Király páros /Bts Jimin FF/

31.

Leültünk a hatszemélyes fa asztalkákhoz, amik össze-vissza forgatva foglaltak helyet a táborhely közepén. Én a barátnőimmel ültem, amíg Jimin a tanárokhoz sétált, ahogy azt kellett. Jókat beszélgettünk és nevettünk a lányokkal, amíg meg nem érkezett az étel.

Rizst kaptunk párolt marhahússal és zöldségekkel. Legalább valamennyire odafigyeltek a diétáinkra és az edzéstervekre. Mindenki maga elé húzott egy tányért és miután megköszöntök az ételt, enni kezdtünk. Nagyon finom volt, de valami hiányzott. Jimin főztje sokkal, de sokkal ínyemre valóbb volt, egy hozzávaló miatt. Felnéztem és láttam, hogy ő is eszik, de lassabban, nem olyan jóízűen. Neki is hiányzott a vörös folyadék a vacsorájából, ahogy nekem is. 

-------

Hosszú beszélgetések és nevetgélés után végre mindenki visszavonult a házikójába. Fáradtnak és kimerültnek éreztem magam a hosszú túra, a zötykölődős buszút és a korai kelés miatt.

Beléptem a házba és arccal az ágyra vetettem magam, egy hatalmas nyögés kíséretében. 

- Kivagyok - Nyögtem a takaróba.

- Menj fürödni! - Ült az ágyra Jimin. - Aztán aludj, hogy holnap fel bírjál kelni.

Bólogattam és a hátamra fordultam. Igen, tényleg el kellene mennem, de ahhoz először fel kellene állni és itt kezdődik a probléma.

Nagy nehezen feltápászkodtam, de aztán visszahuppantam a kényelmesnek nem mondható ágyra, de mégis jobb, mint állni. Hatalmasat sóhajtottam és éreztem, hogy a végtagjaim fájnak a hosszú túra után. Mindenem zsibbadt és mintha ezernyi hangya focizott volna az izmaimban, úgy bizsergett az egész. Jimin leült mellém és lenézett rám, miközben halványan elmosolyodott.

- Elfáradtál? - Kérdezte halk és lágy hangon.

Mosolyogva bólintottam egyet. Hosszú volt a séta az erdőben, vagyis nem a hosszával volt igazából a baj, hanem a folytonos emelkedőkkel, a göröngyös talajjal és a rengeteg gyommal, amit folyamatosan tisztogatni kellett magunk előtt, ami sokkal jobban leszívta az energiánkat, mint egy sok órás táncedzés. Ráadásul a friss levegő, ami könnyed volt a városi, piszkos, szennyezett oxigénhez képest, még jobban elfárasztott.

--------

Végre lezuhanyozva, frissen és illatosan álltam készen arra, hogy meglépjem a nap legokosabb lépését és hassal bepuffanjak az ágyba. Nagy nyögéssel érkeztem meg és élveztem, hogy az ágynemű kicsit hűvös anyaga felhőként ölel körbe, ahogy belesüppedtem. Szinte azonnal éreztem, hogy innen csak nagy nehézségek árán tudom majd kényszeríteni magam arra, hogy megmozduljak és befeküdjek normálisan, hogy Jimin is elférjen mellettem, ha végez a zuhannyal. 

A hátamra gurultam és a könyökömre támaszkodva, elég hernyó mozgással, de feltoltam magam a párnámig, hogy a rendes helyen, rendesen feküdjek. Oldalra fordítottam a fejemet és ránéztem az ajtóra, ami mögött Jimin éppen zuhanyzott. Tompán lehetett hallani a vízsugár koppanását és zaját, ahogy a régi zuhanytálcába esett. Sóhajtottam és lehunytam a szemem. Jimin itt fog aludni mellettem és még holnap is. Bár már túléltünk egy vészesen hasonló esetet a saját kis fa viskónkban, ahol csak franciaágy volt, de akkor még nem tudtam semmiről. Akkor még volt barátom, ő csak a féltestvérem volt, nem voltam semmi egyéb, csak egy őrült ember. De most, tudván, hogy kik vagyunk, hogy egymásnak vagyunk teremtve, egyetlen egy ágyban... ijesztően hangzik. Bár folyamatosan emlékeztettem magam arra, hogy Jimin semmi olyat nem tesz, amitől tartanom kellene, mégis féltem. Fura volt a helyzet, mint amikor a középkorban erővel köttetett házasságok jöttek létre. Vajon az is ilyen volt? Tudván, hogy aznap este mindenféleképpen meg kell, hogy történjen, ha akarod, ha nem és feszengve, tudatlanul feküdtek be a hitvesi ágyba. Bizarr a gondolat és elrettentő. Én ugyanígy éreztem, annyi különbséggel, hogy én tudtam, hogy nem kell, hogy megtörténjen. Csak aludni fogunk, semmi más, de akkor is rémesen fura volt egy ágyban aludni azzal, akiről tudod, hogy életet végéig együtt lesztek, de ez a kötelék elég össze-vissza jött létre. Ha esetleg úgy találkozunk, hogy nincs senkim és tudom, ki vagyok, más lehetett volna, egyszerűen megtetszett volna Jimin, összejöttünk volna és ennyi. De úgy, hogy megtudtam, nem vagyok átlagos, hogy Jimin évek óta utánam kutat, mert nem lehetek mással, csak vele, hogy együtt élek vele és annyira durván gyönyörű a férfi, hogy szinte kiégnek a szemeim, ha sokáig nézem és hogy együtt lakunk, mégsem történt semmi, mert én félek... ez így bonyolultabb. És rátesz egy lapáttal, hogy ugyebár a féltestvérem, vagyis mindenki úgy tudja és nem is szoktathatom magam a gondolathoz, hogy szorosabban mellette legyek, mert így akaratlanul is tartanom kell a távolságot, mint féltestvérek és mint tanár-diák egyaránt.

- Min gondolkozol ennyire? - Szakított ki a gondolatmenetemből egy mély hang.

Oldalra fordítottam a fejem és kikerekedtek a szemeim. A takarót a szemem elé húztam és fájdalmasan nyögtem egyet.

- Öltözz fel! - Kértem Jimin-t a paplanba motyogva. 

Válaszul egy halk nevetést kaptam. A matrac besüppedt alattam, ami azt jelezte, hogy a férfi leült az ágyra. A takaróm megfeszült a kezeim között, én pedig igyekeztem fent tartani az arcom előtt, de mind a ketten tudtuk, hogy kettőnk közül ő az erősebb. Lecsúszott az anyag a szemem elől, mire nekem tökéletes rálátásom nyílt a matracon könyöklő férfira. Aki nem mellesleg egyetlen szál törülközőben randalírozott előttem, valószínűleg felettébb élvezve, hogy ismét a paradicsomföldeket megalázó színben pompázom miatta. Nem tehettem róla, egyszerűen tökéletes volt a kidolgozott hasa, ahogy a kockái szépen, elhatárolódva egymástól csücsültek a felsőtestén. Izmos karjai eleve láthatóak voltak, de ahogy támaszkodott vagy éppen emelt valamit, máris megfeszültek az izmai és tónusosabb, jobban látható bicepszeket eredményezett.

Jimin elmosolyodott, ahogy látta, hogy milyen élvezettel nézem őt. Amint a szemébe néztem, visszacsuktam a sajátjaimat, hogy eltakarjam magam elől a látványt.

- Meddig fogod ezt csinálni? - Sóhajtott Jimin, de hangszíne elárulta, hogy szélesen mosolyog rajtam.

- Nem tudom - Ráztam a fejem. - Amíg fel nem öltözöl.

- Ó, kérlek, tudom, hogy tetszik - Nevetett fel halkan.

- Az nem azt jelenti, hogy mindig látni akarom - Kinyitottam a szemeimet és egyből az övébe néztem, hogy véletlenül se legyen elterelve a figyelmem.

Szemei a saját, vöröses árnyalatukban díszelegtek, amit nagyon szerettem nézni, viszont a faház és az erdő adta félhomály miatt kissé ijesztő volt a látvány. Sikítva rohantam volna el, ha nem tudtam volna, hogy mennyire gyönyörű és hogy én is pont ugyanígy fogok kinézni. A pirosas szín még jobban kiemelte hófehér, hibátlan bőrét, ami szó szerint angyalian festett. Telt ajkai még nedvesen voltak, vagy a zuhany, vagy a nyelve miatt és rózsaszínben ragyogtak, ahogy egy halvány görbület formálódott rajtuk. 

- Miért nem akarod látni mindig? - Szólalt meg végül Jimin.

- Mert nem - Válaszoltam egyszerűen. 

Mert zavarba jövök, érzem, hogy a belsőm és az egész testem reagál már csak a látványodra, és el sem tudom képzelni, hogy mi lesz, ha hozzám érsz. 

Jimin megingatta a fejét, miközben mosolygott. Feltolta magát és leült az ágy szélére, nekem háttal, hogy lehajolva a táskájában tudjon kutatni a pizsamája után. Beharaptam az alsó ajkam, ahogy ismét a szemem elé tárultak a fekete, füstös színű vágások a lapockáján. Bár már láttam és meg is érintettem őket, még mindig szokatlan volt a látvány és valószínűleg az is fog maradni még elég hosszú ideig. Ahogy a ruhák között kutakodott, úgy táncoltak az izmok a hátán, mint talán ő maga szokott, kecsesen, szinkronban egymással, feszesen és mégis lazán. Akár egy nagymacska, vadászat közben.