Hát betartottam az elhatározásomat. Nem telt 1 órába se, amikor lerészegedtem. Brayden fele annyit ivott szóval ő sem nevezhető teljesen józannak. Jelen pillanatban Brayden egyik keze a hasom, míg a másik az én kezemet fogja. A fenekem az ágyékához nyomtam és így mozogtuk a zene hatására. Meg is pörgetett egy párszor, de mindig ugyanabba a pózba érkeztem. Eközben ő a nyakamat csókolgatta vagy harapdálta.
-A kényesztetést felcserélném valami vadabbra.-suttogta a fülembe.
-Mire gondoltál Daddy?
-Mond ki mégegyszer és helyben duglak meg hercegnő.-hallottam a széles vigyort a hangján.
-Daddy.-mondtam kiszaladva a karjai közül.
Persze ő utánam sietett, de a tűz útban volt. Nevetve siettem el Vicktoriához.
-Ne engedj be senkit a lakóbuszba.-nevetve mondtam neki, mire bólintba húzta mosolyra az ajkait. Ekkor "valaki" felkapott és a vállára fektetett.
-Menjünk játszani...Babygirl.-harapott a fenekembe, sétálva velem.
-*Auh*
Becsukta a lakóbusz ajtaját, majd a szoba ajtaját is. Az ágyra fektetett, megszabadulva a felsőjétől. Felültem és magamra rántottam, aztán átfordítottam.
-Egy kicsit beindítalak.-leheltem az ajkaira.
Feljebb kúszott az ágyon, és félig fekve dőlt a ágykeretnek. Ledobtam magamról a haspolót, aztán a rövidnadrágom is. Elkezdtem a hasát csókolgatni, néhol bele is haraptam. A nyelvemmel végignyaltam a hasán, a nyakába pusziltam, majd az ajkára tapasztottam az én ajkaim. Terpeszbe vágtam a lábaim és az ágyékára ültem.
-Mire készűlsz?-mosolygott bele a csókba.
-Kipróbálok valami újat.-mondtam, majd elkezdtem levetni a nadrágját.
A boxerben ágaskodó férfiasság rendesen szembeütköző volt. Lehúztam róla az utolsó ruhadarabot, majd kacsintva nekikezdtem kényeszteti.
-Uramisten...-nyögött fel, amikor a számba vettem az erekcióját.
Tapasztalt nem vagyok. Ezt leszögezem.
-Csináldh...-markolta meg a hajam, majd elkezdett egy bizonyos tempót diktálni.
Egyszercsak egy sóhajt kiséretével elélvezett. A számba. Lehúzott a tagjáról.
-Nyeld le.-utasított egy parancsoló hanggal.
Megtettem, amit mondott.
-Ügyes.-tapadt, az ajkaimra, kicsatolva a melltartómat, majd hanyatfektetett.
-Én jövök.-csókolta meg a hasam, lerántva rólam a bugyimat.
Végigcsókolta a belső comjaim, közel a nőiességemhez. Nyöszörögtem, hogy jelezzem, csinálja, mert már nagyon akarom.
-Tudod, hogy addig gyötörhetnélek, ameddig akarlak...
-Kérlek...—ekkor felvont szemöldökkel nézett a szemeimbe.—Daddy.-vetettem be az újabb taktikát.
-Egy hangos nyögést vagy sikítást se.-vigyorgott, majd felém hajolt.
-Értettem.-haraptam az ajkaimba, ami következtében megfogta az állam.
-Megvadítasz te nő.-nyomott az ajkaimra egy csókott, azzal egy időben tolta belém a tagját.
Teljesen megfeszültem tőlem, a hátam felfelé ívelt és a nyögést visszataró Brayden látszólag élvezte is. Ezután a kezei az oldalamat simogatta. A bőre forró volt égette az enyémet. A testünk egybefort és a sóhajok, az apró halk nyögések, minden szenvedélyt átadtak.
***
A busz motorjának zúgása ébresztett reggel. A fejemet fogtam, remélve, hogy abbamarad a szédülés, ami persze nem sikerült. Feltápászkodtam az ágyból, meglátva a meztelen testem. Mivel gyerekekhez nem mennék így ki, felkaptam egy bő felsőt és egy rövidnadrágot.
-Reggelt.-intettem, ásítva.
-Neked is.-adta át a kávémat.
-Imádlak.-nyomtam egy puszit a szájára.
-Ne haragudj, ha tegnap durva voltam. Kicsit sok volt a Tequila.-súgta a fülembe.
-Ne aggódj. Remélem okoztam neked némi örömöt tegnap.
-Mondjuk úgy, hogy gyakrabban kényesztethetnél.-nyomott egy csókot a homlokomra.
-Rachel.-rángatta a felsőmet Max.
-Igen Maxy?-kezdtem kortyolgatni a kávémat.
-Tegnap Brayden bántott téged?
-Nem. De miért kérdezed?-mosolyogtam, majd tovább ittam.
-Mert nyöszörgéseket hallottam.-na és ekkor a kávé tévútra ment.
-Héhéhé...—ütögette meg a hátamat Brayden.—Minden rendben? Mi történt?
-Max hallott minket...-köhögtem.
-Bántottad Rachelt?
-Nem, dehogyis. Mi csak...-Brayden kereste a jó kifogást.
-Felnőtt játékot jászottunk.-nyögtem be hirtelen.
-Mit az a felnőtt játék?
-Twister felnőtteknek.-segített ki tegnapi partnerem.
-Igeeeen. Bonyolultabb és nehezebb. Nameg kell hozzá Biológia. Unalmas játék, ezért nyöszörögtem.-vigyorogtam.
-Akkor okés.-mondta, majd visszaült Paulina mellé a kanapéra.
-Hogy hallhatta meg?!-förmedt rám Brayden.
-Miért én tudjam?! Ennél hallkabbra nem igazán tudtam fogni magam.
-Óvatosabbnak kell lennünk.
-Vagy szüneteltetnünk.-sóhajtottam.
-Nem, nincs szünet. Tartottunk párszor kisebb-nagyobb szüneteket. Jelenleg nem igazán van kedvem hozzá.
-"Twister" függő vagy.-tettem idézőjelbe, hogy a gyerekek ne hallják a szót.
-Mert egy bombázó csajom van, akivel nem egyszerű a "Twister". Emelett remekül ért a kényesztetésekhez.-az utóbbit a fülembe súgta.
-Jó, akkor óvatosabbak leszünk.-mosolyodtam el.
Szeretem, hogy ilyen és tudom, gyakori nálunk a felnőtt játék, de...olyan jól csinálja. Minden procikám vágyik rá. Akkor is, amikor nem kéne.
YOU ARE READING
Durván szeretve [befejezett]
RomanceRachel Hernandez egy átlagos 18 éves. Az életét eddig csak legjobb barátnője, Victoria forgatja fel, aki mellesleg a szomszédja. Vickinek van egy testvére Max, aki imád focizni. Eddig minden normálisnak tűnik. Ugye? Ám Max fociedzője megfordul Victo...