Durván szeretve [befejezett]

87.rész

Rachel

Délben ébredtem, finom, finom illatokra. Bacon sercegésének és tojás törésének mennyei szimfóniája ütötte meg a fülem. Gyomrom korgással reagált, majdhogynem könyörgött. Felültem a kanapén, hajam akár a szalmabála vagy akár madárfészek.

Utálom ezt. Más lányok úgy kelnek,
mint a hercegnők, én meg játszhatnám
Csubakkát, a Stars Warsban.

Bray észrevette kómás kinézetem.

-Jó reggelt, szépség.—első szavai hozzám, mire én fejemre dobtam a takarót, egy rekedtes hang kiadásával.—Jaj, morcos szépség.

-Elég.-dünnyögtem a takaró alól.

-Gyere enni.-hallani lehetett a mosolyt a hangjában.

Nehézkesen felálltam és szememet dörzsölve a konyhába sétáltam. A konyhapult L alakban helyezkedik el, amihez leültem. Brayden elémhelyezett egy tányért. Egyszerűen istenien nézett ki, aztán ettem belőle.

-Látom ízlik.

-*Hm* Hát...*hmh* az nem kifejezés.— tettem a kezemet a szám elé téve rágtam, majd lenyeltem.—Bocsáss meg, tudom nem illik teliszájjal beszélni, de...waow.

-Azért ne ess túlzásba. Bacont, tükörtojással bárki tud csinálni.—mosolygott, majd tovább ettem.—Rátérhetnénk a tegnapi összeesésedre.—mondta ki végül, mire én a tányérba tettem a villát.—Rach...

-Nem.

-Rach... -húzta el a nevem.

-Nem akarom.-álltam fel, majd az emeletre indultam.

-Rachel!-sietett utánam a lépcsőn Brayden.

Felmentem a szobába, ahol elővettem a fehérneműmet, majd egy nadrágot és egy felsőt. Kimentem a hálószoba ajtón, ahol Bray fogadott.

-Hova, hova?

-Zuhanyozni, egyedül.

-Szerelmem, miért vagy ilyen dühös? - simogatta az arcomat.

-Szeretnék lezuhanyozni.-néztem a padlót, mire ő elállt az útból.

Beléptem a fürdőszobába, ahova követett, magamögött becsukva az ajtót.

-Az 'egyedül' szó alatt mi nem érthető?

-Egyedül zuhanyzol...a zuhany alá egyedül mész.-csavarta ki a szavaim.

Beálltam az üvegfal mögé, ami az alakomat mutatta csak, semmi részlet. Ott levetkőztem, a ruháimat pedig az üveg mögé dobtam, ahol nem érheti víz.

-Megbeszélhetnénk?

-Miért érdekel ennyire? Már elmúlt.- próbáltam túlemeleni a hangomat, a víz zörején.

-Miért ilyen rohadt nehéz végre elmondanod?!-emelte fel a hangját, mire én a törölközőt megfogva, készen a zuhannyal, rontottam ki az üveg mögül.

-Ne merj kiabálni velem!

-Akkor mond! Úgy csinálsz, mintha állami titok lenne!

-Rohadtul nem tudok rólad lassan semmit!-emeltem fel én is a hangom.

-Te mégis miről beszélsz?

-Mit dolgozol például?! Mivel tartod fent ez a házat?!

-Ezt volt nehéz megkérdezni?-simította meg a karom, míg én meztelenül álltam előtte, mindössze egy törölköző takarásába.

-Mert úgy érzem vita lesz, vagy újabb probléma és már nem akarom.-fogtam meg a homlokom.

-Semmi probléma sem lenne. Ami a azt illeti, a munkám...igen összetett...—hatásszünetet tartott—Rocksztár vagyok.—hajtotta le a fejét, komolyan, majd kuncogva.

-Ez nem vicces!-kuncogtan halkan, rácsapva a vállára.

-Egyetemet végeztem, vállalkozó vagyok. Apámnak segítettem egy időben a cégének, ami gyógyszereket terjeszt mindenfelé.

-Miért van a múltidő? Segítettél?

-Miután túl sok időt vett igénybe, kiléptem. Nem teljesen. Anyám és apám igaz nincsenek együtt, de az évek alatt javult a kapcsolatuk. Nem anya ápolja az igaz, de a cégben segít neki.—simogatta a vállamat.

-De akkor te mit dolgozol jelenleg?