Király páros /Bts Jimin FF/

46.

*Jimin POV*

- És egy, hajol, három, négy.... - Számolok hangosan, hogy a zenén áthidaljon a hangom. 

Iseul osztályával volt órám, de nem igazán tudtam figyelni. Egyrészt, mivel ő nem volt itt, egy másik osztálytársával kellett bemutatnom a páros részeket. Ő is az osztály legjobbjai között volt, nagyon jól mozgott, de mégsem tudtam olyan jól megcsinálni vele a mozdulatokat, mint Iseul-lal. Ő szavak nélkül értette, mit akarok, hogy mozogjon, mintha a testünk egy lett volna.  Másrészt pedig nem igazán tudtam sem a zenére, sem a koreográfiára figyelni, mert minden másodpercben a mellkasom legapróbb rezdüléseire is megfagytam, hátha rohanni kell haza a páromhoz. Éppen ezért hagytam, hogy a csoport táncoljon és én kivételesen csak figyeltem, már amennyire tudtam. 

Ez az utolsó nap, hogy itt kellett lennem és az utolsó, hogy Iseul egyedül volt otthon a félelemmel, hogy a fájdalom bármikor rátörhet és nincs ott vele senki. Hála a magasságosnak, tegnap sikerült pont úgy időzítenie a rémálomnak, hogy akkor kezdődött el, amikor már az autómat parkoltam le a ház előtt. Mire beértem a nappaliba, ahol érte őt az eset, már összegubózódva feküdt és próbálta visszafogni a hangos sikolyokat.  Tudtam, milyen szörnyű érzés, hiszen én is átéltem. Csupán annyi különbséggel, hogy én férfiból vagyok, jobban bírom a fájdalmat és tudtam, mire készüljek fel. Így is pokoli érzés volt, el sem tudtam képzelni, milyen lehet szegény Iseul-nak. 

*Iseul POV*

A nappali kanapéján feküdtem, lábamat az egyik puffra feltéve, hogy kényelmesen elhelyezkedjek. Így tévéztem, éppen a Train to Busan című horrorfilmet néztem. Már kismilliószor láttam, de annyira jó volt, hogy nem tudtam megunni, akárhogy is tudtam a sztori egészét. Na meg, annyi szabadidővel, amit az elmúlt három napban kaptam, nem igazán tudtam volna nem megnézni ismét. Unatkoztam, ez kétségtelen. Amikor felkeltem, éreztem, hogy ki vagyok aludva, hiszen akár kilencig vagy tízig is fetrenghettem, nem kellett iskolába mennem. Már nem tudtam mit kitalálni, amivel elüthetném az időmet. Megfőztem, kitakarítottam, rengeteget táncoltam, a neten keresgettem Amerika után, hogy azért valamennyi tudást szerezzek róla, ha már oda utazom. És természetesen tévéztem. Kimerítettem a film állományunk háromnegyedét, olyan DVD-ket néztem meg, amikre mindig is azt mondtam, hogy életemben nem nézném meg, mert nagyon unalmas. 

Már a film vége fele jártam, és már is azon törtem a fejem, hogy mi legyen a következő dolog, amit csinálhatnék. Már reggeltől táncoltam, elfáradtam, lezuhanyoztam és jelenleg fehérneműben ültem otthon, mert lusta voltam felöltözni a zuhany után. Kitakarítottam, már minden tiszta volt, azzal sem kellett foglalkozni. Az ebédet megcsináltam, a hűtőben várja haza Jimim-t és anyáékat, természetesen majd később hozzáadott feltéttel a férfi számára. Semmi nem jutott eszembe, amivel elüthetném az időt. Jimin-nek pont az én osztályommal van órája, aztán még egy kis idő, amíg hazaér. Aztán valószínűleg ismét tévézni fogunk, de az teljesen más, ha már itt van mellettem és ketten nézzük a sok  nemnormális sorozatot vagy filmet.

-------

Éreztem, hogy a gyomrom émelyegni kezd. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemem, hogy elfojtsam a hányingert. A nyál csak gyűlt a számban, jelezve, hogy ez nem jött össze, miközben csak tovább vettem a mély és lassú levegőket. A mellkasomban elkezdett formálódni az érzés, amit a legjobban el akartam kerülni. Csak ne most, Jimin mindjárt hazaér, legalább azt várja meg. De sajnos ez nem kívánságkosár volt, hogy a fájdalom elült magában és akkor bukkant elő, amikor a férfi is hazaérkezett. Ez egy alattomos kis szenny volt, ami megkeserítette pár percre az életemet, emlékeztetve engem arra, hogy nemsokára húsz vagyok és ráadásul angyal. 

A hátam mögé nyúltam és sietve kikapcsoltam a melltartómat. Az elmúlt alkalmakkor megtanultam, hogy akármennyire is feszélyez, hogy szinte meztelenül vagyok, kevésbé fáj, ha nem nyomja a melltartó pántja a hátamat. Az anyagot ledobtam magam mellé és sietve a szobámba mentem, hogy legalább ne a kanapén fetrengjek meztelenül, egyetlen egy bugyiban. Az ágyhoz lépkedtem, miközben éreztem, hogy a mellkasom hihetetlen sebességgel ontja magából a szúró, feszítő érzést és egyre jobban nyomja a belsőmet. A levegővételeim szaporábbak és egyre felületesebbek lettek, ahogy a tüdőmbe is a levegő helyett a fájdalom költözött be inkább. Leültem és lehunyt szemekkel vártam a pillanatot, amikor elkezdődik. Közben magamban imádkoztam, hogy Jimin nyomja azt a rohadt gázt a kocsiban és húzzon hazafelé, mert már tovább nem bírom visszatartani az ítéletet és az égő rettenet a hátamba hasít.

A gerincem meghajlott, ahogy próbáltam minél kisebbre összehúzni magamat, nem, mintha az olyan segített volna, de legalább át tudtam karolni a térdeimet vagy szorítani a paplant a mellkasomhoz, hogy kissé eltereljem a figyelmemet. A fájdalom elölről és hátulról is keserített, a mellkasom szétrobbanni készült a feszítő, lüktető, szúró érzés, miközben hátulról a lapockám, mintha szilánkokra tört volna és az apró darabkák egyenként akarnának a felszínre törni, miközben égetnek, kínzóan törtetnek a felszín felé, hogy kibukkanhassanak. Mintha izzó vassal billogoznának, a bőröm felhevült, én pedig a fogaimat összeszorítva próbáltam meg túljutni ezen a pár percen. Morgás szerű hangokat hallattam, ahogy a sikolyaim helyett inkább az összeszorított fogsoromon keresztül préseltem a szenvedésem hangjait. Az ajkaimon lassacskán nyálcsíkok jelentek meg, ahogy csak fújtattam, de nyelni nem tudtam a fájdalom miatt. A szemem színe már megváltozott egy pillanat alatt és narancssárgán világított vissza rám a tükörből, ahogy a fejemet oldalra fordítva megpillantottam magam. Eszelős, ijesztő kinézetet nyújtottam összegömbölyödve, narancsos szemekkel, meztelenül az ágy közepén, miközben feszes izmokkal, görcsösen szorongatom az ártatlan takarómat. Az ujjaim belefehéredtek a szorításba, az inak elpattanni készültek a karjaimban, olyan erővel kaptam el a puha ágyneműt. A számat elnyitottam és sűrű levegővételeket vettem, amikor a fájdalom egy másodpercre enyhült, hogy aztán újult erővel vesse be magát.

- A rohadt.. életbe - Nyögtem alig hallhatóan a torkomat összeszorító feszengéstől.

Hatalmasan nyögtem, amikor a bőröm, mintha szétszakadt volna a hátamon. Csípett, égetett és szakadatlanul lüktetett a fájdalom. A gerincem már szinte ketté tört, annyira vonaglottam, hol magzatpózba gömbölyödve, hol teljesen kiegyenesedve és szinte hátrafelé hajlítva a testemet, mint valami rossz démonűzéses filmben. 

- Jimin - Sikítottam a nevet. 

A szememből kibukkant egy könnycsepp, ahogy már képtelen voltam visszafogni azt. A fájdalom minden nappal egyre erősebb lett és ha Jimin-nek igaza van, akkor a születésnapomon fogja elérni a tetőfokot, amikor halálos fájdalommal kell szembenéznem, amikor a szárnyam véglegesen kibukkan a bőröm alól. El sem tudtam képzelni, mennyivel lehet rosszabb, ha már most halálközeli állapotban éreztem magam.