Király páros /Bts Jimin FF/

69.

A telefonom csippanására lettem figyelmes. Odafordítottam a fejem a kis asztalka irányába, amin az enyém és Jimin telefonja is hevert és ránéztem a kijelzőre. Egy üzenetet jelzett.

- Mi az? - Kérdezte Jimin.

- Hm? - Megrántottam a vállam és előre hajoltam Jimin öleléséből.

Ujjaimmal közelebb húztam a mobilt és a kezembe vettem, aztán kényelmesen visszahelyezkedtem Jimin elé a kanapéra, hogy tovább folytassuk a vígjátékot, amit délelőtt elkezdtünk. Ő elfeküdt a dívány hosszán, én pedig befészkeltem magát elé. Egyik kezét a feje alá tette, hogy gond nélkül rálásson a tévére, másikkal pedig a mellkasomnál fogva tartott magánál.

Feloldottam a billentyűzárat, hogy meglessem az érkezett SMS-t. A szemeim kikerekedtek, ahogy megláttam a küldő nevét.

- JinSu? - Szökött ki a számon hangosan a név.

Jimin megfeszült és szinte magam előtt láttam az arcát, amint a névre gondolt. Szemeit szűkítette, telt ajkait kissé összepréselte és az arcéle is valamivel élesebb lett, ahogy megfeszült.

- Mit akar? - Dörmögte a hajamba a fülem mögé.

Megnyitottam az üzenetet, hogy megkapjam a választ a kérdésre. Jimin a fejét az enyémen pihentette, hogy ő is rálásson a telefonra.

"Tudnánk beszélni?" - Írta az üzenet.

Kérdőn néztem fel Jimin-re. A fejem kattogott, hogy vajon mit akarhat tőlem. Csak nem történt valami baja vagy esetleg valami borzadály a családjában? Tudtam, hogy nincs olyan közeli barátja, akivel bármit meg tudna beszélni, bár barátja rengeteg volt. Mindig én voltam az, aki mellette volt és meghallgatta az aggályait és a kételyeit, lenyugtatta, ha baj volt vagy ha valami szörnyűség történt körülötte. 

Jimin felvonta a szemöldökét és rám nézett. Kissé felemelkedett a kanapéról és a kezével, ami eddig átkarolt, a hátamra húzott, hogy úgy tudjon kényelmesen visszaereszkedni rám. A hajamat kisöpörte az arcomból és gondosan a fülem mögé tette, ahonnan utána a gravitáció a kanapéra utasította a hajszálaimat. 

- Mész? - Kérdezte egyszerűen.

Vettem egy mély levegőt és hangosan kifújtam. Tenyeremet a felettem lebegő, izmos hasra tettem és lassú iramban szántottam fel a mellkasáig. Onnan a nyakára tapasztottam az ujjaimat, hogy egy apró rántással egy csókba hívjam.

- Nem tudom - Válaszoltam a kérdésre végül.

- Mit akarhat? - Suttogta Jimin a számra.

A nyelve hegyével átsimított az alsó ajkamon, mielőtt egy újabb csókot kaptam volna tőle.

- Mindjárt megtudjuk - Feleltem ismét, amikor elváltunk és a kezembe vettem a magam mellé ejtett telefonomat.

Pötyögni kezdtem a választ, ami csak annyiból állt, hogy "Fontos?".

Nem akartam bunkó lenni, de az igazat megvallva, a filmezés és a semmit tevés Jimin társaságában sokkal jobban vonzott, minthogy JinSu beszélgetőpartnere legyek a délutánra. Szerettem vele beszélgetni és nem akartam vele rosszban lenni, hiszen ő is mindig ott volt nekem, ha kellett, de ez most valahogy nem vonzott. Szívesen segítettem neki, mert ilyen volt a természetem, ott segítettem, ahol tudtam, főleg, ha érzésekről volt szó. De amióta Jimin mellettem van, ráadásul átváltoztam és teljes jogú angyalként éltem a mindennapjaimat, JinSu volt az egyik olyan ember, akinek már nem igazán vágytam a társaságára, mert tudtam, mi lenne belőle. Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb a felszínre kerül a kapcsolatunk múltja és nosztalgiázni kezd, vagy lesznek olyan megjegyzései, amik kettőnkre vonatkoztak és nem, mintha nem lennének szép emlékek, de az ember egy szakítás után nem akarja őket hallani. Nyilván emlékszem rá, hiszen nem lettem amnéziás és nem vagyok hülye sem, nem kell folyamatosan emlegetni a szép időket.