Durván szeretve [befejezett]

67.rész

(Rach)

A második adag kávémat csinálom. A pulton könyökölök, majd megérzek valamit a fenekemnél.

-Rach...

-Tartsd kordában a farkad, légyszi.—húztam ki magam.—Nomeg a fantáziádat.

-Miért vagy fent?

-Szarul alszom, már egy hónapja. Csak máskor vissza is tudok aludni. Jelenleg nem ez a helyzet.

-Azért próbáld meg.-fogta meg a csuklómat.

-De már ittam egy kávét is.

-Nem baj és azt hagyd ott.—mutatott a másik csészére.—Ma ha jól tudom nem mész dolgozni.

-Ahan.-dörgöltem meg a szemeim.

-Akkor gyerünk vissza az ágyba. Pihenned kell.-cibált a lépcsőn felfele.

-Daniel...-nyavalyogtam.

Nem figyelt rám, csak az ágyra fektetett. Nem lehetett nem észrevenni, azt a vágyat, ami a lelkét nyomja.

-Lehet, a fáradság teszi, de ha nagyon akarsz, aludj itt.—hirtelen örült meg.—DE! Nem. Nyúlhatsz. Hozzám. Különben kitépem a karod és lenyomom a torkodon.

-Erősködj csak.-nyújtózkodott, majd befeküdt mellém.

Ezután elbóbiskoltunk.

***

Szuszogásra és egy meleg testre keltem. Vagyis riadtam fel. Igazából a tudat, hogy Daniel az, arra riadtam. De maga az érzés egy álom volt. Elfordítottam a testem, és az arcát fürkésztem, majd visszacsuktam a szemeim.

***

Ideje felébredni. Méghogy mennyire ideje. Délután egy van, de legalább kipihentem magam. Egy hónapja nem aludtam ilyen jót. Az ébresztőm is hasonlóan történt. Meleg test, csak itt még apró puszit is kaptam a homlokomra.

-Jó reggelt neked.

-Jó délutánt inkább.-kuncogtam.

-Hm, ki se rúgsz az ágyból? Pedig érintkezik a testünk.

-Felkeltem. Reggel. Akkor is ugyanúgy hozzámértél, DE nagyon kellemes volt. Szóval hagytalak.

-Tudom, hogy fent voltál.

-Hogy mi?-döbbentem le.

-Akkor keltem én is. Éreztem, ahogyan visszabújsz a mellkasomhoz, aztán a mosolyt láttam.

-Ez nem volt szép!

-Mégis mi?-ekkor felkönyököltem.

-Emlékeztél, mit mondtam és ahellyett, hogy eltoltál volna, vagy elmentél volna, maradtál.

-Jól aludtál?-kérdezte úgy, mintha az előbbit meg se hallotta volna.

-Nem ez a lényeg én csak...

-Jól...aludtál?-beszélt lassan, közbevágva a mondatomba.

-*hah* Igen.

-Akkor szerintem hagyjuk rá.—nyomott egy puszit a homlokomra, majd felállt.—Csinálok reggelit. Nekünk az reggeli.-nyújtószkodott, majd lement.

Fent voltam úgy 10 percet, amikor Daniel lehívott.

-Mi baj?

-Ezt látnod kell.-nyomott egy levelet a kezembe.

-Ez mi?

-A postás pár perce dobta be. Sajnálom.

-Dani...

-Olvasd el.-tette elém a kávémat.

-Hát jó.

"Drága Rachel.
Sajnálom, hogy nem lehetek ott veled. Mindennél jobban hiányzol, de én ide tartozom. Az apám állapota nem súlyosabb, de akkor sincsen jól. Ivett kezd normális lenni velem, már amennyire tud..."

-Nem. Nem akarom.-toltam el a papírt.

-Olvasd végig.-nézett rám elkeseredett szemekkel, így visszavettem a papírt.

"Megkértem Danielt, hogy viselje gondodat, hogy tegyen boldoggá. Fáj ezt neked leírnom, de nem megyek vissza. Többet nem. Szeretlek és sajnálom. Felejtst el, kérlek."

-Nem, nem, nem ezt nem teheti.-tört ki belőlem a sírás.

-Rach, nyugodj meg.-sétált a pult mögé, hozzám, majd szorosan átkarolt.

-Nem akarom, nem tudom őt elfelejteni Dani.-szipogtam.

Brayden

Akkora egy barom vagyok, hogy egyáltalán hátatfordítottam ennek a libának. Képes volt bedrogozni, csak azért, hogy a SAJÁT vágyait kiélhesse rajtam. Utálom ezt a nőt, utálok itt lenni, utálom, hogy ennyire hiányzik nekem Rachel! Vissza akarok menni, nem akarom egyedül hagyni, főleg a hazug, nőcsábász öcsémmel nem!