Király páros /Bts Jimin FF/

20.

- Mehetünk? - Kérdezte Jimin délután.

Beszálltam a kocsiba és bólintottam. Nem akartunk edzeni menni, de szóltam neki is, hogy ezt mondtam JinSu-nak. Nem volt kedvem sem vele lenni, de még nem is álltam rá készen, hogy elmondjam neki az érzéseimet.

Hazafelé vettük az irányt. Egyikünk sem szólalt meg. Jimin tudom, hogy dühös volt rám, amiért nem vagyok képes kiállni a saját érzéseim mellett, én meg kicsit szégyelltem magam amiatt, hogy két oldalamon két férfi, az egyikkel talán csak megszokásból vagyok már, a másikkal viszont összeköt a sorsom. Tudom, elég egyszerűnek tűnik, de szakítani egy egy éves kapcsolatból, hogy utána beleugorjak az angyali párosba... rémisztő.

-----------

- Iseul - Dugta be a fejét az ajtómon Jimin.

- Hm? - Emeltem fel a fejem a tankönyveimből. - Gyere csak.

Rámosolyogtam, aztán visszavezettem a figyelmemet a tanulnivalóra. Jimin belépkedett és becsukta maga után az ajtót. Felém sétált, aztán leült az ágyamra.

- Beszélhetnénk? - Kérdezte.

- Hm - Bólintottam.

Bejelöltem egy könyvjelzővel, hogy éppen hol tartottam és félre raktam a könyvet. Felnéztem Jimin-re és elmosolyodtam.

- Figyelek - Mondtam, hogy kezdheti.

- Nemsokára húsz leszel - Közölte.

- Tudom - Nevettem fel.

- Teljesen átváltozol majd - Folytatta.

Nem válaszoltam, csak figyeltem rá, és vártam, hogy folytassa.

- Az első pár napban szinte lehetetlen lesz kontrollálnod magad, úgyhogy nem mehetsz emberek közé. Szeretném, ha eljönnél hozzám Amerikába, hogy ott tudjak neked segíteni.

- Tessék? - Ráztam a fejem mosolyogva, hogy hátha rosszul hallottam.

- A huszadik szülinapod pont a vizsgaszünet első napja - Magyarázta. - Úgyhogy van további húsz napunk a vizsgák előtt, hogy megtanuld kézben tartani a dolgokat. Addig költözz hozzám Amerikába, hogy segíteni tudjak.

- És mi lesz a vizsgákkal? - Hüledeztem. - A szünet pont arra van, hogy gyakoroljak és tanuljak..

- Szóval inkább itt maradsz, hogy tanulhass, amit egyébként nálam is tudsz és kockáztatod, hogy a tudatlanságod miatt kiderüljön, ki vagy?

Oké, ez elég ésszerű magyarázat.

- És anyáék?

- Már felvetettem nekik és örömmel fogadták a hírt - Mosolygott. - Sőt, azt is mondták, hogy a vizsgák után költözz végleg hozzám.

- Tessék? Na jó, állj! - Hadonásztam a kezemmel. - Először essek túl ezen az izén, és ne tervezzük egyből a temetésemet, oké? Csak szép lassan.

- Oké - Bólintott Jimin. - Akkor a szülinapod előtt egy nappal indulunk, hogy hazaérjünk a kritikus napon.

- És nem rendezhetek bulit? - Biggyesztettem le az ajkam. - Csak egyszer vagyok húsz.

- Szuper, hívjunk meg mindenkit, hogy lássák, ahogy szárnyakat növesztesz és piros szemmel mustrálod őket. Egyéb remek ötlet? - Kérdezte cinikusan.

- Van - Bólintottam.

- Mégpedig? - Hangja unott volt, ahogy felkészült a hülyeségre.

- Menj ki és hagyj tanulni - Mosolyogtam rá.

Jimin is elmosolyodott és megrázta a fejét.

- Akkor megállapodtunk?

Bólintottam. Legalább nem egyedül kell átvészelnem azt, amiről fogalmam sincs.

- Jimin? - Szólítottam meg, mielőtt felállt volna.

- Hm? - Fordult felém.

- Te azért velem leszel a szülinapomon? - Kérdeztem szégyenlősen.

Jimin elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám. Egy puszit nyomott az orrom hegyére, mire teljesen zavarba estem.

- Végül is, csak egyszer húsz az ember - Mosolygott.

----------------

Fogadtam a gyors szájra puszit, amit JinSu nyomott az ajkaimra reggel.

- Szia - Köszönt mosolyogva.

- Szia - Köszöntem vissza. - Hogy vagy?

- Jól - Bólintott. - Anyáék elmentek üzleti útra, úgyhogy egész héten üres a ház.

- Az jó - Erőltettem magamra egy mosolyt.

Szuper, szóval ma fogom ott hagyni őt, amikor egy hétig magányos lehet. Király. Nem elég, hogy a szülei itt hagyták egy hétre, most még én is itt hagyom egy életre. De nem, Iseul, szedd össze magad! Nem halaszthatod ennyi ideig!

- Szóval? Átjössz ma? - Kérdezte JinSu izgatottan.

- Hm - Bólintottam. - Úgy is el akartam mondani valamit.

- Mi az? - Mosolygott rám.

- Nem most - Ráztam a fejem.

- Jó - Sóhajtott.

Idegesen ültem végig az órákat, végig azon gondolkodva, hogyan is hozzam szóba ezt az egészet. Végül is nem támadhatom le, ahogy átértünk hozzájuk. Bizarr lenne, hogy becsukja mögöttem az ajtót, majd közlöm vele, hogy nem veszem le a cipőmet, mert megyek is...örökre.

Sóhajtva dörzsöltem meg az orrnyergemet, ahogy kínzóan próbáltam odafigyelni a történelemre. De az most sehogy sem segített. A történelemben szakított valaha valakivel? Nem, csak lefejezte, bamm, aztán újraházasodott. Én nekem semmi szándékom nem volt azt illetően, hogy egy baltát húzva magam után menjek át JinSu-hoz, hogy aztán levágjam a fejét. Sőt, kerékre sem akartam törni, sem semmilyen módon megkínozni. Elég nesz, hogy kettészakítom a szívét. Micsoda egy szörnyeteg vagyok..