Durván szeretve [befejezett]

18.rész

Másnap reggel ismét nem volt senki mellettem. Lesiettem a lépcsőn, de a konyhában se táncikált senki. Összehúzott szemekkel kiabáltam Brayden nevét, de semmi válasz. Visszamentem a szobába, ahol az ajtót magamra csukva láttam meg a papírt az ajtóra ragasztva.

Rachel.
Ha ezt olvasod, akkor valószínűleg
már kerestél lent. Ne aggódj, csak
elmentem futni egy kicsit.
Igyekszek haza. Maradj otthon.

Ahan...nem. Nem maradok itt, mert anya kinyír, hogyha nem érek ma haza és esélyes, ha Brayden itthon lesz, nem megyek haza. Szóval gyorsan felkaptam a ruhám és elindultam a buszmegállóba. Vártam és vártam, de sehol semmi.

Ma tűnjünk el Rachel közeléből
nap van? Vagy mi az isten?!

Dühöngésemből egy fehér Mercedes rántott vissza. Az ablak lehúzódott.

-Kell egy fuvar?-hajolt ki rajta a fekete hajú, zöldszemű Daniel.

Mosolyogva döntöttem meg a fejem előre, majd mellé ültem.

-Hogy vagy?-kérdezte teljesen hirtelen.

-Jól. Fogjuk rá.-húztam a számat.

-Mi az, hoy "fogjuk rá"?—nevetett fel halkan.—Mesélj, mi baj? Talán Max edzője?

-Mi? Te honnan? Úgy értem, kitől?

-Braydennel jól ismerjük egymást és jobb ha tőlem tudod, hogy nem érdemel olyan lányt, mint te.

-Miért?

-Csak higyj nekem. Túl jó vagy hozzá. Nem olyan, amilyennek látod.

-Daniel. Mi baja van Braydennek?-kérdeztem ingerültebben.

-Kérdezd tőle.-mondta, majd meghallottam ahogyan kicseng a telefonja.

-Mit akarsz?-szólt bele lihegve Brayden.

-Találd ki, ki van mellettem?

-Semmi kedvem a hülyeségeidhez.

-Szia.-köszöntem bele félénken.

-Rachel?! Te mi a faszt keresel Daniellel?! Nem megmondtam, hogy maradj otthon?!-emelte fel a hangját.

-Nem bírtam maradni, mert anyám úgy tudja, hogy Vickinél vagyok! Érdeklődne utánam! Elméletileg senkinek se szabad tudnia rólunk! De valahogyan Daniel mégis tudja és képzeld nem tőlem!-emeltem fel én is a hangom.

-Ne beszélj így velem!

-Vegyetek vissza a hangerőből légyszi.-forgatta a szemét Daniel.

-Mit mondtál neki te szarházi?!-Brayden hangja tele volt gyűlőlettel, haraggal.

-Én? Semmit.

-Ne hazudj!—förmedtem rá Danyre.—Miért mondta azt nekem Daniel, hogy nem olyan vagy amilyennek látlak?! Mit titkolsz előlem!?

-Kinyírlak Daniel!

-Válaszolj!-csordult ki egy könnyem.

-Nem telefonba mondanám el.-lágyult el a hangja.

-Viszont én nem akarok veled találkozni. Ma biztos nem. Holnap várlak.-mondtam, majd kinyomtam.

-Nem ez volt a célom.-sóhajtotg Daniel a combomat megsimítva.

-Csak...vigyél haza.-fújtattam.

***

-Kössz, hogy hazahoztál.-fogtam az ajtót.

-Ha kell valami hívj. Beugrok este, hogy megnézzem minden okés e. Úgyis Vickinél éjszakázom. Az anyja elment pihenni. Kicsit ki van borulva kettőjüktől.-nevetett.

-Rendben. Várlak. Szia.

-Szia.-mondta, majd becsuktam az ajtót.

Háttal nekidőltem és a földrecsúsztam. A fejemet fogva gondolkozok, hogy mi lehet Brayden titka. Ekkor a telefonom is megcsörren.

-Igen?

-Szia. Minden rendben?-hallottam meg anya vidám hangját, így gyorsan összekaptam magam.

-Persze. Itthon vagyok, te?

-Dolgozok. Ma későn érek haza. Egy kis túlóra.

-Sokat dolgozol. Túl sokat. Nagyon megterhelő ez már neked.

-Én kértem a túlórát.—nevetett egy aprót.—Van bolognai a hütőben és ne bontsd le a házat, ha lehet.

-Nyugi, minden rendben lesz.-nevettem, majd kinyomtam.

***

A kanapémon iszom a finom itthon megmaradt bort. Ettem, most iszok. Fontos a folyadék. A csengő hasított a levegőbe és a fejem csak jobban kezdett el fájni. Elbicegtem jókedvűen, hála a bornak, az ajtóhot, amit kinyitottam.

-Minden okés?-csillantak meg a zöld szemek.

-Daniii...—vigyorogtam megfogva a karját.—Gyere.-húztam be, aki persze be is baktatott.

Behúztam a kanapéig, nem törődve azzal, hogy kisgatyában és egy férfi fehét felsőben lazulok, ami amúgy elég átlatszó ruha, ráadásul fekete melltartó van rajtam. Nem volt kedvem azt is átvenni.

-Ittál?-kérdezte a kisasztalra tekintve, ahol egy félig tele pohár volt.

Az ujjammal mutattam, hogy csak egy kicsit, amitől felnevetett.

-Csak, hogy ne legyen ilyen elbaszott kedvem.-nevettem én is, majd megkínáltam, aki persze el is fogadta.

-Sajnálom, ami délelőtt történt.-sajnálkozott, mire az ajkára tettem a mutatóujjam.

-Csshh...ne. Nem kell.-suttogtam, mire elmosolyodva az ajkára húzta az én ajkaim.

Lassan eltoltam magamtól, amikor ő a homlokát az enyémhez tolta. A keze az arcomat simogatta.

-Daniel!!!-hallottam meg egy menydörgő hangot, ami nagyon ismerős volt.

-Brayden?!