Király páros /Bts Jimin FF/

27.

- Feszesebben! - Ordított a tanár baletten. 

A fülem már biztos, hogy maradandó károsodást szerzett ebben a pár évben, amíg vele tartottuk az óráinkat. Próbáltam követni az utasításait, de már nem ment feszesebben, mert ha megpróbáltam volna, akkor úgy néztem volna ki, mint egy karót nyelt játékbaba, aki nem tudja hajlítani a végtagjait.

- Feszesen! - Kiáltott a fülembe alig pár centiről.

Behunytam a szememet és grimaszoltam a hangos utasításra. Próbáltam csinálni, ahogy neki tetszik, közben követtem a lépéseket és a lágy ritmust.

Jimin ismételten velem táncolt. Tudtam, hogy mi volt a problémája, még ha arról nem is tudott, hogy hallottam mindent. De ő is tudta, hogy nem lenne szerencsés, ha megint kívülálló maradna és megtörténne megint az az eset, ami múltkor. Éppen ezért úgy döntött, hogy mégis könnyebb uralkodnia a vágyain tánc közben, mert egy kicsit el tudja terelni a figyelmét a lépésekkel, mint kontrollálnia a dühét enélkül.

Mögöttem állt és ugyanazt a lépést gyakoroltuk már századjára. Mindenkinek mást kellett csinálnia és mindenkinek a fülébe ordibált a kedves tanár. Jimin a hátam mögött állt, bal kezében az enyémet tartotta, jobbjával a derekamat fogta. Egy lépés forgást kellett volna megcsinálnunk, de a forgásnál a lábam nem volt elég feszes ahhoz, hogy amikor Jimin a forgásból ledöntött, szépen íveljem felfelé a bal lábamat, majdnem egy spárgát csinálva a levegőben.

Sóhajtottam egyet, amikor újra beálltam a kezdő pozíciómba, hogy lépjek egyet, aztán forduljak és dőljek.

- Semmi gond, csak csináld! - Suttogta a fülembe Jimin. - Jó lesz ez.

Mosolyogva bólintottam és meg egyszer megcsináltam. 

- Lábat feljebb és kecsesebben! - Jött a következő utasítás.

Bólintottam, majd ismét beálltam a kezdéshez.

- Lassan és segítek, oké? - Motyogta a fülembe Jimin.

- Oké - Bólintottam.

Ismételten léptem és fordultam, de a felére csökkentve a sebességet, ahogy Jimin kérte. Amikor eldőltem, a bal kezével tartott, jobbjával pedig a bal lában alá nyúlt és ahogy fellendítettem, kicsit feljebb és felém is megtolta a vádlimat, hogy egyenesebb lábbal menjen, aminek kellene, ráadásul közelebb is hozzam magamhoz a lábamat, hogy szebb legyen a spárgám.

- Nézd a tükörben! - Utasított Jimin.

Oldalra fordítottam a fejem és megnéztem magunkat. Jimin, mintha erőlködés nélkül tudna tartani egy kézzel, könnyed mozdulattal állt és a tükörből a szemembe nézett. Az én tartásom szép volt és a lábamat is úgy megemelte, ahogy azt kellett volna magamtól. Nyeltem egyet és az egész testem égni kezdett az érintésétől, ami a vádlimat jutalmazta. Erős, mégis lágy marokkal fogta a lábamat és utasította azt a helyes mozdulatra.

- Ez az! - Bólintott a tanár. - Így kell.

Jimin elengedett és visszaeresztett a talajra. Mély levegőt vettem, ahogy ismételten a hátam mögé állt és megfogta a kezemet. Egész testével hozzám simult, ujjai börtönként tartották fogva az enyémeket és nem elég, hogy a teremben amúgy is meleg volt és már én is jócskán izzadtam a több órás edzés miatt, még az ő érintése alatt is pluszban izzott a bőröm.

- Még egyszer? - Suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Vettem egy mély levegőt és bólintottam. Jimin mosolyogva végigsimított a libabőrös karomon, nagyon jól tudva, hogy ő váltotta ki belőlem az egészet, mielőtt a derekamra vándorolt volna a tenyere, hogy elindítsa a mozdulatot.

-------------

*Jimin POV*

Lehunytam a szemeimet, amíg vártam rá. Az autóban ültem és nem mertem felnézni. Tudtam, hogy a szemeim nem tiszták és vöröses árnyalat csillog bennük. Bár már sikerült csillapítanom, nem akartam felnézni, amíg nem éreztem, hogy teljesen visszahúzódott a barna szín mögé, hiszen ha egy diákom meglátott volna vagy akárki más, nekem lőttek.

- Minden rendben? - Hallottam meg az angyali hangot mellőlem.

Kinyitottam a szemeimet és elmosolyodtam. Nem is hallottam, hogy beszállt volna a kocsiba.

- Persze - Válaszoltam neki.

Iseul mosolyogva bólintott és bekötötte magát. A táskáját elhelyezte az ölében és várta, hogy induljunk. Örültem, hogy már csak a barna íriszeimmel találkozott, hiszen akárhogy is bocsánatot kértem tőle a legutóbbi kirohanásom miatt és ő azt mondta, felejtsük el, amikor a szemem árnyalatot váltott, éreztem rajta a feszengést és az emlékek miatti szorongást. Csak azt akartam, hogy kényelmesen érezze magát mellettem és ne féljen tőlem.

Gázt adtam és már gurultunk is hazafelé.

- Köszönöm, hogy segítettél ma az órán - Mosolygott rám aranyosan.

Én is elmosolyodtam és bólintottam.

- Nincs mit - Válaszoltam. - Nagyon ügyesen csináltad csak fáradt voltál.

Iseul bólogatott.

- Akkor is köszönöm - Nevetett fel.

Én is követtem őt és halk kuncogással megráztam a fejemet. Nagyon aranyos. Végül is, örültem, hogy segíthettem, így legalább hozzá érhettem még többet. Imádtam a közelségét és az érintését. Megnyugtató volt számomra és tudtam, hogy ő is így érez, hiszen amikor összeért valamelyik testrészünk, izzott a bőrünk, ahogy annak lennie kellett. És csak rá kellett nézni, hogy milyen reakciókat vált ki belőle a közelségem. A hangom, az érintéseim, mind meglepően erős visszhangot váltottak ki belőle és meg kellett mondanom, hogy ez nekem kifejezetten tetszett. Nekem sem kellett kétszer mondani, hogy reagáljak a közelségére. A testem tudta, mit akar és nekem ebbe sem beleszólásom nem volt és nem is akartam változtatni rajta. Iseul nagyon csinos volt, okos és keményen dolgozott mindazért, amit el akart érni. Jókat lehetett vele beszélgetni, vicces volt és az enyém. Csak az enyém és ezt semmi nem változtathatta meg. Már csak azt kell elérnem, hogy komfortosan érezze magát mellettem és az új külsejében és sínen vagyunk. De tudtam, hogy addig még rengeteget kell dolgoznia mind a kettőnknek ezen a kapcsolaton, ami közöttünk van.