Sok barátom volt, a szüleimmel jól kijöttem és volt egy szerelmem is. De egyvalamit senki nem tudott... hogy valami nincs rendben velem. Amiket néha kívánok, a vízióim, az álmaim, a tetteim... nem voltak normálisak és ezt a szüleimen kívül senki nem...
Észveszejtő csipogásra és valami mentő szirénához hasonló hangra ébredtem. Nyöszörögve kinyitottam a szememet, hogy megkeressem a hang forrását. Jimin éppen nekem háttal, a másik oldalára fordulva feküdt és a telefonján állította le az ébresztőt.
- Hogy tudsz te ilyen hangra felkelni? - Nyöszörögtem fáradtan a párnába.
Jimin visszafordult felém és lefeküdt. Egy halvány mosoly ült az arcán, ami még pufi volt az alvástól, ezért aranyos, kisfiús kinézetet biztosított neki. A félig még lehunyt szemeimet megdörzsöltem és a karjaimat a fejem fölé emelve nyújtózkodtam egy hatalmasat. Jimin felemelte a bal kezét és óvatosan megsimogatta az álmos arcomat, mire elmosolyodtam.
- Jó reggelt! - Motyogta rekedtes, álmos hangon.
- Neked is - Köszöntem vissza. - Szörnyű az ébresztőd - Közöltem vele.
Halkan felnevetett és a hátára gurult.
- Erre legalább egyből felkelek, hogy minél előbb csend legyen - Magyarázta.
- Hm - Bólintottam és sóhajtottam egyet.
- Hogy érzed magad? - Kérdezte Jimin.
Felé fordítottam a fejem, de már megint háttal volt nekem, hogy megnézze az időt a mobilján. A takaró lecsúszott a derekáig, ezért a szemem elé tárult a csupasz felsőteste, ezzel együtt a hátán lévő szárnyainak a helyei is. Felkönyököltem és néztem egy darabig. Eszembe jutott, hogy tegnap, miközben megízlelte végre az én véremet, a szárnyai kecsesen bukkantak elő és ugyanilyen könnyed mozdulattal el is tűntek, miután játszi finomsággal meg-megrezdültek a puha tollak, miközben élvezkedett.
Felemeltem a kezem és óvatosan hozzáértem a jobb oldali heghez. Ujjbegyeimet finoman végighúztam rajta, mire Jimin felém kapta a fejét, de nem fordult meg. Elmosolyodott és hagyta, hogy szórakoztassam magam. Lágy érintésemtől kirázta a hideg és felkarján egy pár másodperc erejéig libabőrök jelentek meg. Még mindig nem tudtam mihez hasonlítani az érzést, ami az ujjaim alatt volt. Puha, mégis kemény, érdes, mégis sima. Leírhatatlan az egész.
- Ez mindig itt van? - Kérdeztem, miközben még mindig teljes figyelmemet a füstös résnek szenteltem és úgy játszottam vele, rajzolgattam körbe, mint egy kisgyerek a kifestőkönyvében tette volna.
- Hm? - Fordult oldalra, hogy legalább az arcát lássam.
- A szárnyak helye - Magyaráztam a kérdésem. - Mindig itt van?
Jimin lassan megrázta a fejét és mosolygott.
- Nem, csak ha tudom, hogy nem kell rejtegetnem magam - Válaszolt.
- Hm - Bólintottam. - Te hogy érzed magad?
Lassan megfordult, mire elvettem a kezemet a hátától. Visszahúztam magam elé és letettem a takaróra. Jimin a hátára fordult és mosolyogva nézett rám. Megfogta az előttem lévő kezemet és a szájához húzta. Egy apró puszit nyomott a mutatóujjam végére, ahol az előző éjszaka megszúrta a bőrömet.
- Nagyon jól - Válaszolt. - Köszönöm.
Elmosolyodtam és bólintottam.
- Én köszönöm - Válaszoltam.
-----------
- Mindenki megvan? - Kiáltotta az egyik tanár.
A két tanár és Jimin elöl álltak, míg mi egy félkörben vettük körül őket, hogy tisztán halljuk őket.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jimin egy halvány, alig látható mosollyal nézett végig mindenkin és valószínűleg próbálta elfogadni, hogy az összes női szempár rá szegeződik.
- Mindenki kapott egy térképet, igaz? - Kérdezte az egyik tanár.
Mindenki bólogatva felelt vagy meglengette a kezében lévő papírt, amin az erdő volt látható a turistaútvonallal, ahol tegnap túráztunk.
- A térképek hátulján feladatok vannak, azokat kell megoldanotok csoportokban. Három csapat van, mindegyikkel egy tanár megy, hogy ne legyen probléma és esetleg segíteni tudjunk, ha elakadnátok - Magyarázta. - A csoportbeosztásokat kihúztátok igaz? Nézzétek meg a kártyákat és álljatok be a megfelelő tanárhoz.
A három kísérő kicsit távolabb állt egymástól, hogy a saját csapataik majd el tudjanak különülni egymástól. A kezemben tartott aprócska papírt széthajtottam, amit nemrég húzott ki mindenki egy sapkából, hogy igazságos legyen a csapatbeosztás és ne választás szerint menjen, mert akkor - és ezt valószínűleg a tanárok is nagyon jól látták- , minden lány Jimin csapatát választotta volna. Széthajtottam a cetlit és elolvastam a rajta szereplő nevet. Felnéztem, hogy merre kell indulnom és lassú léptekkel megindultam a már gyülekező csoport felé.
- Iseul! - Rohant le JiSoo, amint meglátta, hogy ugyanabban a csapatban vagyunk.
Viszonoztam a hatalmas ölelést és nevetve megszorongattam őt.
- Mindenki megvan? - Hangzott fel a tanár hangja.
Minden szempár rá ragadt, mire ő mosolyogva körbefordult, hogy megnézze a kis csapatát.
- A térképek hátulján apró szövegek, versek vannak, amit meg kell fejtenetek ahhoz, hogy eljussatok a következő állomásig - Magyarázta. - Amelyik csapat előbb ér vissza, az nyer, egyszerű. Mehetünk?
-Igen - Bólintott mindenki.
- Akkor olvassa fel valaki az első verset, oldjátok meg közösen és irány az első állomás! - Hangja halk, mégis utasító volt, mély, azzal a megmagyarázhatatlan, tökéletesen odaillő magas baritonnal.
Lenéztem a papíromra és olvasni kezdtem a sorokat. Két sor, rímelt, de halandzsának tűnt. Azt sem tudtam, mi lehetett volna a megoldás egy erdei túrán. Mindegyikre fa. Nem? Milyen állomásokat találhattak ki? Mi van még az erdőben a fán kívül?
Jimin csendben várta, amíg mindenki elolvassa és megpróbál megfejtéseket találni az írott szövegre. Ő tudta az összeset, mert nyilván ők írták a tanárokkal és tudnia kell, ha esetleg elakadnánk és segítenie kellene.
A mellkasom vibrálni kezdett, odakaptam a kezemet és vettem egy mély levegőt. Felnéztem Jimin-re, aki szintén ugyanezt a mozdulatot hajtotta végre. A szemembe nézett és elmosolyodott. Én is küldtem felé egy mosolyt, mert tudtam, hogy minden rendben van. Az éjszaka mondta, hogy most, hogy mind a ketten "ittunk" a másikból, amíg a teste be nem fogadja teljesen az én véremet is, addig érezni fogjuk ezeket az apró rezdüléseket mind a ketten, ugyanakkor és ugyanott, hiszen összeköttetés születik. Ijesztő volt belegondolni, hiszen ilyen nem igazán hisz el az ember, bár azt sem igazán, hogy léteznek egyáltalán természetfeletti dolgok, nem még azt, hogy ő is egy közülük. Így hát elfogadtam és nem is volt olyan rémes. Alig pár másodpercig tartottak ezek és aztán el is tűntek. A mellkasomban lévő gyönyörhöz már lassan hozzászoktam és egyre kevésbé észlelem, szinte hozzám nőtt.
- A megoldás a fenyő? - Jött a kérdés az egyik lánytól.
Jimin odakapta a fejét és mosolyogva bólintott.
- Ügyes - Dicsérte meg a lányt, aki egy ezerwattos mosollyal jutalmazta Jimin-t. - Akkor most induljunk és meg kell találnotok azt a részt, ahol fenyők vannak.
Elgondolkodtam.
- Akkor felfelé kell egyből indulnunk, nem? - Kérdeztem.
Mindenki rám nézett kérdőn.
- A fenyvesek a tetőn vannak - Mutattam a dombra. - Feleslegesen járjuk körbe az egészet, inkább menjünk egyből oda.
Jimin mosolygott és bólintott.
- Helyes - Mondta, mire elmosolyodtam. - Menjünk.
A csapat csordaként szedte a lábait a megfelelő irányba, ahol levághattuk az utat egyből a dombra, nem kellett egy jókora kitérőt tennünk az erdei úton. A csapat ment elől, Jimin hátul sereghajtóként fogta össze az egész csoportot. Mellettem lépkedett, rám nézett és elmosolyodott. Én is viszonoztam és csendben folytattuk az utunkat.
