Durván szeretve [befejezett]

29.rész

A gyerekeket sötétedéskor sem találtuk meg. Mindannyian a lakóbuszban üldögéltünk, kint már korom sötét van. Daniel éppen Victoriát próbálja megnyugtatni, akinek csak úgy ömlik a könny a szeméből.

-Megtaláljuk őket ne aggódj.-ölelte magához Dani.

-Tovább kell keresnünk.-állt fel, majd az ajtóhoz igyekezett.

-Veled megyek.-fogta meg a zseblámpát Brayden.

És elmentek. Én pedig kettesben maradtam Daniel Seggfej Garcíaval.

-Neked is kell egy ölelés?-biggyesztette le az ajkát.

-Olyan egy...érzéketlen barom vagy.

-Én is aggódom.

-Látom.-fintorogtam, ekkor felállt és elém sétált.

Na az a plusz egy fej
magasság.

-Lehet érzéketlen vagyok, lehet, hogy nőcsábász, de az erdőben bóklászó gyerekekért igenis aggódom és sajnálom őket. Egyedül vannak.

-Hogy lehet, hogy őket félted, aggódsz, sajnálkozol, ideges vagy, de...-elharaptam a mondatot.

-Mi de?

-Semmi.-hajtottam le a fejem.

-Halljam!-förmedt rám.

-A bátyád nem is érdekel.

-Bármilyen elcseszett a kapcsolatunk a bátyám marad.

-Nem ő...—néztem fel rá.—Paulról beszélek.-mielőtt bármit is mondott volna egy sikoly csattant el nem messze.

-Gyerünk!-fogta meg a puskát, majd az ajtón kisietett, én pedig követtem.

-Vicki!-üvöltözött Dani.

A hang után eredtünk, amíg egy olyan helyre értünk, ahol kis részen fa nem volt található. Hatalmas nem volt szóval nem nevezném mezőnek vagy rétnek. Kerestük a többieket, amikor egy fán találtunk mindenkit.

-Hogy kerültök oda?-tettem fel a kérdest, amikor Brayden mögénk mutatott.

A fák közül kisétált egy bocs. Egy aranyos medvebocs. Hozzám jött, majd a közelemben leült.

Hazavihetem?

-Komolyan ettől féltetek?-nevetett Daniel.

-Kölyök.-ezt a szót válaszolta Brayden.

-És?

-Van anyja.-nézett ismét a fák közé.

Ezután egy majd 3 méteres kifejlett medve bukkant elő. Elég morcos volt azt meg kell hagyni. Daniel ráfogta a puskát.

-Meg ne öld!-csattant el Vicki.

-Vacsora akarsz lenni?-a költői kérdés a fegyveres Garcíától jött.

-Daniel...—fogtam meg a vállát.—Ne bántsd. Anya és nincs jogod megfosztani a bocsot az anyjától.

-Van jobb ötleted?

-Altasd el.-vontam meg a vállát.

-Szerencséd, hogy van altató lövedékem is.-forgatta a szemét, majd megcélozta a nagyot, aztán a kicsit is. Meghúzta a ravaszt.

A kifejlett egyed egy üvöltés után el is aludt. Aztán a bocs is. Lesegítettünk mindenkit a fáról. A kicsiket magamhoz szorítottam, a szívem teljesen lehiggadt, mert láttam, hogy jól vannak.

-Gyors simogatás, aztán gyerünk a kocsiba.-nézett a medvékre.

Na ennek nagyon megörült Max és Paulina. Odamentek előbb a nagyhoz, majd a kicsihez. Csináltak képeket. Vicki, aki nagy állat fan, szintén odament és én is vele. Mi is csináltunk egy pár képet. Maxék hagytak bogyókat és egy-egy kisebb szelet sült húst. Nem tudom honnan szerezték, de nem is akarom megtudni. Aztán elindultunk vissza. Brayden mellettem sétált az oldalát fogva.

-Minden rendben?

-Mondhatni.-ekkor levette a kezét a helyéről.

3 mélyebb karmolás szakította át a felsejét, míg körülötte és a kezén is vér volt.

-Ne, ne, ne...mit csináltál?-néztem meg alaposabban, majd visszatettem rá a kezét, nehogy elfertőződjön.

-Az első találkozás a mama macival.-nevetett.

-Megtámadott?

-Igen. Nem nézte jó szemmel, hogy a kölyke mellett vagyok.

-Siessünk.

***

A lakóbuszban, mindenki kezetmosott a medve simogatás után. Vadállat, szóval a baktériumokat nem szívesen kapnám el én se. Nem vagyok hipochonder, de ez azért igaz.

Ezután elkezdtem ellátni Braydent. Levettem a pólóját, míg ő a kanapé feletti kapaszkodót szorította, azzal a kezével, ami alatta seb is rejtőzött. Először vízes vattával mostam le, amitől összeszorította az állkapcsát. Aztán fertőtlenítővel is átmentem rajtuk, amivel már szisszenéseket váltottam ki belőle.

-Gyerekek!-szóltam a szobában bújkálóknak.

Kijöttek, majd egy meglepett pillantást vetettek a sérültre.

-Látjátok ezt?—bólintottak.—Azért sérült meg, mert elszöktetek.

-Rachel, hagyd ez...

-Nem.—vetettem rá egy "maradj csendben"-t sugárzó pillantást. Majd visszafordultak a gyerekekhez.—Ha nem mentek el, most nem lenne baja. Mindannyian aggódtunk. Kerestünk titeket. Miért mentetek el, amikor világosan megmondtuk, hogy az erdő tabu?

-Mert nem figyeltetek.-válaszolta a kislány.

-Elvoltatok foglalva, hogy dobozokat pakolnak. Nem azt kérjük, hogy középpontban legyünk, mert nem akarunk abban lenni...csak, amikor vigyázni kell ránk, akkor néha figyeljetek is ránk.-hajtotta le a fejét Max.

-Igazad van. De máskor akkor se csináljatok ilyet. Veszélyes.

-Rendben. Sajnáljunk Ray.-mondták egyszerre az utolsó mondatot.

-Semmi baj. Menjetek játszani nyugodtan.-villantott meg egy halvány mosolyt.

Befejeztem Brayden kezelését, aminek az utolsó lépése a bekötés volt. Egy puszit nyomott a fejemre, majd felvett egy másik felsőt.