Király páros /Bts Jimin FF/

35.

- Ne gondolj semmire , Ne mondj semmit, egy szót se, Csak mosolyogj rám, Még mindig nem hiszem el, Mindez egy álomnak tűnik , Ne próbálj meg eltűnni , Igaz lenne, igaz lenne, Te te, Olyan gyönyörű vagy hogy félek, Nem igaz, nem igaz, Te te te, Mellettem maradsz?, Megígéred nekem?, Ha elengedem a kezed, elrepülsz és megtörsz, Félek, félek, félek attól .... 

Jimin gyönyörű és egyedi hangja bezengte az erdő csendjét. Nagy körben ültünk a tábortűz körül, és mindenki egytől egyig csendben, áhítattal hallgatta a jobbomon ülő férfi lenyűgöző, semmihez nem hasonlítható énekhangját. Hallgattam a szöveget és annyira igaznak tűnt a kettőnk közötti érzésekre. Hacsak elmosolyodott valamelyikünk, a másik is érezte és elmosolyodott a kötelék miatt. Féltem, hogy eltűnik, akár egy pillangó a gyönyörű szárnyaival és minden hiába lesz, hogy a sorsunk összehozott, a sok erőfeszítés, minden. Azt akartam, hogy mellettem maradjon, örökre. 

Lehunyt szemekkel élveztem, ahogy a hangja betölti a fülemet és a mellkasomnak erős, intenzív érzést biztosít. Elgondolkodtam, hogy vajon ő is érzi e vagy csak én, mert ha neki is ilyen érzés, elég nehéz lehet énekelni, hiszen én a levegőt alig bírom a tüdőmbe gyömöszölni a kavalkád mellé. 

- Egy pillangó, pillangó, olyan vagy, mint egy pillangó ... - Fejezte be az utolsó sorokkal a gyönyörű dalt, amit úgy éreztem, nem utoljára hallottam. Biztosan fogom kérdni, hogy énekelje még, hiszen annyira gyönyörű, nem csak a dal és a szövege, de maga Jimin hangja is. Függővé tesz.

Mindenki hatalmas tapsviharban tört ki, mire ő csak szégyenlősen mosolygott. Szemei összeszűkültek, ajkai látni engedték fehér fogait. Csak néztem rá, tapsoltam és mosolyogtam, de már régen nem tudtam, mennyi ideje is ütögethetem a kezem össze, mert a figyelmemet lekötötte a szája. Megnyalta telt ajkait és újra mosolygott. Rám nézett, mire én pislogtam párat, hogy visszahozzam magam a valóságba. Szélesen vigyorogtam rá és befejeztem a tapsot, ahogy lassan mindenki elhalkult. Szemei ragyogtak a tűz fényében. A lángok néha átcsaptak olyan színbe, amilyennek Jimin szemeit szoktam látni és ezért hosszú percekig csak néztem a lobogó nyalábokat, ahogy az ég felé csapnak, aztán eltűnnek a fák között. 

---------

Jimin felállt és sietős léptekkel a kis ház felé igyekezett. Nem tudtam, mi üthetett belé, csak egy vállrándítással elintéztem és figyeltem tovább a rémtörténetre. Elcsépelt, kiszámítható és közönséges volt, akárcsak az összes tábori rémsztori, de azért mindenki figyelt, mert így volt meg az a bizonyos tábori érzés. 

Összerezzentem, ahogy egy kezet éreztem meg a vállamon. Ijesztő volt, főleg, hogy horror mesélés közben voltunk és mindenki ott ült, kivétel nélkül. Felnéztem és Jimin halvány mosolyával találtam szemben magam. Felmosolyogtam rá és vártam, hogy visszaüljön mellém. Helyet foglalt, kényelmesen elhelyezkedett a kemény fa padon és felém nyújtott egy gombócot. 

- Vedd fel! - Suttogta. 

Kérdőn néztem rá, aztán a kezében tartott anyagra. Rámarkoltam és kivettem a kezéből. Az ölembe tettem és elkezdtem szétbogozni a kapott pulóvert. 

- Még megfázol - Közölte Jimin suttogva, kicsit közelebb hajolva hozzám, hogy ne zavarja meg a csendes, rémisztő közeget.

Hálásan pislogtam rá és az ölembe terítettem a hatalmas pulóvert, ami nagy valószínűséggel az övé volt. Szürke, kapucnis pulcsi, ami lógott rajtam, mindenhol. A combom közepéig leért az alja, a kezeimet gond nélkül elrejtettem benne, mert egy jó tíz centivel tovább ért, mint az ujjaim vége. Vettem egy mély levegőt és élveztem, hogy megtölti a tüdőmet a mámorító illat, ami jellegzetesen Jimin-é volt. A pulóver árasztotta magából az öblítő és a parfüm szagot, ami hihetetlen elegyet alkotva bénította meg az agyamat.

- Jó? - Kérdezte Jimin, amikor látta, hogy csukott szemmel ülök, magamat átölelve a hatalmas pulóverben.

Felé fordultam és mosolyogva bólintottam.

- Köszönöm.

Jimin bólintott egyet válaszképpen, aztán visszafordult a tűz felé, hogy hallgassa a történet végét.

------

Fáradtan bedőltem az ágyba és örültem, hogy voltam olyan okos, hogy a nagy tüzezés előtt lezuhanyoztam. Legalább már azzal nem kellett szórakoznom, csak az átöltözéssel. Jimin még elment, hogy lemossa magát, addig én kényelmesen levetkőztem és felkaptam magamra a kedvenc kinyúlt pólómat és egy fekete leggingst, hogy abban aludjak. Fáradtan ledőltem az ágyra és betakaróztam nyakig, ugyanis az este az erdőben igencsak hűvösre sikeredett. Néha meg-megremegett a lábam, ahogy a testem próbálta felmelegíteni magát. 

A fürdő ajtaja kinyílt és felfedett egy ismételtem csak törölközőben lévő Jimin-t. Hála a jó égnek, a függönyöket már elhúztuk és már volt annyira sötét, hogy csak a körvonalait láttam. Már nem takartam el a szemeimet, de még mindig éreztem az arcom hevülését, ahogy a férfi közeledett az ágy felé.

- Jó látni, hogy már nem félsz rám nézni - Nevetett fel halkan.

- Ne bízd el magad, csak sötét van és nem látlak - Magyaráztam. 

Jimin nevetése hangosabb lett egy pillanatra, aztán megrázta a fejét. 

- Nem találkoztam még olyan kéj angyallal, aki zavarba esett volna egy test látványától.

- Miért? Mitől jönnek zavarba? - Kérdeztem.

- Semmitől - Felelt Jimin. - Legfeljebb attól, hogy ha nem szeretkeznek.

Fejemet a takaró alá húztam, ahogy ismét szóba került az a bizonyos téma. Tudtam, hogy igenis ez a szerepem és éreztem, hogy a testem minduntalan reagált Jimin látványára, érintéseire, szavaira és közelségére, de mégiscsak emberek neveltek fel és bennem volt a rémület egy kis szikrája. Na meg Jimin is túl szép volt ahhoz, hogy csak úgy, fesztelenül lefeküdtem volna vele.

A matrac besüppedt alattam, ahogy a férfi lefeküdt az ágy másik oldalára. 

- Iseul - Szólított meg, a hangjából ítélve mosolyogva és lerántotta a fejemről a takarót. 

Ránéztem kérdőn, hogy mondja. Szigorúan a szemére koncentráltam, ami ismételten a naplemente színében csillogott, akárhogy is sötét volt. Az íriszei világos színei átszelték a félhomályt és ijesztően, mégis gyönyörűen csillogtak rám. 

Felém fordulva feküdt, jobb könyökére támaszkodva, hogy le tudjon nézni rám kényelmesen. Bal kezét az arcomra vezette és az ujjbegyeivel, szinte alig érve hozzám, lassan végigsimította a bőrömet a halántékomtól az állam vonaláig. Forróság követte a bőrömön az ő bőrét, habár a testem többi tagja kifejezetten fázott a vékony faház falai között. Jimin félmeztelenül feküdt, ahogy általában szokott aludni és csodálkoztam, hogy nem didereg.

- Kedvelsz engem? - Kérdezte Jimin.

Szemeim kikerekedtek a kérdésre, ami úgy érkezett, mint derült égből a makaróni. Kérdőn és várakozva nézett rám, miközben ujjaival töretlenül követte ugyanazt a vonalat fel és le az arcomon. 

Félénken bólintottam egyet, de nem szólaltam meg. Jimin elmosolyodott és válaszként egész tenyerével a hajamra simított.

- Akkor ne legyél szégyenlős, oké? - Kérte lágy hangon. - Te az enyém vagy és én a tiéd, ez ellen nincs mit tenni már. 

- Tudom, tegnap én döntöttem így - Válaszoltam.

- Igen - Mosolygott Jimin. - És nagyon jó érzés.

Bólintottam.

- Szóval nem kell, hogy szégyelld magad és nem szeretném, hogy félj, akárhányszor ilyen témáról esik szó - Kérte újból. - Ezek vagyunk mi, ilyen a természetünk. Folyamatosan vágyakozunk és kéjvágyat érzünk a másik iránt, és ez így van jól. Normális esetben már szakadatlanul szeretkeznénk, de ebben a kivételes esetben szeretném, ha jól éreznéd magad és kényelmesen érezd magad. Nem fogom erőltetni és ezt te is nagyon jól tudod.

Ismét bólintottam és mosolyogtam a kedvességére. 

- Oké - Sóhajtott.