Király páros /Bts Jimin FF/

4.

- Megjöttem! - Kiáltottam el magam, amikor beléptem a házba.

Levettem a cipőmet és a dzsekimet felakasztottam a fogasra. Beljebb sétáltam, miközben benéztem a nappaliba, hogy van e otthon valaki. A nappalit üresen, csendesen találtam. Csörömpölést hallottam a hátam mögül, ami miatt kicsit meg is ugrottam, mert megijedtem. Sarkon fordultam és a konyhába vettem az irányt. Bedugtam a fejemet, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem betörő ólálkodik a házban. Helyette csak Jimin állt, nekem háttal a konyhapult előtt.

- Jimin? - Sétáltam beljebb. - Szia.

Felém fordult és elmosolyodott. Szemei sötétbarnán csillogtak, ahogy a napsugár megtört rajtuk. Telt, húsos ajkai egy édes mosolyra húzódtak.

- Iseul, szia - Köszöntött.

- Minden oké? - Kérdeztem.

- Persze, miért? - Kérdezett vissza.

- Csak csörömpölést hallottam - Magyaráztam.

- Csak eltettem egy poharat - Mutatott a szekrény felé.

Elmosolyodtam és bólintottam egyet. Mellé sétáltam, hogy levegyek egy bögrét és igyak valamit. A mellkasomban ismét megjelent az a furcsa, rosszul jó érzés, mire megtorpantam egy kicsit.

- Minden rendben? - Kérdezte Jimin.

Hangja mély volt, de valahogy mégis felfedeztem benne egy magas oktávot. Nyugtatólag hatott rám.

Bólogattam, hogy jelezzem, minden rendben van. Nem akartam elárulni neki semmit, nem volt kedvem ahhoz, hogy még őt is elriasszam. Egészen megkedveltem és ráadásul együtt fogunk lakni egy ideig, mert testvérek vagyunk, vagy mi a szösz.

- Nem úgy tűnik - Közelebb lépett hozzám.

*Jimin POV*

Odaléptem hozzá és a felkarjára tettem a tenyeremet. A szívem megdobbant és a hátam bizseregni kezdett ott, ahol gondoltam. Szóval jól tudtam. Ő az.

A szemébe néztem. Magasabb voltam nála, úgyhogy kicsit fel kellett fordítania a fejét, hogy tartani tudj a szemkontaktust. Sötétbarna szeme kezdte felvenni a kívánt árnyalatot, ezért tudtam, mit érez. Én is ezt éreztem, csak nekem ez természetes volt, hiszen én tudtam, ki vagyok és ebben nőttem fel. De neki ez teljesen ismeretlen volt és új, fogalma sem volt róla,hogy mi is történik vele.

Gyönyörű volt. Szebb, mint ahogy elképzeltem. Apa mesélt róla és küldött képet, de így élőben... összehasonlíthatatlan. Alacsony és vékony, de sportos a tánctól. Kerek, ahol kell és lapos, ahol szükséges. Hosszú, fekete haja a háta közepéig ért és az arca valami angyali volt. Sima, fehér bőr, telt ajkak, szépen vágott szemek.

- Iseul, mit érzel? - Kérdeztem tőle.

Mintha meglepődött volna a kérdésemen, kikerekedtek a szemei és az arckifejezése mintha ijedté vált volna.

- Jól vagyok, tényleg - Mosolyodott el.- Csak kissé megszédültem.

Igaz, hiszen ő semmit nem tud rólam és az igazi valómról, ami közös az övével. Gondolatban fejbe csaptam magam, hiszen nem szabad elijesztenem őt.

Bólintottam és hátráltam egy kicsit. Egy mosolyt csaltam az arcomra és a pultnak dőltem.

- Sokszor szédülsz? - Kérdeztem.

A lány megvonta a vállát és levett egy poharat a szekrényből.

- Nem tudom - Válaszolt és vizet engedett a pohárba.- Megesik. Talán a diéta miatt van, amit a tánc miatt csinálok.