Király páros /Bts Jimin FF/

19.

Elég nyúzottan ébredtem a reggel. Egyrészt ismételten Jimin-nel álmodtam, de ezennel a teljes, szárnyas, angyali valójában, miközben egymásba gabalyodva tesszük a dolgunkat. Másrészt eszembe jutott JinSu és az, hogy megint találkozok vele, és ő semmit nem tud erről az egészről. Jimin figyelmeztetett, hogy a szüleinken kívül senki nem tudhat az egészről, mert mindenkit veszélybe sodorhat a tény. Ráadásul Jimin-nek is igaza volt, ha belegondolok, sosem éreztem úgy magam JinSu mellett,mint mellette. Talán csak a legjobb barátomként tekintek rá, vagy nem is tudom. Még nem is mondtam neki, hogy szeretem, mert nem éreztem úgy, sőt, lehet, hogy ezért nem tudtam lefeküdni vele. Mert a testem Jimin-nek tartogatta magát. Ú, ez de fura.

Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet és bepakoltam az aznapi edzőcuccomat és pár füzetet, amiket a hétvégén hazahoztam. A hajamat lógni hagytam és a csuklómra tettem egy hajgumit a táncórához, smink gyanánt pedig csupán szempillaspirált használtam, mert tudtam, hogy úgyis lefolyna, ha megizzadok. És kétség sem fért hozzá, hogy Jimin óráját bizony meg fogok halni.

Lebattyogtam a földszintre és a konyhába mentem.

- Jó reggelt! - Mosolyogtam mindenkire.

Anya kávézott apával, Jimin pedig éppen müzlit nyomott a szájába. Kórusban visszaköszöntek és folytatták a tevékenységeiket.

- Iseul- Szólított meg anya.

- Hm? - Hümmögtem vissza.

Megtöltöttem a tányéromat gabonapehellyel és tejjel és az asztalhoz sétáltam. Leültem az üres helyre Jimin-nel szemben és enni kezdtem. Anyára néztem, hogy mondja, mit akart.

- JinSu keresett tegnap, csak már aludtál - Tájékoztatott.

- Jó - Bólintottam egyszerűen.

Anya és apa összenéztek, hiszen eddig mindig a telefonomért ugrottam, hogy írjak neki vagy hívjam, hogy tudja, hogy élek, csak éppen nem értem rá. Jimin rám nézett és egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, mire én is rámosolyogtam. Mind a ketten tudtuk, hogy mi folyik körülöttünk csak a szülőknek nem volt fogalmuk róla.

- Baj van? - Kérdezte anya. - Összevesztetek?

Megráztam a fejem.

- Tíz perc múlva úgyis találkozunk - Néztem az órára.

Gyomorgörcsöm lett a tudatra, hogy nem tíz, hanem legalább húsz perc múlva találkozunk, nekem pedig mosolyognom kell és megcsókolnom és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de már nem éreztem úgy, hogy minden az. De nem akartam megbántani, nem akartam szakítani vele. De Jimin... vagy Jimin vagy JinSu és azt hiszem, hogy ez a kérdés már akkor megválaszolódott, amikor még fel sem merült bennem.

Jimin megforgatta a szemét, amikor mondtam, hogy találkozom vele. Felállt és a mosogatóba tette a koszos tányérját.

- Elvigyelek? - Kérdezte, amikor visszafordult az asztalhoz.

Felnéztem az órára és mosolyogva bólintottam.

- Akkor húzz bele! - Mosolygott.

- Suhanok - Mondtam és bekaptam az utolsó falatot.

A mosogatóba tettem a tányért és már mentem is az előszobába, hogy felhúzzam a cipőmet. Visszasiettem a konyhába, ahol a táskámat hagytam és a vállamra kaptam.

- Anya, elmosogatsz? Köszi! - Meg sem vártam a válaszát, egy puszit nyomtam az arcára és már sétáltam is kefelé, hogy utolérjem Jimin-t.

Már a kocsiban ült és várt rám. Behuppantam mellé és már gázt is adott. Ránéztem és láttam, hogy látványosan szenved. Mosolyogva megforgattam a szemem a gyerekes viselkedésén. De hihetetlenül aranyos volt, muszáj volt elkapnom a pufi arcát és megcsípkednem egy kicsit, mint egy rossz nagymama.