Sok barátom volt, a szüleimmel jól kijöttem és volt egy szerelmem is. De egyvalamit senki nem tudott... hogy valami nincs rendben velem. Amiket néha kívánok, a vízióim, az álmaim, a tetteim... nem voltak normálisak és ezt a szüleimen kívül senki nem...
- Szia - Mosolyogtam JinSu-ra reggel, amikor megérkeztem a suliba.
- Szia - Köszönt vissza és egy csókkal köszöntött.
Hála a magasságosnak elmúlt a furcsa érzés, ami a belsőmet kínozta egész éjszaka. Megmagyarázhatatlan, furcsa, egyszerre fájdalmas és élvezetes érzés volt. Álmomban megint megjelent, most már tudtam, hogy Jimin. Nem értettem, hogy álmodhattam róla, hogyha még életemben nem találkoztam vele. A kinézete, a hangja,mindene klappolt, azzal a kivétellel, hogy élőben még erélyesebb az orgánuma és még zavarba ejtőbb a kinézete. Ezért nagyon nehéz vele lenni, mert azért csak róla álmodtam, ráadásul nem ártatlan, póni simogatós zsúrt...
- Milyen volt a tegnap? - Szakított ki a gondolataimból JinSu.
- Hm? - Néztem fel rá kérdőn.
- A tesóddal - magyarázta.
- Ó - Eszméltem fel. Hozd fel, persze, nem elég kínos ez így is. - Jó volt - Mosolyogtam fel rá. - Aranyosnak tűnik, bár csak pár órát voltunk együtt.
- Fura a srác - Mondta JinSu.
- Miből gondolod?
- Nem tudom - Vont vállat. - Ahogy nézett, meg ahogy mosolygott... mintha máris fölényesen viselkedett volna velem.
- Nem vettem észre - Ráztam a fejem.
- Mintha ki akarna túrni engem - Filozofált tovább JinSu.
- Ő a tesóm, JinSu - Sóhajtottam, amikor rájöttem a mondandója kimenetelére.
- De nem igazi - Figyelmeztetett.
- Akkor is - Megálltam a folyosón és felé fordultam. - Te vagy a barátom és nem ő.
JinSu elmosolyodott és lehajolt egy csókért. Mosolyogva cuppantottam a szájára egy gyors puszit, mert az iskolában voltunk.
A szekrényeinkhez sétáltunk, hogy felkészüljünk az első óránkra. Bár osztálytársak voltunk, nekem a tánc, neki pedig a zeneszerzés volt a fő szaka, így nem volt minden óránk együtt. Nem is bántam, mert bár szerettem vele lenni, sokalltam volna, hogy egész nap egymáson lógunk, aztán délután is néha együtt voltunk, sőt, ha együtt is aludtunk valamelyikőnknél, az még több volt. Jóból is megárt a sok, ez pont elég volt.
---------------
- Lejjebb! - Kiáltott a tánctanár, át a termen, hogy mindenki kitűnően hallja őt, a zenén keresztül is.
Halkan, éppen, hogy háttérzajként ment a könnyed, légies zene, ami relaxáló szerként hatott az elmémre. Imádtam táncolni, olyankor minden eltörpült és csak a ritmusra és a saját testemre koncentrálhattam. Sem iskola, sem otthon, sem barátok, sem család... semmi és senki.
- Lejjebb! - Harsant fel a magas hang mellettem.
Egy lábon álltam, amíg a másikat a fejem fölött , szép ívben tartottam és egyre lejjebb és lejjebb kellett hajolnom, hogy még ennél is jobban megnyúljanak az izmaim, pedig így is bármerre csavargathattak volna, olyan hajlékony voltam.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Elég, rázzátok le magatokat! - Utasított a tánctanár.
Letettem a lábamat és néhányszor megráztam, hogy az izmaim ne görcsöljenek be a sok feszítéstől és nyújtástól.
- A múltkori koreográfiát csináljuk! - Sétált a magnóhoz, hogy kikeresse a megfelelő zenét.
Mindenki beállt a helyére, hogy minél hamarabb el tudjuk kezdeni. Én az első sorban voltam még két lánnyal és két fiúval, mint osztályelsők. Keményen dolgoztunk ezért és szerettük, amit csinálunk.
- És egy, két, fordul, feszesebben, le, kecsesen! - Ordibált a tanár, mi pedig megpróbáltuk követni az utasításait.
Szerettük őt, mert nagyon sokat tanultunk tőle, de valahol olyan volt, mint egy katonai kiképzőtiszt. Orosz balettiskolában végzett, így nem meglepőek a drasztikus módszerei, de eléri a célját.
------------
- Hogy ment? - Kérdezte JinSu, miután találkoztunk a szekrényemnél.
Rámosolyogtam és betettem a cuccaimat. Előhalásztam egy könyvet, amire szükségem volt a következő órához és rámosolyogtam.
- Kivagyok - Közöltem.
- Balettod volt vagy modern? - Kíváncsiskodott.
- Balett - Válaszoltam. - Két óra múlva lesz modern. Azt hiszem, ma hip-hop lesz.
- Az jó - Bólintott JinSu. - Én azzal kezdtem. Mr. Haen valamiért elég zabos ma.
- De jó - Forgattam meg a szememet. - Akkor ma mindenki meghal.
Felnevettünk mind a ketten, miközben kézen fogva sétáltunk a terem felé, ahol közös történelem óránk lesz.
Leültünk az üres székekre egymás mellé és csendben vártuk a tanárt. Még volt három perc a szünetből. JinSu felállt és a mellettünk lévő padban ülő barátaihoz sétált, amíg én az előttem ülő lányhoz beszéltem, aki mosolyogva hátra fordult.
- Hallottad, hogy jövő héten elmegy Mr. Haen? - Kérdezte mosolyogva.
- Nem - Ráztam a fejem meglepődve. - Miért?
- Állítólag áthelyezték, de hallottam már olyan is, hogy felmondott, mert megőrült a gyerekektől - Mesélte. - Jön valami fiatal tanár.
- Kicsoda? - Kíváncsiskodtam.
- Nem tudom - Vont vállat. - De remélem, hogy helyes - Húzogatta a szemöldökét.
- Na - Nevettem fel. - Ne tessék perverzkedni, HaNeul!
A lány továbbra is vigyorgott és a vállát mozgatta, majd apró hullámokat dobott a széken.
- Elég! - Nevettem fel hangosabban.
- Ne legyél kislány - Hajolt közelebb. - Tudom, hogy mit csináltok ti esténként- Biccentett JinSu felé.
- Csend legyen - Temettem az arcom a tenyerembe, röhögve.
Végre megérkezett a tanár, aki megmentett a barátnőmtől. A sok barátom közül talán ő állt hozzám a legközelebb, de nem nagyon közel. Nem mertem beavatni őt mélyen az életembe, inkább mindig kibúvókat kerestem a csajos esték és a pletykálós plázázások alól. Féltem, hogy meglátja az őrült oldalamat, hiszen fogalmam sem volt, mikor jön elő és éppen mit csinálok vagy látok. Nem lett volna szükségem arra, hogy megijedjen tőlem, aztán elmesélje az egész iskolának. Elég volt saját magammal megvívnom ezeket a harcokat.
---------
Édeskés illatot éreztem. Mintha megannyi virág és gyümölcs bódító és csábító keveréke lett volna. Mélyeket szippantottam a levegőbe, miközben éreztem, hogy egyre jobban szédülök a mély lélegzetvételektől. Lehunytam a szemem, hogy jobban tudjam élvezni az illatot. Talán valakinek a parfümje? De miért óra közepén kell használni? És miért nem éreztem még soha? Olyan ismerős illat volt, de mégis ismeretlen. Mint amikor deja vu érzést kelt benned valami, de gőzöd sincs, hogy mégis micsoda.
Kinyitottam a szemem, amikor zörgést hallottam. Valaki felállt és kisietett a teremből.
- Mi történt vele? - Suttogtam JinSu felé.
- Nem hallottad? - Vonta fel a szemöldökét. - Most kéredzkedett ki, mert elvágta a papír az ujját.
- Ó. Talán elbambultam - Megráztam a fejem.
Újabb levegőt vettem, de eltűnt az illat. Talán megszokhattam, ezért nem éreztem már. Megráztam a fejem és újból minden figyelmemet az órának szenteltem. Miért vonta el a figyelmemet ennyire egy illat? Ilyen még sose történt velem. Mintha kiesett volna az az egy perc, amíg éreztem, és megszűnt volna körülöttem minden.
