Sok barátom volt, a szüleimmel jól kijöttem és volt egy szerelmem is. De egyvalamit senki nem tudott... hogy valami nincs rendben velem. Amiket néha kívánok, a vízióim, az álmaim, a tetteim... nem voltak normálisak és ezt a szüleimen kívül senki nem...
Nem tudom, miért kell még ilyenkor is itt lennie. Balett órán is itt állt mellettem és ráadásul párba lettünk osztva, aminek egy részem nagyon nem örült, a másik viszont ujjongott. A mellkasom majd szétrepedt attól az érzéstől, amit már annyiszor megpróbáltam megfejteni, de nem sikerült. Egyszerre bizsergett, feszített, fájt és kényeztetett, pont olyan furcsa volt, mint a tudat, hogy Jimin közelében éreztem ezt.
- És egy, fordul, három, hajol.. - Számolt és utasított lágy, de mégis kemény hangon a balett tanár.
Mi párokba osztva csináltuk a nemrég megtanult koreográfiát és igyekeztünk kecsesen és dinamikusan csinálni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lazán, mégis feszesen tartottuk magunkat és minden egyes mozdulatnál figyelnünk kellett a lábunk, a kezünk, a gerincünk és a fejünk hajlására és tartására is, ami nem volt egyszerű feladat aközben, hogy a következő mozdulatokat mindig megcsináljuk, figyeljünk a zenére is, ami halkan szólt a háttérben és főleg nem könnyű, ha Jimin a párod.
Megfogta a derekamat és megtartott, amíg hátrahajoltam, íves gerinccel és egy hullámzó, lágy kézmozdulattal. A karja erősen tartott és a félelem legapróbb szikrája sem merült fel bennem, hogy talán elejtene. Bíztam benne, hiszen mégis csak ezt tanulja több, mint tíz éve és remekül csinálta. Amikor visszahúzott, egyenesen a szemembe nézett és folytattuk a táncot. Intenzív és magával ragadó volt a mélybarna szempár, ami magába szippantotta a tekintetemet és egyszerűen képtelen voltam elszakadni tőle. Már a koreográfiára sem figyeltem, csak hagytam, hogy a lábam vigyen és Jimin vezessen. Megperdített, felemelt és magához ölelt, amikor egy olyan mozdulat volt, nekem pedig megrekedt a levegő a tüdőmben. Mintha tüzet gyújtottak volna a testemen, mindenem lángolt és izzott, ahol hozzám ért. Élveztem, ahogy alig hozzámérve, mégis magabiztosan tartja a testemet, ha kell és szinte hangosan sóhajtottam, amikor az ujjbegyei végigtáncoltak a nyakamtól a mellkasomig, amikor egy hátrahajlásnál megsimította a csupasz bőrömet. Próbáltam szigorúan és figyelmeztetően nézni rá, de éreztem, hogy nem megy úgy, ahogy szeretném, mert kifejezettem tetszett az érintése. Egy valami viszont nem tetszett, és az az volt, hogy nála így érzem magam, amikor a saját barátomnál kihagy minden érzékem és üres leszek.
-----------
- Muszáj elmenned hétvégén? - Kérdezte JinSu a kamerába nézve.
Az ágyamon hasaltam és a laptopot a matrac végébe tettem, hogy kényelmesen elférjek és jól lássam a kijelzőt is.
Bólogatni kezdtem.
- Megígértem, hogy elmegyek, ezért voltam nálad este - Mosolyogtam.
- És nem tudnál minden este átjönni akkor, hogy kárpótold a hétvégét?
Felnevettem és megráztam a fejem.
- Tudod, hogy sokat kell tanulnom és rengeteget gyakorolok - Válaszoltam.
- Nálam is tudsz tanulni - Próbálkozott.
- De gyakorolni nem.
- És ha délután edzés után átjössz?
Sóhajtottam egyet.
- Tudod, hogy a délutáni óráim milyen hosszúak.
- Jimin-nel csinálod, csak meg lehet beszélni vele, hogy egy órával előbb fejezzétek be.
Megingattam a fejem.
- Sajnálom, de nagyon jól tudod, hogy mennyire fontos ez nekem és minél többet szeretnék gyakorolni a vizsgákra - Kifújtam a bent maradt levegőmet.
- Sokat vagy Jimin-nel, és egyre kevesebbet velem - Közölte mély hangon.
- Eddig is ennyit edzettem, most, hogy Jimin is csinálja velem, csak hatalmas segítség - Magyaráztam.
- Nem tetszik nekem - Rázta a fejét, ahogy elhagyta a száját a mondat, amit már annyiszor hallottam. - Ma is baletten, mintha rád hajtott volna és ahogy hozzád ért, nem normális!
- Nézd, JinSu, ez volt a koreográfia - Sóhajtottam. - Te is megcsináltad a partnereddel, mégsem szóltam, hogy más lányt simogatsz, nemde?
- Igen, de az más, mert ahogy ő rád nézett - Legyintett egyet.
- Csak nem féltékeny vagy a féltesómra? - Mosolyodtam el.
JinSu lehajtotta a fejét és nevetve emelte vissza rám.
- Csak azt mondom, hogy bizarr a csávó - Valószínűleg az asztalára támaszkodott, ahogy közelebb hajolt a gépéhez. - Fura a kapcsolatotok.
- Mert talán a testvérem lett - Forgattam meg a szememet.
- Tudom, de a testvérek nem simogatják így egymást és nem néznek így egymásra.
- Talán nem, de nem vagyok igazi tesók és ráadásul nem érdekelne az sem, ha az apám lenne, ha így tudjuk megcsinálni a táncot - Védtem Jimin-t. - Tudod jól, hogy ha kell, akkor mindenki lerendezne egy szexjelenetet koreográfiából, ha ez kellene ahhoz, hogy sikerüljenek a vizsgáink.
JinSu egy grimaszt vágott, mire elnevettem magam.
- Oké, az talán túlzás lenne, de a lényeget érted - Mosolyogtam.
Bólogatott.
- Tudom, igazad van - Sóhajtott.
- Köszönöm - Vigyorogtam a kamerába.
-----------
Jimin elém tette a tányért, amin megint a saját főztje díszelgett. Párolt hús, leöntve azzal a finom, vöröses szósszal, mellette rizs és főtt borsó. Ő is letette a saját tányérját, amin ugyanez volt kiszedve és helyet foglalt előttem. Beleszagoltam a vacsorába. Édeskés, mámorító illat kúszott az orromba.
- Köszönöm - Mosolyogtam a férfira.
- Nincs mit, egyél rendesen - Vigyorgott rám, kivillantva a hófehér fogait a telt ajkai közül.
Bólintottam és bevettem az első falatot a számba. A nyelvem örömtáncot járt, amint megízlelte a finom ételt magán. Lassabban kezdtem rágni, amint megéreztem, hogy a szemem bizseregni kezd és a kép, amit láttam magam előtt, mintha jobbra-balra cikázott volna, mint egy rosszul fogott tévéadás.
- Minden rendben? - Nézett rám Jimin.
Mosolyogtam rá és ránéztem, bár az ő arca is elmosódott egy pillanatra, mire végre kitisztult a kép, de mintha más árnyalatú lett volna minden. Bólogattam és egy újabb falatot vettem a számba.
*Jimin POV*
Egy halvány mosoly kúszott az arcomra, amint felnézett rám. Láttam, ahogy a pupillája alig észrevehetően tágul és körülötte, a barna szín gyűrűjében egy kis vöröset is felfedeztem. Gyönyörű volt és ebből ő mit sem sejtett. Kíváncsi voltam, vajon tudja e, hogy mit eszik. Hogy napok óta, amióta az én főztömet eszi, engem is eszik? Hogy amit eszik jóízűen, az az én vérem, amit úgy kíván a szervezete, mint egy ember a vizet egy sivatagi túrán?
Ezt kell tennie, mert különben legyengül és megbetegszik, én pedig energikusnak és erősnek szeretném látni. És vajon azt tudja, hogy én mennyire megőrülök azért, hogy végre megízlelhessem? Hogy végre egymáséi legyünk és összeforrjunk, ahogy annak lennie kell? Szomjazom és éhezem rá. A vér enyhíti a sóvárgásom, de nekem ő kell. Csak ő.
