Durván szeretve [befejezett]

30.rész

Az utunk további része békésen telt. De persze ez sem tarthatott sokáig.

-Mit mondtál neki Paulról?!-lökött Braydenen egyet Dani.

-Az igazat.-ő nem viszonozta a lökést.

-Azt, hogy meghalt, hogy nem jártam ki hozzá?! Te is jól tudod, hogy nem szerettem osztozkodni anyán!

-Akkor is a bátyád volt! Ahogyan én is!

-Miért vagy felháborodva?! Te is kiárultad Braydent!-álltam a közéjük.

-Mit mondtál neki?!-háborodott fel Ray.

-Hogy mire számítson melletted! Emlékszel még Reginára?!-ekkor az idősebb García lefagyott, majd nekiugrott Danielnek.

-Ki ne ejtsd a nevét mégegyszer!

-Nem tud mindent! Csak, hogy a volt csajod és azt, hogy nem bánhattál vele olyan szerelmesen, mint ahogyan azt mások gondolják!

-Pofa be!-emelte meg az öklét, amikor én a ruháját megrántottam.

-Elég!

-Viselkedjetek!-dobta be a bónuszt Vic.

Brayden betombolt a szobánkba, Daniel pedig az anyósülésre vetette magát. Őt Vicki megbékéltette egy zacskó csipszel és churrossal.

És most jön a másik.

Óvatosan nyitottam be, a lehető leghalkabban próbáltam.

-Egyedül akarok lenni.-mormogta az ágyon ülve.

-Nem most akartam róla beszélni.

-És nem is fogunk róla beszélni. Menj ki.

-Na idefigyelj.—vettem egy mély levegőt, amikor is rámnézett.—Ez még csak a 2 napunk volt, de már minden a fejetetejére állt. A gyerekek elszöktek, téged majdnem megölt egy medve, Daniel rámaszkaszkodik. A poklot járom ezzel az átkozott lakóbusszal, ami persze az én ötletem volt. Elegem van. Elegem van Danielből, elegem van belőled és a titkaidból, elegem van minden egyes kicseszett dologból!—utólag már a hangom is erősödött.—Belefáradtam.-mondtam, majd kimentem.

***

A kanapén voltam aznap estig. A kocsi eközben furábbnál furább hangokat adott ki, amikor Vicki leparkolt és a kormányra tette a fejét.

-Mi történt?

-Kifogyott a tank.-sóhajtotta.

-Most csak viccelsz ugye?-nevettem már hitetlenségemben.

-Úgy nézek ki.

Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt.

-Hova mész?-kérdezte, de nem válaszoltam.

Kimentem a sötétségbe, jelenleg nem érdekelve, hogy mi lesz velem. Ez azért tényleg sok. Még Likába se érkeztünk meg, fél úton lehetünk, de már minden elromlik. Leültem egy piknik asztalra. A padon meg a lábam pihentettem.

-Rachel...-hallottam meg a dörmögő hangot mögüllem.

-Most te menj el.-vágtam vissza a szobás jelenettel.

-Értsd meg, hogy kényes téma számomra.

-Jót beszéltünk.-mondtam, nem méltatva arra sem, hogy ránézzek.

Azt gondoltam, hogy elmegy, de mégse imerem annyira jól, mint ahogyan én azt gondoltam. Egyszercsak azt éreztem, ahogyan az ágyéka a fenekemnek feszül, miközben a lábai az én lábaim mellet vannak.

-Nem szeretem, ha haragszol vagy ha durcizol.

-Én eleget tettem a kérésednek. Neked miért esik nehezedre?

-Mert én nem vagyok alávetett.

-Nekem se kéne annak lennem.-fújtattam.

-Ezt hogy érted?

-Lehet tényleg jobb lenne...ha szakítanánk.—húztam a számat, megpróbálva elhagyni a pozícióm, de szorítva tartott. A karjával és a lábával egyaránt.—Engedj el.-nyöszörögtem.

-Nem hagyhatsz el. Szükséged van rám és nekem annál jobban rád.—motyogta elhaló hangom, miközben az ajkai gyengén érintették a nyakhajlatom.—Nem akarlak téged is elveszíteni. Nem akarom, hogy elhagyj.—fúrta a fejét a hajamba hátulról.—Ígérem, hogy mindent megtudsz a volt barátnőmről...csak még nem most.

-Egy hónap.—ekkor elvette a fejét a nyakamtól.—Annyit várok. Ha azután sem mondod el...

-Ne mond ki. Hallani is vérfagyasztó.-húzott magához közelebb.

-Ne így.-vigyorogtam, mire elengedett.

A lábaimat a combjára tettem, úgy ültem le elé. Végigsimítottam a medve által okozott seben lévő kötésen és elfogott a sajnálkozás.

-Szeretlek. Nagyon.-tartotta az arcfeleimet a tenyereiben.

-Én is.-mondtam, majd magához húzva megcsókolt.