Zárójel

1. rész

A harc elmúltával Hermione nem volt már ugyanolyan. Sok mindenki életét vesztette, aki eddig a közvetlen környezetében élt. Már több hónap telt el a harc óta és Hermione olyan volt, mintha csak létezett volna. Harry és Ginny szinte észre sem vették, mert annyira szerelmesek voltak egymásba, hogy a legjobb barátnőjükről szinte meg is feledkeztek. Harmione, Ronra sem igazán számíthatott, mivel a döntő csata után szakított vele.
Nem volt semmi gond a fiúval, egyszerűen csak nem szerette. Nem akarta sem magát, sem Ront álomba ringatni, és átverni egy olyan hazugsággal, ami az érzelmeken alapszik. Sohasem volt gyenge, vagy legalábbis nem látszódott rajta. Ha félt, sosem mondta ki nyíltan. Eddig bele sem mert gondolni, hogy milyen lenne olyan emberek nélkül, akikkel eddig minden nap találkozott. Pedig ezt most átélhette. Nem volt elég neki Dumbledore halála, amit Harrynek is nehéz volt feldolgozni, még a közeli barátait is elvesztette. Remus és Sirius halála is nagyon megviselte őket. Harmione, Ron és Ginny mindvégig Harry mellett álltak Sirius halálakor, Harry és Harmione mindvégig Ginny és Ron mellett, amikor elvesztették Fredet, de ki állt Hermione mellett?! Ki segített Hermionénak?! Senki. Nagyon egyszerű a válasz: senki. Pedig neki is fájt mindezen emberek elvesztése, Hannah és Suzanne halála.
-Miss Granger!-süvített bele a levegőbe a hang. Nem csak a levegőbe, hanem Hermione fejébe is egyúttal.
-Miss Granger! Szeretne kiselőadást tartani arról, ami sokkal fontosabb az Ön fejében, mint amit én mondok?-nézett kérdőn Piton professzor a lányra. Hermione a kérdésre felkapta a fejét.
-Nem... Nem, Uram!-felelte Hermione vörös arccal.
-Mi az ami sokkal fontosabb az én órámnál?!-folytatta Piton sziszegve.
-Semmi.-felelt röviden.
-Semmi... Rendben, álljon fel!-Hermione tette, amit mond és felállt.
-Jöjjön ki!-parancsolta Piton türelmetlenül.
-Akkor most mesélje el az egész osztálynak, jól hallhatóan, mi volt az az érdekes és még annál is fontosabb dolog, ami miatt nem figyelt ide.-mondta, majd félre állt. Hermione lesütötte a szemét, ez egyszerű megalázás. Soha senkit nem hívott még ki.. Miért pont őt?
-Nem fogom elmondani! Ez az én fejemben van, ezek az én gondolataim! Sem az osztálynak, sem Önnek semmi köze hozzá! Miért nem akkor szólít fel, és hív ki ide, amikor jelentkezek?!-pattantak ki ingerülten a szavak a lány szájából. Ránézett a professzorra és látta, hogy nagyon nem tetszik neki ez a hangnem.
-Miss Granger! A lázadást kérem otthonra tartalékolja!-sziszegte Piton.
-Én nem lázadok!-emelte fel a hangját.
-Granger! Erre az órára normális diákokat várok, nem pedig lázadó tiniket! Vagy marad és befogja a száját, ezzel megúszva a büntetőmunkát, vagy kisétál az órámról egy büntetőmunkával a zsebében!-olyan mély erőteljes hangon mondta Piton, hogy Hermionét kirázta a hideg.
-Maradok.-felelte higgadtan Hermione.
-Okos döntés, de azt javaslom meg se mukkanjon a hátralévő időben! Most visszamehet a helyére! Mínusz 50 pont a Griffendéltől.-mondta, ridegen. Ezek után Hermione érdekes, kérdő tekinteteket kaphatott el, köztük Harry és Ginny is értetlenül nézett rá. Nem értették mi van a csendes, jól tanuló lánnyal, aki eddig majd' kiesett a padból az órákon, főleg a bájitaltan órán, de most mintha ez a lány nem is lenne. Ehelyett egy olyan lány van jelen, aki csak van az órákon,  nem jelentkezik, nem aktív. Harrynek az is feltűnt az utóbbi időben, hogy Hermione nem sokat van velük. Ronnal sem sokat beszélget, ehelyett inkább csendben elzárkózik, vagy egyedül kerül egyet a kastélyparkban. A reggelinél és a vacsoránál sem nagyon társalog velük, ami egyáltalán nem volt eddig jellemző rá. A nehéz időkben rengeteget segítettek egymásnak, tartották a lelket a másikban, mind kölcsönösen. Egyedül Hermionét nem érte akkora veszteség - ha lehet egyáltalán ilyet mondani - így ő nem szorult vigasztalásra. Harry és Ginny is észrevette, hogy miután Hermione szakított Ronnal, azóta nem tudnak olyan felszabadultan beszélgetni egymással, de legalább eddig beszélgettek. Értetlen pillantást vetett a szerelmespár egymásra ezután az eset után.
Amikor vége lett az órának Hermione szaporán pakolt, amikor az utolsó könyvet csúsztatta a táskájába, hallott egy rideg, mély férfi hangot.
-Miss Granger! Kérem maradjon még egy kicsit, és jöjjön ide!-Hermione felemelte a fejét és a tanári asztalhoz sétált.
-Igen, Uram?-kérdezte, miközben a professzor szemébe nézett. Az arcával semmilyen érzelmet nem árult el, sem dühöt, sem nem tetszést. Piton megvárta, míg az utolsó tanuló is elhagyja a termet. Miután kilépett a legutolsó diák az ajtón, az, azon nyomban becsukódott.
-Mi volt ez az "érdekes" jelenet?-kérdezte rezzenéstelen arccal.
-Semmi, Uram.-felelt Hermione, majd lesütötte a szemét.
-A semmit az elmúlt 6 nyugodt évre lehetett érteni, -már ha az Önök esetében beszélhetünk nyugodt évekről- mert akkor valóban nem volt ilyen incidens, ezáltal semmi.-mondta higgadt hangon. -Nos? Elárulja mi volt ez, Miss Granger?-mély cinizmussal ejtette ki a lány nevét.
-Tényleg nem volt semmi, csak egyszerűen nem értettem miért nem szólít fel, mikor csak én jelentkezek, és amikor egy pillanatra nem figyelek, akkor miért engem.-mondta, még mindig lesütött szemmel.
-Elgondolkodott már az okán, hogy miért nem szólítom fel Önt?-kérdezte, majd felvonta a szemöldökét.
-Nem, Uram.
-És miért nem?-kérdezte mély hangon.
-Nem gondolkodtam okokon.-felelte halkan.
-Ha nem gondolkodott rajta, hogy ennek lehet különösebb oka, és ezen el kellene gondolkodnia, hogy jut eszébe számon kérni ENGEM az osztály előtt?!-kérdezte sziszegve. Ekkor látott volna rajta Hermione a beszélgetésük során először érzelmet, ha felnézett volna.
-Nézzen rám!-recsegte, majd közelebb hajolt.- Hermione felnézett, ekkor látta a tanár arcára kiülő dühöt.
-Hogy gondolta, hogy ilyen hangnemet engedhet meg magának velem szemben?!-olyan tekintettel nézett a lányra, hogy a lelkéig hatolt.
-Ne... Nem tudom...-felelt halkan. -Uram!-tette hozzá gyorsan.
-Nem tudja...-egyenesedett fel, miközben úgy tűnt erősen gondolkodik, de a tekintetét egy pillanatig sem vette volna le a lányról. -Nos, ha nem tudja, akkor még én sem tudom, hogy mit fogok kitalálni a büntetőmunkájára, azon kívül, hogy két oldalt ír arról, hogy miért nem jó, ha tudálékosak és követelőzőek vagyunk egy olyan emberrel szemben, aki feljebb áll a ranglétrán, mint mi.-mondta, miközben a tekintete még mindig égette a lány arcát.
-Büntetőmunka?!-kérdezte Hermione nagyra tágult szemekkel. -De hát azt mondta a tanórán, hogyha maradok nem kell mennem.-szinte hadarta.
-Így van. De mivel, Ön hazudott nekem most, én pedig, akkor hazudtam.-egyre nyugodtabb hangja Hermionénak kicsit enyhítőkörülmény lett. -Van ellene valami kifogása? Szívesen meghallgatom, Miss Granger.-mondta szarkasztikusan.
-Nem, nincsen, Uram.-felelte lesütött szemmel.
-Nagyon helyes.-mondta, miközben leült a tanári asztal mögé. -Most elmehet!
-Köszönöm, Uram.-köpte ki magából a szavakat. Az ajtó felé menet, meghallotta a hátától utána szóló Piton professzor hangját, mire összerezzent.
-Oh, és Miss Granger! Ma 8 órakor az irodám előtt!-ennél a mondatnál már nem nézett a lányra, csak az előtte elterülő papírokat rendezgette. Hermione hátrafordult, megállt, és bólintott. Nem nézett rá a professzor, ezért muszáj volt megszólalnia:
-Igen, Uram.-préselte ki magából a hangokat, miközben ügyelt a hangnemre. Nem volt semmi kedve büntetőmunkára menni, pont Pitonhoz, a kastély rettegett bájitalmesteréhez, sőt, a kastély legrettegettebb professzorához. Ha még a hangnemre sem ügyel, ami, ha nem vigyáz rá, esetlegesen egy dühös, minden érzését  - ami az "utállak" -, kifejezhette volna. Nagyon jól tudta, hogy ez csak egy újabb olaj lenne a tűzre. Látta, hogy a tanár semmit nem mutat, ami arra utalna, hogy hallotta amit mondott, ezért hátat fordított neki, majd kilépett az ajtón. Hermione azt várta, hogy Ginny es Harry majd az ajtó előtt türelmetlenül várnak rá, de sehol sem voltak. Nem tudta eldönteni, hogy vajon melyik a rosszabb: hogy nem lepődött meg ezen, vagy pedig, hogy rosszul esett neki.
Miközben ment a következő órára, ami az átváltoztatástan volt, McGalagony igazgatónővel, ezen gondolkozott. Amikor odaért a terem elé rá sem nézett a három barátjára. Harry épp indulni készült Hermionéhez, de akkorra pont megérkezett az igazgatónő. Kinyitotta nekik az ajtót, majd mind sorban bementek. Harmione és Harryék egymás mellett ültek, de ezen az órán sem szoktak beszélgetni, amit Harry meg is tört. Odafordult Hermionéhez és megkérdezte, hogy mit mondott neki a professzor. Hermione egy szót sem szólt, csak csöndben figyelte a fiút. Harry épp beszédre nyitotta a száját, amikor a lány elmondta neki a ma esti programját.
-Hát ez remek! De miért kellett vele így viselkednek az osztály előtt?! Mit gondoltál, miközben kérdőre vontad?-érdeklődött feszülten Harry, ami inkább szemrehányásnak tűnt.
-Nem vontam kérdőre, csak épp egy nagyon rossz pillanatomban kapott el.-felelte vállat vonva.
-Ó.. Rossz pillanat.. Az a baj, Hermione, hogy mostanában nagyon sok a 'rossz pillanat'-od.-mondta a fiú grimasszal az arcán.
-Ezt meg hogy értsem?!-háborodott fel Hermione, amire McGalagony abbahagyta a beszédet és kérdőn a lányra nézett.
-Elnézést, McGalagony professzor!-mondta, majd lesütötte szégyenében a tekintetét.
-Semmi baj. Folytathatom, Miss Granger?
-Igen, nagyon sajnálom.-szabadkozott a lány. Hermione dühösen a fiúra nézett, aki nem értette mi történik barátnőjével. Ebben a gondolatmenetben megzavarta, hogy Hermione közelebb hajolt:
-Legalább ma este nem kell elviselnetek a 'rossz pillanataimat'. Piton még szívességet is tesz nektek, köszönjétek meg neki legközelebb!-suttogta, majd elfordult és a padban is arrébb csúszott. Harry nem hitt a fülének. Ő nem ezt a lányt ismerte meg.