Durván szeretve [befejezett]

57.rész

Leszaggattam róla azt a szexi csipkés bugyit, amiért még az én szívem is fájt, de egyszerűen nem tudok magamon uralkodni.

-Hé!-szólalt meg, ismét kiérdemelve a büntetést, de csak felszisszent.

-Mondtam valamit Babygirl.-ezzel a mondattal együtt fordítottam ismét a hátára.

A kezeivel takarni próbálta magát.

-Nem mozdul.—nyomtam vissza a feje mögé.—Különben az ágyhoz is kikötlek.-súgtam az ajkaira, amibe beleharapott.

Az ujjaimat végighúztam a puha ajkain, végig az állán, a nyakán, a mellei között. A szuszogása egyre inkább ritmustalan volt. A testével feszengeni kezdett.

-Cssshh...nyugi.-csókoltam meg a száját, majd betoltam két ujjam.

-*Ah*

Az ujjaimat elkezdtem lassan mozgatni, miközben egészen a melléig puszilgattam. Ahogyan elértem az egyikhez, elkezdtem csókolni, szívni, izgatni.

-*Hmh* Braydhenh...-az arcára már kis szenvedés is vetűlt.

Bevetettem az utolsó fájdalmas tevékenységet. Az ujjaim közé fogtam a mellbimbóját és nekiálltam morzsolni.

-*AH*-hagyta el egy apró sikoly az ajkait.

Ezután megpusziltam minden fájdalompontját, majd kihúztam az ujjaim. Ezután megszabadultam a nadrágomtól és a boxeremtől. A nadrágom zsebéből kivettem a kis zacskót, amit foggal téptem fel. Felgörgettem a büszkeségemre, majd felekerekedtem.

-Az enyém vagy. Csak az enyém.-súgtam a fülébe, majd beléhatoltam, amit hátracsuklott fejjel jutalmazott.

-A tiédh...-szuszogta.

***
Rachel

Egy üvöltésre keltem, majd egy üvegtörésre. Lerohantam, miután ránéztem az órára.

Hajnal 3?!

Braydent a földön térdelve találtam, ahogyan a fejét fogta.

-Brayden!—szaladtam hozzá.—Mi baj?

-Hagyj!-rivallt rám, amitől megijedtem, de nem hagytam magam.

-Mi történt?

-Csak az emlékek.-nézett a kezeire, amik véresek voltak.

-Gyere, bekötöm neked.-húztam a kanapéig, ahol leült.

Elsiettem a kötszerért, majd vissza. Lefertőtlenítettem, majd elkezdtem bekötnj.

-Rosszat álmodtam. Megint.-sóhajtott.

-Mit álmodtál?

-Elég, ha annyit tudsz, hogy rosszat. Nagyon rosszat. Sok rosszat.

-Nyugodj meg, csak álom volt.

-Csak egy része. A másik meg fog történni.-dőlt a vállaimra.

-Sajnálom.-szorítottam magamhoz.

-Én sajnálom.

-Na de mégis mit?

-Úgy mindent. Köztük azt is, hogy úgy akartam elmenni, hogy nem keltelek fel.-láttam a bűnbánást a szemében.

-Hogy tudnál ilyet tenni velem?-zártam az arcát a kezeim közé.

-Nem akartam, hogy sírj.

-Abba nem gondoltál bele, hogy utána mit éreztem volna?! Brayden, ha így akarsz elhagyni, akkor nem is szeretsz igazán.

-De igen! Igenis szeretlek, mindennél jobban Rachel...Ha tehetném, nem mennék sehova.

-Megértelek. Nem kell magyarázkodnod, de akkor is fáj, hogy így akartál elmenni.

-Sajnálom. Nagyon.

-Mikor indulsz?-sóhajtottam hátrasimítva a hajam.

-2 óra múlva.

-2 óra?!

-Már elkezdtem pakolni.-nézett a bőröndre, amit én észre sem vettem.

-Mielőtt elmész, haza tudnál vinni?

-Nem.

-Nem?

-Itt maradsz. Szeretném, hogy itt maradj. Legalább a házamat had bízhassam rád.

-Rendben.-nyomtam egy puszit a homlokára, majd leültem mellé és a vállára dőltem.