Király páros /Bts Jimin FF/

34.

Sajnos nem mi nyertük meg a vetélkedőt, de ez húsz éves felnőtteknek a legnagyobb trauma, amit el tudtok képzelni. Így hát nagyon elszontyolodva, életkedvünk nélkül, szomorúan fogtunk bele az esti tábortűz elkészítésébe, hogy az utolsó éjszakánkat itt megkoronázzuk.  A játékban vesztes fiúk, megpróbálva eltitkolni, hogy mennyire fáj, röhögve és kisfiú módjára visítozva kergették egymást földigilisztákkal meg nagyobb hernyókkal, amiket a tűzifa gyűjtése közben találtak, és az ugyancsak depresszióba esett lányok mosolyogva beszélgettek és kicsit sem akartak segíteni a tűz elkészítésében. Viccelek, igazából mindenki magasról tett arra a hülye játékra, remélem az irónia érezhető volt.

Én JiSoo és HaEun társaságában járkáltam körbe a tábor körülötti részen, hogy apróbb gallyakat és kisebb fákat keressünk, amiket még mi is elbírunk, hogy legalább mi segítsünk valamennyit, mert ahogy elnéztük, ha mi is leülnénk és a fiúkra bíznánk az egészet, bizony abból nemhogy tűz, de még farakás sem lett volna.

- Sziasztok, lányok! - Érkezett meg mellénk egy ismerős férfihang.

Mind a hárman a hátunk mögé néztünk, ahol megláttuk a szélesen mosolygó JinSu-t.

- Szia - Mosolyogtam rá.

A lányok is köszöntek neki, amit egy integetéssel viszonzott.

- Mi újság? - Kérdezte. - Milyen a kirándulás?

- Én nagyon elfáradtam - Sóhajtott HaEun. - Csak én érzem úgy, hogy még a balett sem ennyire fárasztó?

Halkan felnevettem és megráztam a fejem. 

- Én is így érzem - Helyeseltem.

----------

*Jimin POV*

Csak álltam és próbáltam nem vicsorogni a látványra. Körbe-körbe sétáltam a táborban, hogy ellenőrizzem, senki nem halt e meg, és hogy mindenki kiveszi a részét a ráosztott feladatokból. Éppen a tábor végében jártam, amikor megláttam a három lányt és JinSu-t. Nagyon nem örültem annak, hogy Iseul körül legyeskedik, de legalább annyi nyugtatott, hogy nem kettesben van az exével. A kezem viszont akaratlanul is ökölbe szorult a látványra, hiszen a lány az enyém és csak az enyém! A mellkasom forrni kezdett és igyekeztem lenyugtatni magamat, mielőtt egyrészt képtelen lettem volna visszatartani a szemem színének a változását, másrészt pedig mielőtt annyira felhergelem magam, hogy Iseul is megérzi. A mellkasában már most érezhette a bizsergést, amit az én dühöm és aggódásom váltott ki. 

Inkább hátat fordítottam nekik és tovább folytattam az utamat. Azzal nyugtattam magam, hogy többen vannak, semmi nem történhet. Iseul nem akarja már, semmi nem történhet. És ráadásul a múlt éjszaka óta végleg elhatározta magát mellettem, tehát végképp semmi nem történhet. Mosolyogva lépkedtem tovább az emlékre, ami tegnap történt. Hogy önként ajánlotta fel a vérét, hogy összekössön minket végre. Ez egy nagyon erős jel volt nekem, hogy jó úton haladok afelé, hogy megkedveljen és megszeressen, hogy végül beteljesedhessen az, amiért születtünk. 

- Tanár úr! - Hallottam egy hangot magam mellől. 

Oldalra fordultam és az őszinte, boldog mosolyomat felváltotta az erőltetett, 'mondjad, mit akarsz' mosolyom. 

- Elnézést, hogy zavarom, tanár úr, csak arra gondoltunk, hogy rendezhetnénk egy éneklős estét a tábortűz körül - Mondta a lány. - És arra gondoltunk, hogy ön énekelhetne, mert ha már tud, akkor szeretnénk hallani.

- Ahogy akarjátok - Bólintottam kénytelenül. - De beszéld meg akkor a többiekkel, hogy mit szeretnének és úgy csináljuk a programot. Oké?

- Oké, köszönöm szépen - Egy bájos mosollyal sarkon fordult és elbillegette magát.

Felvont szemöldökkel néztem utána, hogy hogy lehet így menni. Ha nekem akart tetszeni, elásta magát, ráadásul én már el vagyok kötelezve. Mondhatni, hogy vér kötelez Iseul személyéhez most már, bár ezt senki nem tudja. Annyival könnyebb lenne, ha akkor nézhetnék rá, amikor akarok, akkor ölelhetném meg és csókolhatnám meg, amikor csak akarom. Bár így sem túl nehéz, hiszen ráfoghatjuk a testvéri szeretetre, de a csók azért még abba sem fér bele. 

Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szememet. Elképzeltem magam előtt Iseul telt, rózsaszín ajkait, ahogy az enyémekre nyomódnak. Vajon mennyire lehet puha? Jól csókolhat? Kihagy az agyam, hacsak belegondolok, hogy JinSu már érezhette azokat az ajkakat és megízlelhette a lányt. Nekem kellett volna az elsőnek és az utolsónak lenni! 

- Tanár úr! - Zavarta meg valaki az elmélkedésemet. 

Még mindig csukott szemmel, az ég felé fordulva élveztem a lágy napsütést és a finom szellőt.

- Hm? - Hümmögtem egyet, hogy tudja, figyelek rá, bárki is legyen az.

- Élvezi a napsütést? - Kérdezte és lányos hangja még vékonyabb lett, ahogy valószínűleg mosolygott.

- Hm - Bólintottam egyet.

Élvezném, ha nem lenne itt senki, hogy végre gondolkodhassak és lenyugodhassak és csak Iseul-ra tudjak koncentrálni.

- Tetszik a tanár úr hajszíne - Folytatta a beszédet, belső tiltakozásom ellenére.

- Köszönöm - Mosolyodtam el halványan.

Ahogy a lány tovább próbált velem beszélgetni, amikre én csak egy szavas válaszokat adtam, hogy ne legyek bunkó, akaratlanul is elmosolyodtam. A mellkasomban elkezdett formálódni egy aprócska, feszítő, de kellemesen bizsergető érzés, amiről nagyon jól tudtam, hogy micsoda. Felhőtlen mosolyomat a lány félreértelmezhette, ugyanis minél jobban mosolyogtam, annál merészebben próbált meg flörtölni velem.

*Iseul*

Nem figyeltem arra, amit beszélnek a lányok vagy JinSu. A szemem előtt csak Jimin lebegett, ahogy nekem háttal állt, mellette az egyik osztálytársammal, aki jól láthatóan próbált meg vele közös nevezőre jutni. Hosszú, copfba fogott haját csavargatta a válla előtt és úgy mosolygott, hogy azt hittem, élete legnagyobb boldogságát éli át. Csak egy baj volt vele, hogy az a boldogság az enyém! Most már az enyém és senki nem veheti el tőlem, még akkor sem, ha esetleg nem kedvelem annyira, amennyire kellene. Bár eléggé megtetszett a srác és azt hiszem, elkezdtem nagyon is megkedvelni, de akkor is! Mellkasomban éreztem, hogy elkezd egy feszítő, rezgő gombolyag növekedni. Jimin visszamosolygott a lányra és folytatta a beszélgetést. Ahogy ezt láttam, egyre inkább elöntött a féltékenység. Nem tudtam, miért, de nagy eséllyel azért, mert Jimin az én személyes angyalom! 

- Iseul? - A nevemet, mintha víz alól hallottam volna. - Iseul!

- Hm? - Fordultam a hang irányába.

- Minden oké? - Vonta fel a szemöldökét HaEun és rám nézett, aztán abba az irányba, ahová én meredtem előzőleg.

- Persze - Erőltettem magamra egy mosolyt. 

A lány nem tűnt úgy, mint akit meggyőztem volna, de azért bólintott és folytatta a beszélgetést, amibe most már én is belekapcsolódtam, hogy eltereljem a figyelmemet.