(Kicsit unalmas 2 rész, bocsi)
BraydenNem tudom mit csináljak, hogy kezdjek neki a dolgoknak. Őszintén semmi kedvem nincs visszamenni apámékhoz, hiszen inkább a halál, mint az a nő. Viszont kénytelen leszek tenni valamit, vagy lehet soha nem látom többé a szerelmem. Már hosszú ideje ismerem és mindennappal közelebb jutok a döntésemhez.
Este összebújva ültünk a tv elé, Rachelen mindössze az én ingem és egy alsónemű volt rajta. Rachel a mellkasomra tette a fejét, miközben az ujjaink összefonódtak.
-Szerelmem.
-Hm...-hümmögött félálomban.
-Nem akarsz...hozzámjönni?
-Uhum...-szuszogott.
Még várnom kell, mert ez mégha
nem is a hivatalos kérdés, akkor
se ilyen válaszra . De megéri.Lefektettem a kanapéra, hogy én is eltudjak szabadulni és felvihessem a szobába. Ez megtörtént, már a hátára fektettem, majd karbavéve elindultunk a lépcsőn.
-Hova...-csak ennyit motyogott.
-Cshhss...aludj csak.
Bementünk a szobába, majd lassan az ágyratettem Rachel meleg testét. Ahogy feküdt, ahogy a mellkasa mozgott a lélegzetével. A rajta lévő ing éppencsak takarta a kebleit, csak 2 gomb. Olyan csábító, olyan vágykeltő, emiatt kezeimen aligha tudtam uralkodni. Mellette állva, mindössze az ujjbegyeimmel cirógattam a kulcscsontját, át a mellei között, kissé eltolva a vékony anyagot.
Milyen...meleg a teste.
Puha a bőre.Kigomboltam mindkettő gombot, aztán lassan lehúztam az anyagot a felsőtestéről. Feszes, mégis puha mellei, elémtárultak, amik a szuszogássával együtt mozogtak. Melléfeküdtem, felkönyökölve, óvatosan végigsimítva az oldalát, majd gyengéden a mellére tettem a kezem és végigsimítottam rajta. A hüvelykujjammat áthúztam a mellbimbóján, ami merevvé vált.
-Hm...Ahm...-mocorgott, viszont aludt.
Olyan izgató, ah baszki annyira...
Kívánom...Már én is mereven állok egy ideje, kényelmetlen, hogy szűknek érzem az alsógatyát. De nem tehetem magamévá, felébreszteni sem bírom, nem zavarnám álmát, csakmert be vagyok indulva.
Rachel eközben felémfordult és lassan nyitogatni kezdte a szemét.
-Miért...hagytad abba?-suttogott.
-Aludj csak. Nem...akartalak felkelteni. - mentegetőztem, mire ő az ajkaihoz húzott és megcsókolt. - Nem vagy fáradt ehhez?
-Fáradtnak fáradt vagyok, de hozzád sose leszek eléggé.-rántott magához, lábai közé.
Mindkettőnk megvált az alsóneműtől és csak vággyal teli sóhajunk hallatszott. Rachel körbefogta a derekam a lábaival, puha kezei egyike a tarkómnál a másik a hátamnál pihent. Nem bírtam magammal, nekiestem a nyakhajlatának, a melleinek, csókoltam, haraptam, nyaltam, soha nem tudok betelni vele. Durva voltam vele az első perctől kezdve, inkább erősen, mint gyorsan, ezúttal. Meleg, szűk és még rá is szorít, de nem nyög, már megint visszafolytja.
-Utálom, ha visszafolytod.-szorítottam az ujjaim közé a mellbimbóját, amitől felnyögött, fájdalmában.
-Ez...
-Tudom, hogy érzékeny. - nyaltam meg az említett helyet. - De ezzel garantált, hogy hallom, amit akarok. Ne folytsd vissza. - mondtam, mire bólintott.
Ezekután hallottam mámorító hangját, ami egyre csak feltüzelt.
Rachel
Brayden durva, csakúgy mint amilyen szokott lenni. Imádom érezni, ahogy kitölt, azt a feszítést, amikor eléri a méhszájat és nem lassít, hanem ha tudna még tovább is haladna.
-Én...
-Érjh magadhoz.
-De...-próbáltam beszélni, de megragadta a kezemet.
-Csináld!-utasított, lehúzva a csiklómhoz a kezem.
Ha magamhoz nyúlok, miközben ő szenvedélyesen a magáévá tesz...
Úgy 1000jére...
...hamarabb lesz orgazmusom és már-már kellemetlen érzés lesz a gyönyör mellett. Kénytelen voltam engedelmeskedni, így elkezdtem segíteni. Bray tempójával megegyezően dörzsöltem a csiklóm, ahogy gyorsított, én is gyorsabb lettem.
-Ne hagyd abbAAAHH!!-ezzel a véggel, megfeszült a hátam, a hátán lévő kezemhez tartozó körmök mélyen belemartak a hátába.
-AH!-ezúttal ő is felmordult, hangosabban a megszokottnál.
Melegség öntötte el a belsőm, a testem akaratlan remegésbe kezdett. Brayden még mindig felettem és bennem volt, de az ő teste is remegett, emelett nagyon lihegett.
-Hé. - érintettem meg az arcát. - Jól vagy szerelmem? - érdeklődtem, amiután mellémfeküdt.
YOU ARE READING
Durván szeretve [befejezett]
RomanceRachel Hernandez egy átlagos 18 éves. Az életét eddig csak legjobb barátnője, Victoria forgatja fel, aki mellesleg a szomszédja. Vickinek van egy testvére Max, aki imád focizni. Eddig minden normálisnak tűnik. Ugye? Ám Max fociedzője megfordul Victo...