Király páros /Bts Jimin FF/

23.

Felriadtam. Hangosan ziháltam, miközben ülő helyzetben körbenéztem a sötét szobában. Egy rossz álom után minden ijesztőnek tűnik és még azt sem hiszed el, hogy a szekrényed valójában a szekrényed és nem valaki, aki megpróbálja álcázni magát. A levegővételeimet normalizáltam lassan, ahogy visszabuktam a párnámra. Azt álmodtam, hogy JinSu lepaktált az ördöggel, hogy átváltozhasson és meg tudja ölni Jimin-t, hogy újra együtt lehessünk. Hülyeség, JinSu egy halvány rózsaszín, szivárványpóni pukit sem sejt ebből az egészből, ami velem történik. Sőt, egészen két héttel ezelőttig én sem tudtam, csak hogy rátegyek egy lapáttal. És ami a legrosszabb, hogy bár csak álom volt, gőzöm sem volt, melyiknek kellett volna örülnöm. Ha Jimin vagy ha JinSu éli túl ezt az egészet. JinSu majdnem egy évig mellettem volt és elfogadott olyannak, amilyen voltam-bár nem sejtett semmit a hallucinációimból és a fura álmaimból, mégis mellettem maradt, ha fura voltam is. Jimin pedig... Jimin a párom, nem tudok ellene tenni semmit, és az igazat megvallva nem is akarok. Már értem, miért vonzódtam hozzá, annak ellenére, hogy barátom volt és miért éreztem azt a furcsa érzést a mellkasomban ellene. A közöttünk lévő kötelék elszakíthatatlan.

Oldalra nyúltam, hogy az éjjeliszekrény tetejéről elvegyem a mobilomat. Megnyomtam a képernyőzár gombját és a fény kiégette a retinámat, mielőtt hunyorogva megláthattam volna az időt. Hajnali négy múlt nemsokkal. Letettem a telefonomat és sóhajtottam egyet. Most aludjak vissza, hátha álmodok még valami baromságot vagy maradjak fent? Ha elalszom, úgyis egy vagy másfél óra múlva kelnem kell, ha viszont nem alszok vissza, fáradt leszek egész nap. Jaj, az élet nagy döntései. Kezemmel megdörzsöltem az arcomat és aztán ledobtam őket magam mellé, hogy úgy nézzek ki, mint akit éppen keresztere feszítenek. Egyedül elfoglaltam az egész ágyat.

-----------

A telefonom ébresztőjére keltem fel. Addig gondolkozhattam, hogy visszaaludjak, vagy sem, hogy elfáradtam benne és elnyomott az álom. Sóhajtottam és lerúgtam magamról a takarót. Kikászálódtam az ágyból, a szőnyegem apró szálaiban majdnem hasra estem és egy apró morgásszerű hanggal indultam meg a szekrényem felé. 

- Ez nem az én napom lesz - Dörmögtem a ruháim közé.

Kivettem egy szürke melegítőnadrágot, egy fekete crop-toppot és tiszta fehérneműt. Aznap Jimin órájával kezdtünk, és mivel egyre csak közelednek a vizsgák, három óra helyett szinte az egész napunk ezzel fog telni. Az elméleti órákat már csak hébe-hóba tartják a tanárok, mert már nagyjából végeztünk az anyaggal és mindenki tudja, hogy lebagózzuk azt a részét a vizsgáknak, az mindenkinek menni fog. Helyette mindenki a tánccal van elfoglalva, hogy az utolsó pillanatig nyúzzuk és erősítsük magunkat és a vizsgák minél jobban sikerüljenek. Általában a mi iskolánk zárófellépésein ott szokott lenni néhány kiadó vagy egyetem igazgatója, embere és kiválasztanak egy-két embert, aki érdemes lehet a továbbtanulásra. Ám ez nagyon ritka és tényleg megválogatják az embereiket, ezért mindenki halálosan küzd, hogy nemcsak egymást, de saját magukat is legyőzzék. 

Felöltöztem és lebattyogtam a konyhába, ahol a frissen lefőtt kávé erős illata terjengett. Anya és apa az asztalnál ültek és apa az újságot bújta, anya pedig apát nézte, ahogy néha felhümmögött és megosztott egy-két érdekességet az aznap reggeli irományból. Természetesen mind a kettejük kezében az elmaradhatatlan kávéscsészék csücsültek.

- Jó reggelt! - Mosolyogtam, amint beértem hozzájuk.

- Neked is - Köszöntek, szinte egyszerre.

Csodáltam mindig ezt az összhangot kettejük között. Remélem, nekem is megadatik majd ez, hogy ennyire sima és zökkenőmentes legyen a kapcsolatom valakivel - Jimin- , akivel leélem az életemet. A szüleimet soha nem hallottam veszekedni, egyszer kétszer 'kreatív megbeszélést' folytattak, de alig öt percen belül sikerült dűlőre jutniuk és egy csókkal lezártak mindent.