Király páros /Bts Jimin FF/

10.

*Jimin POV*

Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, amikor hazaértem. Azt sem tudtam pontosan, hogy mennyi lehet az idő, mert még egy hosszú sétát tettem, mielőtt hazajöttem volna. Pontosabban, ha úgy vesszük, egyenesen hazajöttem, csak egy jó órás kerülővel, hogy megismerjem a várost.

- Jimin? - Szólított meg anya, amikor beértem a nappaliba.

Lehuppantam melléjük a kanapéra és az arcomat a tenyerembe temettem. Megdörzsöltem a bőrömet, miközben egy, a kezeimtől elnyomott sóhaj szökött ki a számon.

- Minden rendben? - Kérdezte anya.

Kezeimet leejtettem a térdemre és hátradőltem a kanapé puha párnáin. Bólogattam és rájuk néztem. Szemük tágra nyílt, amikor visszanéztek rám. Itthon, most, hogy nincs itt Iseul, nem kellett tartanom magam és a szemem színe könnyedén változott át narancssárgás-pirosba, ahogy már nem figyeltem görcsösen arra, hogy lenyugtassam magam. Az igazat megvallva nyugodt voltam, de a belsőm tudta, hogy min a helyzet, még akkor is, ha én megpróbáltam elnyomni magamban.

- Történt valami? - Kérdezte apa és ismét visszakerültek normál, hétköznapi, nyugodt arckifejezéseik.

Ők tudták, hogy mi vagyok, azért is voltam itt. Azt is tudták, hogy Iseul is ilyen és minél hamarabb meg kell tudnia és ami fontosabb, el kell fogadnia az igazi mivoltát, mielőtt a hitetlenkedése miatt szokatlan és fájdalmas lenne az utolsó fázis, amin át kell esnie ahhoz, hogy teljes nő legyen a mi világunkban.

Megráztam a fejem lassan, válaszolva a kérdésre.

- Csak a barátjával van - Feleltem.

A felnőttek bólogattak, mert tudták, mi van velem.

- Ha belegondolok, hogy hozzányúl... - Összeszorítottam a szememet és megpróbáltam kihessegetni a fejemből a rémképeket, amik éppen, hogy elkezdtek előbukkanni az agyamban.

- Nézd, Jimin - Sóhajtott anya. - Tudom, hogy nem így kellett volna lennie, de így történt és ezt el kell fogadnod. Közöttünk nőtt fel és ezeket a szokásokat tanulta meg. Neki nem létezik a te világod, mert azt szinte lehetetlen felfogni és ez így van jól.

- Tudom, csak az a JinSu - A homlokomat dörzsöltem most, hogy kissé elvegyem a feszültséget a mozdulattal.

- Mivel itt nőtt fel, teljesen normális, hogy barátja van húsz évesen - Vont vállat anya. - És tudom, hogy a legrosszabb az a gondolat, hogy lefekszenek, de kérlek! Hormonbajos tinik, akiknek másról sem pörög az agyuk csak a szexről.

- Értem én, de Iseul nem ide tartozik, okosabbnak kellett volna lennie - Magyaráztam.

- Lehet, hogy nem ide tartozik, de erről neki fogalma sincs - Emlékeztetett apa.

- Igaz - Sóhajtottam, ahogy beismertem, igazuk van.

- De nem biztos, hogy lefeküdtek, ezt nem tudhatjuk - Próbált meg nyugtatni anya.

Felnevettem és ránéztem.

- Iseul gyönyörű és ráadásul erre született - Magyaráztam egy ideges mosollyal. - A szerelem és a szenvedély, a kéj angyalai vagyunk, az a srác pedig nem hülye ezt kihasználni.

- Lehet, hogy így van, de Iseul nem tudja, hogy kicsoda.

- De érzi és ahhoz, hogy vágyat érezzen, nem kell tisztában lennie magával - Lettem idegesebb kicsit, ahogy ismét saját magam ellen politizáltam.

- Attól, hogy érzi, nem biztos, hogy megtörtént - Csitított le apa. - De hiába beszélünk erről, nem tudunk meg többet.

Bólogattam.