Király páros /Bts Jimin FF/

25.

*Jimin POV*

Idióta! Idióta! Idióta! A szobámat jártam körbe negyvenhatmilliójára, miközben a hajamat téptem és magamat ostoroztam. Balfarok! Miért kellett ráijesztened? Jézusom, Jimin, te marha! Mert féltékeny lettem és nem tudtok uralkodni magamon, azért. De nem tehetek róla, nem akarok erőltetni semmit, nem szeretném még jobban eltaszítani magamtól. Bármennyire is vágyom az ölelésére, a csókjára és hogy végre teljesen egymáséi legyünk, nem tehetem meg. Nem mehetek át a szobájába és teperhetem le, bárhogy is ez a legfőbb vágyam. Uralkodnom kell magamon, szegény lány így is sokat fogadott be az új, természetes énjéről az elmúlt hetekben. Ha még rákényszerítettem volna a szeretkezést velem, mert én már nem bírtam volna magammal, akkor talán elrontok mindent. 

Tudtam, hogy ő is akarja, hiszen minden éjszaka velem álmodik és nem akármit. Tudtam, hiszen én is ezt tettem vele. De azt is tudtam, hogy még érintetlen-hála a magasságosnak- és fél. Akárhogy angyal és ez lenne a természetes, emberek között nevelkedett és fél az első alkalomtól, éppen ezért nem akarom erőltetni. Azt akarom, hogy tökéletes legyen és akkor, amikor ő úgy érzi. Mert én mindig úgy érzem és ez pokoli.

------------

- Hol van Iseul? - Kérdezte a vacsora előkészítésénél anya.

Lesütöttem a szememet és rossz érzés fogott el. Bűntudatom volt és legszívesebben ordítottam és zokogtam volna, miközben verem magam. 

- Egész nap nem jött ki a szobájából - Suttogtam.

- Mi történt? - Kérdezte anya.

Vettem egy mély levegőt. Balfasz voltam, ez történt. Nem tudtam uralkodni a rohadt hormonjaimon, még ez is történt.

- Megijedt - Feleltem halkan.

- Mitől? - Nézett rám kérdőn a nő, miközben lepakolta a tányérokat az asztalra.

- Tőlem - Válaszoltam.

- Jimin, mit csináltál? - Hangja kérdő, aggódó és szemrehányó volt egyszerre.

Sóhajtottam és hátrahajtottam a fejemet. Arcomat a kezembe temettem és lehunytam a szemeimet.

- Dühös lettem, mert JinSu-val táncolt ma és a mozdulatok kicsit.. - Elvettem a kezem az arcom elől és megingattam a fejem. - Nem is tudom. Csak féltékeny lettem.

Anya sóhajtott és leült mellém az asztalhoz. Előre hajolt és megszorította a térdemet.

- És ezt gondolom nem finomat közölted vele - Tapintott rá a lényegre.

Megráztam a fejem, miközben nem néztem a szemébe, mint egy rosszaságon kapott kisfiú.

- Nem tudtam szépen - Motyogtam. - Eldurrant az agyam.

- A tánctól?

- Nem a tánctól - Ráztam a fejem és éreztem, hogy megint kezdek ideges lenni. - Hanem attól a kis... - Bent tartottam a jelzőt inkább magamban. - Úgy simogatta Iseul-t, mintha még mindig együtt lennének és meg nézhettem végig.

Hangon cinikus volt és megbántott. Anya vett egy mély levegőt és hátradőlt a székében.

- Biztosan csak a tánc miatt - Mondta.

- A koreográfia volt, igen - Bólintottam. - De ha más meg tudta oldani, hogy ne legyen ennyire feltűnően kéjes, akkor ő miért nem? Miért fogdossa azt, ami az enyém?

Hangomat megint felemeltem és azonnal vettem egy mély levegőt, ahogy észrevettem, hogy lenyugodjak.

- Jimin - Anya szigorúan nézett a szemembe. - Egy, Iseul nem egy tárgy, 'ami a tiéd'. - Kezével rajzolta a levegőbe a macskakörmöket, miközben beszélt. Bólintottam, igaza van. - Másodjára pedig, az égvilágon senki nem tudja, hogy ő a te párod.

Sóhajtottam egyet.

- Tudom, sajnálom - Leheltem a szavakat.

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned.

- Tudom, tőle is akartam, de elküldött - Megdörzsöltem az orrnyergemet. - Azt hiszem, túllőttem a célon. Nem birok magammal.

- Baj van? - Biccentette félre a fejét.

Megráztam a fejem.

- Csak egyre kevésbé tudom visszafogni magam - Vallottam be. - Akarom őt, de nem akarom ráerőltetni. Várni akarok, amíg ő úgy nem érzi, hogy készen áll.

- Ugye tudod, hogy ez elég veszélyes? - Kérdezte anya. - Szép tőled, hogy ennyire figyelsz rá, de így járkálni az emberek között, hogy nem tudsz uralkodni magadon...

- Tudom - Bólintottam határozottan. - Uralkodok magamon, csak ma valami... - Megingattam a fejem. - Nem is tudom. Ha vele vagyok, semmi gond, csak ne kelljen végignéznem, ahogy más hozzáér.

*Iseul POV*

Hallgattam Jimin szavait, miközben a lépcső közepén álltam. Már éppen le akartam menni vacsorázni vagy megkérdezni, segítsek e valamit, amikor meghallottam, hogy anyával rólam beszélnek. Megtorpantam és bár tudom, hogy csúnya dolog, meghallgattam. 

Jimin szavai megint megrémisztettek, hiszen eszembe jutott a szeme és a viselkedése a délután. Nagyon ijesztő volt és nem tudtam mire vélni. De amiket mondott, hihetetlenül jól estek. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire rossz neki, hogy ennyire nehezen viseli ezt az egészet. Megmelengette a szívemet a tudat, hogy ennyire figyelmes és nem akar semmit rám tukmálni és képes várni, ameddig én akarom, legyen ez neki bármilyen fájdalmas is. Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, bár még mindig kicsit féltem ettől az egésztől. Semmi tapasztalatom nem volt, nem tudtam erről az egészről semmit és Jimin is túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen számomra. Gőzöm sem volt, hogyan kellene éreznem. Legyek ijedt, amiért folyamatosan a fejemben motoszkált a tudat, hogy nem is olyan sokára muszáj lesz szeretkeznem vele, ha mind a ketten életben akarunk maradni angyalként, ráadásul ott volt a tény, hogy igen, bizony természetfeletti lények vagyunk és ez rádobott még vagy hat lapáttal a félelmemre a közös érintkezéssel kapcsolatban. Vagy legyek hálás, hogy addig húzza ezt az egészet, akár még a saját biztonságát is kockáztatva, amíg én nem állok készen.  Azt hiszem, mind a két félnél állást foglaltam, hiszen féltem, rettenetesen féltem, mégis nyugodt voltam, hogy nem kötelességből kell megtennem, hanem mert én úgy akarom.