Király páros /Bts Jimin FF/

13.

- Vigyázzatok magatokra! - Ölelt meg anya negyedjére a kocsi mellett.

- Oké, anya, felnőttek vagyunk - Mosolyogtam unottan.

- Tudom, tudom - Legyintett és még egyszer megölelt. - Hívjatok, ha bármi baj van. Vagy ha nem elég a kaja.

- Anya, két hónapra betáraztál nekünk - Mutattam a teli csomagtartó felé felvont szemöldökkel.

- Az csak egy - Nevetett fel. - Bár, amennyit ti ketten esztek, ez egy évre is elég lenne. Tényleg, egyetek valamit út közben, későn értek le és már ne főzzetek. Csináljak gyorsan szendvicseket?

- Anya, majd megállunk valahol enni - Sóhajtottam.

Bólintott.

- Van pénz nálatok?

- Ne aggódj - Mosolygott rá Jimin megnyugtatóan. - Majd bekapunk valamit.

Itt rám nézett és egy félmosolyra húzta a száját. Pislogtam kettőt, mire felfogtam, mi is jött ki azokon a húsos ajkakon. Tessék? Nem kellene így beszélnie, ráadásul a szüleink előtt! Vagy talán nekem nem kellene mindenbe belegondolnom a rosszat...

-----

Egy órája úton voltunk és éppen az autópályáról hajtottunk le. Már kezdtem álmos lenni a korai kelés, az iskola, az edzések és a kocsi egyenletes rázkódása miatt.

- Jimin? - Szólítottam meg.

- Hm? - Egy pillanatra felém nézett mosolyogva, aztán visszavezette a tekintetét az útra.

- Nem gond, ha pihenek egy kicsit? - Kérdeztem.

- Miért lenne baj? - Mosolyodott el szélesebben.

Megvontam a vállamat.

- JinSu nem szereti, ha alszok mellette, mert attól ő is álmos lesz és nem tud a vezetésre figyelni - Magyaráztam.

Jimin felhorkant.

- Én nem ő vagyok - Mondta mély hangon. - Attól, hogy ennyire szerencsétlen, én képes vagyok figyelni.

Bólintottam és eszembe sem jutott a barátom védelmére kelni.

- És örülnék, ha nem emlegetnénk a hétvégén sem őt, sem senki mást - Tette hozzá lágyabb, de még mindig erős hangszínnel.

- Oké - Sóhajtottam.

Hátrább döntöttem az ülést és kicsit lejjebb csúsztam, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni. A fejemet az ablak felé fordítottam, hogy bambuljak kifelé, amíg el nem tudok aludni. Nem kellett sokáig várni, talán három fát számoltam össze, mikor a szemhéjam leesett.

*Jimin POV*

Örültem, hogy ott volt velem, és hogy az egész hétvégét velem tölti majd. Annak is örültem, hogy az előző napi incidensünk után, még mindig nem neheztelt rám és meglepő módon normálisan viselkedett, mintha mi sem történt volna. Lehet, hogy azt hitte, hogy álmodta az egészet? Vagy hogy tényleg megőrült? Ha nem világosítom fel ő, hogy ez normális, amit a teste csinál, akkor sehova sem fogunk jutni, egy lépést nemhogy előre, de hátra teszünk, ha minden alkalommal azt fogja mondani, hogy megbolondult és nem igazi semmi, amit mondok vagy mutatok.

Megálltam egy piros lámpánál és oldalra néztem rá. A feje az ablak felé volt fordítva, de még így is kivettem a nyugodt, pihent arcát, ahogy elnyomta az álom. A kezei az ölében pihentek, amíg a lábai majdnem kinyújtva elfértek az ülés előtt. Mosolyognom kellett rajta, milyen aranyos.