Durván szeretve [befejezett]

38.rész

Reggel csendre ébredtem. Túl nagy csendre. Magam mellé néztem és, ahogyan gondoltam Brayden sehol.

Kezdődhet a balhé, gondolom.

Felöltözve kiléptem a szobámból. Danielt gépezni láttam. Victoriát meg olvasni. A gyerekek meg játszottak. A konyhában megálltam és elkezdtem kávét csinálni. A gép mellett állok, amikor megszólal a telefonom.

-Halo?-szólok bele.

-Szia! Minden rendben van?-anya melegszívű hangja csapta meg a fülem.

-Persze, minden...—szúrtam ki egy cetlit a hűtők, amin az állt, hogy: "Nem változik semmi."—csodás.-forgattam a szemem egy sóhaj kíséretében.

-Nem úgy hangzik.

-Anya jól vagyok.

-A busz elindult már?

-Igen. Már Likában vagyunk. Ma valamikor indulunk vissza.-néztem körbe a lakóbuszban.

-Rendben. Vigyázz magadra!

-Okés, szia.-nyomtam ki a telefont egy halvánx mosollyal az arcomon.

A többiek felé fordultam.

-Hol van Brayden?-tettem fel a kérdést.

-Elment venni egy-két dolgot.

-Venni? Dolgokat? Most?

-Ismered a bátyám.-vonta meg a vállát Daniel.

-Ismerem. Persze.—forgattam meg ismét a szemem.—Daniel?

-Hm?

-Ideje lenne kicsit mesélned Braydenről.-fontam össze a karom.

Tudom, hogy várnom kéne, de ez így nem működik.

-Zűrös múltja van és nem ígérem, hogy nem fogsz rá haragudni. Jobb esetben.

-Nem baj. Hallani akarom.

-Van pontos téma?

-Regina.

*****

-Megjöttem.—hallottam meg a szobából a kiáltást.—Rachel még alszik?

-Nem, de nem mennék be hozzá.-hallottam meg Vicki 'mentsd magad' hangját.

-Miért? Mi történt?—erre kirontottam a szobából.—Valaki elmondaná, hogy mi folyik itt?!-pillantott mindannyiunkra.

-Vigyétek ki a gyerekeket.-utasítottam Vickit.

Amikor a "terep" tiszta volt nekikezdtem.

-Tudok róla Brayden.

-Na de mégis miről?

-Regináról.-mondtam, mite düh vetűlt az arcára.

-Azt mondtad adsz egy hónapot!

-Inkább azt magyarázd meg, hogy te hol voltál!?

-Vettem üdítőt, mert az alkohol kicsit kezd sok lenni! Tegnap letámadtalak, pedig nem akartalak!

-Szóval megbántad?-emeltem fel én is a hangom.

-Igen! Igen meg!—a szavai igen fájdalamsak voltak.—Mit tudsz róla?-halkult el.

-Eleget.-fordultam el, hogy a szobába menjek.

Be is léptem, de ő utánam sietett. Megragadta a karomat és magához rántott.

-Azt kérdeztem, mit tudsz?

-Én meg azt, hogy eleget.

-Ne húzd az agyamat kicsilány, mert ha valóban hallottad a történetemet az exemmel, akkor tisztában lehetsz azzal a ténnyel, hogy nem vagyok türelmes és ha így nem hallom a választ, kikényszerítem belőled máshogyan.-lehelte a szavakat a fülembe.

-Tudom, hogy az exed meghalt. Miattad. Daniel szerint te ölted meg.

-Az öcsém egy hazug. Reg- az exem...valóban meghalt. De! Nem én öltem meg. Komolyan kitudnád nézni belőlem, hogy embert ölök.

-Nem-Nem tudom.-dadogtam.

-Emberi életet nem veszek el.

-Hogy történt?

-Elfogom mondani. Csak az ég szerelmére, ha már az exem témáját nem tartottad tiszteletben legalább ezt. Kérlek, ne kíváncsiskodj.

Erre csak bólintottam.