt, és nem a szülőktől és butaságot csinál. Őszintén, imádom minden olvasómat, de hogy ki milyen butaságot csinál egy WATTPAD könyv miatt, az engem hidegen hagy, ugyanis ez az applikáció, szórakoztatásra van, hogy ingyen olvasgass "könyveket", ne unatkozz. Nem itt kell kutatni a dolgok után ahol a pasiknak 25cm, 30cmes nemiszervük van (olvastam ilyet). De nem is kimondottan erre vagyok ráéleződve, nem azért raktam be a képet, és mint láthatja is az illető, tiszteletben tartom a jelenlétét, (vagy hogy is mondjam) és kisatíroztam a nevét a profiljával együtt. Nagyon sok kommentet kapok így utólag is a részekre.Kezdeném:
*>Én vettem észre.
">Kommentek.*helyesírási hibák, amiket nem hoztak fel, de látom visszaolvasva őket.
Nem vagyok alsós, ismerem a szavakat, ugyanakkor vannak hibáim, ami abból származik, hogy nem Magyarországi lakos vagyok. A szüleimmel beszélek magyarul, mindenhol máshol az itteni nyelven, emiatt elfelejtem, hogy hol van egyben a szó, hol milyen -j/ly van.
"Ez nem olyan mint a szürke 50 árnyalata?"
A szexjelenetek bizonyos részét onnan, vagy más filmekből szerzem, mert sajnálatos módon én hiányt szenvedek, az ilyen pasikban :')
*Sok...SOK szex/intim rész
Mivel jó magam se vagyok pink hercegnő, nem tudok olyan könyvet írni ahol vagy depresszió, vagy dráma folyik inkább, vagy több romantika, mert számomra nagyrésze nagyon csöpögős.
*Kommentekben eldobott 'xd'-k, amikor semmi vicc nem volt benne (szerintem)
Én ezt az applikációt szórakozásra használom. Minden egyes könyvvel elérek fejlődést, mégha minimálisat is. Tudom a "könyveim" nem tökéletesek, tudom vannak benne hülyeségek, és viselem a kritikát, de ha valaki lekezelő stílusban kommentel az már nem fekszik, főleg ha hozzám hasonló 'amatőr' írók.
"Az előbb Regina volt."
Mivel nem olvasom vissza a saját történeteim, így vannak dolgok amik kiesnek/nem lesz befejezésük (pl: elkezdődik egy balhé mondjuk pénzügyileg de nem írok egy megoldást rá) eképpen kiesnek a nevek is. Úgy kerestem vissza Brayden vezetéknevét is, mert kiesett. Regina, Renáta, Rubint Réka, bármi is volt a csaj neve, eltévesztettem. Hívhattok hanyagnak, én ezt nem veszem véresen komolyan, mert csak figyelemlekötés, mások szórakoztatására írok. Erre is rájöttem, hogy nem ártana jegyzetelnem.
"Mikor jön az új rész?"
Halvány lila gőzöm sincs. Mégpedig azért, mert hiába volt nyár, nem a wattpaddal akartam foglalkozni, mert mentem haza, barátokkal voltam, előtte megzuhantam stb. Most közeledik a suli, és ezek nem kifogások, hanem indokok miért nem ment eddig. Amikor tudok hozok részt, emelett jelenleg is egy új könyvön gondolkozok, amit szeretnék jobban összeszedni és ez is időbe telik.
****
Igazából ez minden, amit így összetudtam szedni. A képen lévő kommentelőre nem neheztelek, nem rá éleződtem ki kimondottan, csak minden apró dolog nem figyelek annyira. Én nem vagyok túl tapasztalt ezekben, ugyanakkor tudok egyet s mást, noha nem mindent. Lehet egyesek azt gondolják, hogy durva voltam a kép alapján, vagy hogy igazam sincs, de gyakran kapom a fenti kommenteket és félév után besokaltam. Mindent észreveszek, ez a "könyv" lassan 2 éves (novemberben lesz annyi) és ugyancsak be tudtam volna már fejezni, mivel többször voltak hosszú havi kimaradások. Köszönöm a türelmeteket, a megértést. Aki nem ért velem egyet a fentiekben, hogy miért 'akadtam ki' (mondjuk ez nem megfelelő szó) akkor írja le nyugodtan kommentben.Szép napot nektek♥️
YOU ARE READING
Durván szeretve [befejezett]
RomanceRachel Hernandez egy átlagos 18 éves. Az életét eddig csak legjobb barátnője, Victoria forgatja fel, aki mellesleg a szomszédja. Vickinek van egy testvére Max, aki imád focizni. Eddig minden normálisnak tűnik. Ugye? Ám Max fociedzője megfordul Victo...