Durván szeretve [befejezett]

86.rész

Addig pihentünk egymáson, hogy elaludtunk. Olyan éjjeli 3-kor felébredtem, mert rémálmom volt. Folyt rólam a víz, és összetapadtam Braydennel, így viszonylag nehéz volt kikelni mellőle. Óvatosan, sikerrel jártam. Elbatyogtam a konyháig, fájdalmasan (köszönöm Brayden), hogy csináljak egy teát. Hátha az segít elaludni. Feltettem a vízet forrni, és kiszedtem a szekrényből a kamilla teát. Míg forrt a víz, majd utána is, a fejemet fogva agyaltam.

Basszus, leálltam a melóval.
Brayden úgyszintén.
Ivett még mindig akadály.
Vajon Bray apjával mivan?
És ha Bray megint magamra hagy?
Mivan, ha megint egyedül maradok?
Miért érzem ennyire reménytelennek az egészet?
Miért gondolom azt, hogy nem ismerem annyira őt?
Nem lehet, hogy edzősködéssel ennyi pénze lenne, emelett, kétlem, hogy az apja folyamatosan ellátná pénzzel?
Jajj ne...

Annyit gondolkodtam, hogy a kezeim remegni kezdtek, levegőt alig kaptam, a látásom elmosódott, a lábaim elgyengültek. A következő dolog az volt, hogy egy puffanást hallottam, ami tulajdonképpen az én elgyengült testem volt.

Brayden

Egy hirtelen hangra riadtam fel. Magammellé pillantva, kómás szemeimmel vettem észre, hogy Rachel nincs mellettem, majd ezt a hiányt összekötöttem a puffanással, ez elég adrenalint adott, hogy sietve felálljak és keresni kezdjem. Csak akkor láttam a lábait a konyhapult mögött.

Ne ne ne ne ne.

Odasiettem, majd a karomba vettem. Néztem pulzust, ami volt, szóval életben van. Sietve hívtam a mentőt, akik 10 percen belül ki is érkeztek.

Rachelt felemelték az ágyra, azzal a céllal, hogy beviszik a kórházba.

-Nem viszik el. - jelentettem ki magabiztosan.

-De Uram. Kénytelenek vagyunk. Elájult, és nem tudjuk mi okból. - érvelt az egyik.

-Nem érdekel, nem akarom, hogy egy kórházban, beteg emberekkel legyen körülvéve. Itt marad.

-De..

-Nincs semmi de! - emeltem fel a hangom. - Van egy kényelmes hálószoba. Ott pihenhet, maguk meg most megvizsgálják. - osztottam a parancsaim.

-Rendben.

Elvégezték a részleges vizsgálatokat, majd megállapították, hogy csak stressz. Ezután felvittük a hálószobába, ahol betakartam. Megköszöntem a mentősöknek, hogy hamar ideértek, majd elköszöntem tőlük. Bezártam az ajtót, aztán felsiettem Rach-hez. Még mindig ualudt, mozdulatlanul.

Mitől estél össze?
Szerelmem, annyira sajnálom, hogy belerángattalak az életembe, már régóta észrevettem, hogy nem lett volna szabad.
Remélem reggelre rendben leszel. *simogattam a kezét*

Aligha aludtam azután, hogy Rach az ágyba került. Végig mellette voltam, és figyeltem ahogy szuszog, és hál'istennek mozgott.

Hamar reggel lett, és Rachel is felkelt.

Rachel
Fejemet fájlalva néztem rá Braydenre, akinek aggódó tekintete némileg megrémisztett.

-Mi történt?-kérdeztem félkómásan.

-Nem emlékszel?

-Ugyan mire?-ültem fel, végighúzva a tenyerem az arcomon.

-Éjjel összeestél. A szívbajt hoztad rám.-fogta meg a kezem.

-Összeestem?-hirtelen beugrott a puffanás és az elgyengült testem.-Oh...Igen, emlékszem.

-Mi baj volt?

-Semmi, semmi, csak gondolkoztam és túlagyaltam. Sok stresszt kaptam az elmúlt 1, 1/2 hónapban.-próbáltam megnyugtatni, majd feltűnt, hogy "kissé" fáradt.-Nem aludtál. Jól gondolom?

-Hogy aludtam volna? Aggódtam.

-Aludj egy kicsit.

-Beszéljük meg, hogy min agyaltál. - makacskodott ásítva.

-Nem. Most nincs kedven ehhez, kérlek tartsd tiszteletben.-fogtam a fejem, míg Bray lehajtotta a fejét.-Aludjunk együtt, aztán...majd ráér a beszélgetés.

Bólintott, majd összebújtunk, végűl Brayden hamar elbóbiskolt, engem átkarolva.

Nem akarok balhét, nincs kedvem
megint stresszelni. Pihenni akarok
picit, a beszélgetés ráér később, szerelmem.