Durván szeretve [befejezett]

40.rész

Egy óra maradt hátra az útból körülbelül. Azóta én kikászálódtam a szobából és Vicki mellé ültem.

-Alig várom, hogy otthon legyek.-mondtam ásítva, mire megszólalt a telefonom.

Felvettem, ugyanis "Anya" villant az arcomba.

-Szia.

-Szia. Merre vagytok?

-Úgy egy óra. Miért?-érdeklődtem nyújtószkodva.

-Csak mondani akartam, hogy szépen viselkedj Danieléknél.

-Danieléknél?

-Vicki azt mondta, megbeszélte veled, hogy te és még 2 barátnőtök és Daniel 2 barátja ottalszik Daniéknél.-ekkor ránéztem az említett személyre, aki levette a pillantásomból a dolgot.

-Oh valóban.—szorítottam össze az állkapcsom.—Már emlékszem.

-Minden rendben?

-Persze, persze. Csak fáradt vagyok.

-Légy óvatos és a lányokkal aludj.

-Anyuuu...

-Jó, jó, jó...nem szóltam. Szeretlek puszi.

-Én is.—nyomtam ki a telefont egy nevetéssel.—Te, én eláslak egyszer.-néztem barátnőmre, aki csak egy mosolyt villantott.

-Boccs, hogy nem szóltam. De gondoltam jót tesz a kapcsolatotoknak Braydennel. Mellesleg a miénknek is Daniellel.

-Szóval te találtad ki.

-Igazából Daniel volt.

-Hogy mivan?-vontam fel a szemöldököm.

-Elmondtad neki nyuszó?-pofátlankodott oda a másik őfelsége.

-Igen és ez volt a reakciója.-mutatott rám, mire Daniel rámpillantott.

-Ne aggódj, jó buli lesz.-kacsintott rám, majd meghallottam Brayden dörmögős hangját.

-Miről van szó?-nyújtószkodott ő is. Gondolom aludt.

-Ottalvós buli lesz nálad.-mondta Daniel, mire az éppen ivó Brayden szájából kijött minden víz.

-Mi az, hogy NÁLAM? És egyáltalán kik?!

-Te, én és a két csaj.-sorolta Dani.

-Te bolond vagy, ha azt hiszed, hogy ebbe beleegyezek.-hallottam a gúnyos nevetést.

-De jót fog tenni nektek is.-ismételte Vicki.

-A válaszom nem! Rachellel szakítottunk.

-Komolyan egy kis apróság miatt szakítottatok?!

-Vicki! Én visszamegyek Madridba.

-Mi? Mikor?-kérdezte Vic.

-Valamikor ez év vége vagy Január első pár napjában.

-Akkor egy újabb indok, hogy bulizzunk.-vonta meg a vállát a sofőr.

Braydenre vetettem egy pillantást, aztán lesütött szemekkel fordultam vissza.

***

A lakóbuszt leadtuk. A gyerekeket kitettük otthon. Jelenleg Braydennél vagyunk. A helyzet egyre kínosabb és egyre jobban utálok élni. Dani és Vic zuhanyoznak, szóval minden egyre jobb.

-Nem lehetne, ...hogy ezt a 4 hónapot boldogan barátként töltsük el?-tettem fel a kérdést a kólával töltött poharamat ringatva.

-Tudod, hogy az nekem nem megy. Emlékszel mi volt legutóbb.

-Ja igen. Amit megbántál, emlékszem.-ültem törökülésben, Brayden oldala felé fordulva.

-Nem úgy értettem.

-Akkor hogy? Máshogy nehezen tudod elképzelni az értelmezést.

-Neked jó, ha letámadlak? Hogy amúgy nem is vagyunk egy pár, de amikor elvesztem az agyam, akkor azzal végződik minden, hogy alattam zihálsz? Élvezed?—kérdezte, mire magambafordultam.—Halljam! Mert ha igen, akkor nem bánom, csináljuk! De utána szembe kell azzal néznünk, hogy nem látjuk többet egymást! Elég fájdalmat kaptál már. Ez még engem is padlóra küldene. Értsd meg, hogy akármennyire akarlak, akármennyire veszek el a szemedben, akármennyire imádom a mosolyod, akármennyire is te vagy a szerelmem...ez így nem mehet.—a szavaitól kicsordult a könnyem, amit a hüvelyujjával letörölt. Megragadtam a kezét éd az arcomhoz nyomtam.—Ne sírj kérlek.

-Miért nem tudlak utálni? Miért pont téged dobott Isten? Miért pont te vagy Max edzője? Miért pont téged kell szeretnem?

-Nem tudom.

-Én nem ilyen vagyok! Gyerekkorom óta azt mondtam Vickinek, hogy max 2-3 év. Erre jössz te plusz 6-tal. Ha bántanak, akkor én azt az embert már nem úgy szeretem, minta azelőtt. Nem jöttem össze úgy emberrel, hogy nem ismerte. Téged nem ismerlek eléggé. Miért van az, hogy téged mindezekellenére is szeretlek?!-mosolyodtam el, míg a friss könnyeim az arcomon lévő száradtakra folytak.

-Nem tudom. Nem tudom miért én?! Azt se, hogy miért te! Akkor jöttél az életembe, amikor teljesen elvesztem. Amikor minden feltört bennem. Nem én akartam így és ha visszamehetnék az időben, hidd el, nem mennék el akkor Vickiékhez, mert akkor nem történik meg mindez! De nem tudok visszautazni...így az emlékeimben mindig megmaradsz.-simogatta az arcomat, miközben közel is maradt hozzá.

Minden bátorságomat összeszedtem, majd egy csókba rántottam, amit viszonzott, majd elszakadt tőlem és felment az emeletre.

Hogy tudtam ilyenné
válni?! Ilyen...gyengévé...

••••••••
Elég megható voltam?
Csak mert magamnak eléggé.
A könnyem is kicsordult🥺
Na a saját fogalmazásomon sírtam, szép.
Ti szeretnétek (szerelemmel) ilyen férfit?
Mit tennétek, ha elmenne? Várnátok egy ideig, vagy tovább lépnétek?
(Én várnék)