Durván szeretve [befejezett]

35.rész

Eltelt a nap, de Brayden még mindig nem ért vissza. Ideges vagyok, mert egésznap egy smst sem írt. Attól, mert dobott igenis aggódhatok.

-Rachel!—szaladt oda hozzám Max.—Hol van Brayden? Egésznap nem láttam. Szerinted baja esett?-rángatta a ruhámat.

-Nem tudom. Majd hazajön.

-De mivan ha baja esett?

-Felnőtt ember, Max!—kaptam fel a vízet, amire a kisfiú ijedtem nézett rám.—Sajnálom én csak...*huh*...ha megnyugszol utána megyek.

-Megtennéd?

-Meg.-álltam fel a helyemről kifele indulva.

***

Lerohad a lábam a sok sétáltól. Egy homokos úton caflatok már vagy egy órája. Sétálok és sétálok. Persze már rámsötétedett. Egyik lábnyomomat követi a másik, amikor zajt hallok a bokrokból. Odalra kapom a fejem és megláttam egy szürkefarkas, világító szemekkel. A félelemtől teljesen lefagytam, miközben az állat morgott. Egy helyben akkor sem maradhattam így elkezdtem rohanni abba az irányba, amerről jöttem. Csak futottam, miközben a farkas a nyomomban lihegett. Amint megtaláltam egy könnyen mászható fát, fel is ugrottam rá. Az alattam lévő állat felugrált és harapni próbált, de egyszercsak egy füttyentésre kaptam el a fejem, ahogyan az állat is. Az elszaladt, én pedig lemásztam és futásnak eredtem. Lemászásom közben felhorzsoltam a könyököm és a térdem is, amikor leérkeztem. De azzal nem törődve az erdőbe szaladtam, ahol egy gödörbe belelépve kiment a bokám is, így a földreestem.

De jó. Ennél szerencsétlenebb
lehetek?

Amint kimondtam, egy zseblámpa fényt láttam meg. Nem figyeltem és meg sem szólaltam csak a bokámat simogattam.

-Minden rendben?—ismerős hang. Felnéztem.—Veled meg mi történt?

-Semmi.-kaptam el a fejem, miközben a kezem még mindig a bokámon pihent.

A férfi leguggolt mellém, majd az államat megfogva fordította volna el a fejem, de visszakaptam.

-Mit keresel itt?

-Max aggódott érted, ezért utánad jöttem.

-Hülyeség volt eljönnöd.

-Úgy mondod, mintha én nem tudnám.-felszisszentem, amikor megmozdítottam a lábam.

-Segítsek vagy bemakacsolod magad és erőlködsz inkább?—tette fel a költőinek szánt kérdést. A karomat kinyújtva jeleztem, hogy vegyen fel.—Örülök, hogy nem kell vitatkoznunk.-mosolygott, aztán felkapott.

Kimentünk az útra, ahol egy benzines kanna volt. Leguggolt, velem a karjában.

-Bírod fogni? Nekem tele a kezem.-kérdezte mikor rámarkoltam.

Sétáltunk vissza. Pontosabban ő sétált. Én próbáltam figyelmenkívűl hagyni az erős karokat, a meleg testet és a mentolos lehelletet, de ez számomra lehetetlen volt.

-Ha nem vagyok a közelben te még mindig azon a fán lennél.

-Honnan tudod, hogy én voltam ott?

-Nem olyan nehéz kitalálni, hogy a sérülésekkel teli lány a fáról pattant le.-szorított jobban magához.

***

Elértük a lakókocsit, amibe beleöntöttük a benzint, majd el is indultunk. A tank kibírja még egy ideig. Mi ketten bent vagyunk a szobába. A szavak a torkomban akadtak.

-Szépen felhorzsoltad a bőröd.—mondta, miközben kezelte.—Legalább nem törted el semmid.

-Nem kell segítened.-mondtam elhaló hangon.

-De igenis kell.

-Hivatalosan is ez életem legelcseszetebb kirándulása.

-Ugyanez.—fújtatott, majd megfogta a bokámat.—Ez fájni fog.-mondta, majd mielőtt bármit is szóltam volna visszarántotta.

Apró sikoly hagyta el a számat. Brayden ezután elkezdte nagyon gyengéden masszírozni, ami már kellemesen érintett. Eközben néha-néha feljebb csúszott a keze a lábszáramon, amikor hirtelen felállt.

-Jobb, ha most...-mutatott az ajtóra, magamögé.

-Miért?

-Tudod te is.-hajtotta le a fejét.

-De akkor miért szakítottál velem?

-Mert fáj, hogy visszamennél az exedhez. Fáj, hogy kihasználtál, amikor én valóban szerettelek.

-Nem használtalak ki! Ezt mégcsak ne is feltételezd! Nem vagyok ilyen!—ütöttem magam mellé ököllel.—Azt hiszed én nem szerettelek? Nekem az fáj, hogy még mindig érzem a tüzet.

-Én is érzem, de jobb, ha mi külön vagyunk.—ekkor már előttem guggolt és az orcámat simogatta.—Nem akarlak téged is bántani. Téged is tönkretenni. Nem érdemled meg.

Egy könnycsepp hagyta el a szemem, majd bólintottam, ő pedig kiment.