Durván szeretve [befejezett]

70.rész

Reggel elolvastam újra a levelet. Úgy döntöttem ráírok Braydenre.

Brayden

Hazudtál. Megtörtél.<
Vártam, hogy írj! Nem tetted!<
Azt mondtad nem jössz vissza.<
Képes voltál velem szakítani.<
És mindezt, egy KIBASZOTT<
LEVÉLBEN!
Utállak...<

~•~

Az utolsó szót és se gondoltam át. De ahogyan olvasom a levelet, minden egyes szó fáj, mert tudom mi a lényeg, tudom, hogy mi következik, hogy mi az utolsó szó.

Brayden

A telefonom folyamat nyomja az SMSek hangját. Nagyon felbasz, ezért úgy gondoltam megnézem, ki nem tud nyugton maradni kora reggel. A telefomat bekapcsolva, vettem észre, hogy Rachel írt. Sietősen megnyitottam az üzeneteket, de nem gondoltam volna, hogx amit ír ennyire felkavar.

Én megölöm ezt a nőt!

Lesiettem az emeletről egyenesen Ivetthez. Megragadtam a felsőjét, amitől ő réműlten tekintett a szemembe.

-TE ÍRTAD?!

-Miről beszélsz?!

-AZT A SZÁJBABASZOTT LEVELET RACHELNEK! TE VOLTÁL?!

-Azt se tudom, hogy hol lakik.—mondta, mire elengedtem.—De van egy ötletem ki volt.

-Haza kell mennem.-hajtottam le a fejem, hátha megadja az engedélyt.

-Tudod, hogy nem mehetsz vissza. Soha. Az apád sorsa az én kezemben van.

-Miről beszélsz Ivett?-jött ki az apám a tolószékében.

-Semmi, semmi. Menj vissza olvasni.-vigyorgott az álszent.

-Mi a baj fiam?

-Csak haza kellene mennem. Visszajönnék, csak van egy kis elintéznivalóm.

-Hát akkor menj. Amúgy se értem, hogy ha ott van a szerelmed, miért jöttél el Pulából.-morcoskodott, ezzel megmosolyogtatva.

-Legyen.—fonta össze a karjait Ivett, mire kérdőn ránéztem.—Mindannyian, elmegyünk Pulába, hogy elintézd, amit szeretnél.—mondta, mire apám visszagurult a szobájába.—Viszont. Ezért. Ma. Szexet kérek. Különben megölöm apádat. Világos?-fogta meg az államat, lehajtva a fejemet, hogy a szemembe nézhessen.

-Igen.

-A szobádba leszek, este 9-kor. Alsógatya legyen rajtad csak.-simította meg az arcom, majd elment.

De jó, dughatok egy kertitörpével.

***

>1 hét múlva<

Daniel egyre kedvesebb velem, míg Vicki csak eltávolodott tőlem. Igyekszem magamnák tartani, de jelenleg minden össze van folyva az életemben.

-Nyuszó, nem akarod megismételi a múlthetit?-karolt át hátulról Daniel.

-Nem tudom, hogy helyes lenne e.

-Rachel, szívem...1 hete maga vagyok az megtestesűlt jóság. Megérdemelnék valami jutalmat és a csókkal nem érem be.-vezette el a kezét a mellemig, amit meg is markolt.

-Nincs most hangulatom hozzá.

-Segítek.-kezdte el harapdálni a nyakamat, a kezét a felsőm alá vezette.

Már majdnem benne voltam a dologban, amikor csengettek. Daniel felmordult, majd az ajtóhoz igyekezett. Én elmosogattam gyorsan, majd követtem Danit.

-Rachel...

Teljesen megszédültem, hogy megláttam őt. A szemében fájdalom volt.

-Mit keresel itt?-nyeltem nagyot, az asztalon támasztva magamat.

-Olvastam az SMS-t.

-Brayden...—emeltem meg a kezemet, hogy elhalkuljon.—Menj el. Kérlek.

-Rach...

-Azt mondtam, menj...el...—tagoltam neki.—Nem fogsz maradni, hiszen apádnak kellesz. Nem akarok tovább hozzád kötődni. El...akarlak...felejteni.

-Még mindig hozzám tartozol.-sietett hozzám, a testemhez simulva.

Az arcomra vetűlt a bűntudat, amit Brayden is észrevett.

-Sajnálom, de már nem.

-Hogy mi?!

-Menj el.-azért vagyok képes ezt mondani, hiszen hiába az ő háza, Danielnek is joga van itt lenni és ő nem fogja hagyni, hogy Brayden kidobjon.

-Én megöllek!!-rontott neki az idősebb a fiatalabbnak.

-A csajod nyögését élvezet volt hallani.—nevetett Daniel, miközben Brayden tovább folytogatta.—És a legjobb, hogy nem is sejt semmit.

-ELÉG LEGYEN!!!—kiáltottam el magam, mire mindketten megálltak.—Mit nem sejtek Daniel? HALLJAM!

-Ő írta a levelet.—mondta helyette Brayden.—Kicsim, tudod, hogy nem szakítanék veled így. Hinned kell nekem hercegnőm.

-Oh, mostmár hercegnő?! Elegem van mind a kettőtökből! Te mész ahova akarsz, azzal dugsz akivel akarsz. Felejts el!—beszéltem Braydenhez, majd Dani felé fordultam.—Te pedig, hozzám ne érj mégegyszer! Most pedig takarodjatok mindketten! Összepakolom a cuccom és visszamegyek anyához.

-Nem Rachel. Maradj itt. Nyugodtan. Mi elmegyünk.-mondta Brayden, majd kiléptek az ajtón.

A földre csúsztam, és sírtam.