Zárójel

4. rész

A pince felé menet, összefutott McGalagony professzorral.
-Á! Jó, hogy találkozunk, Hermione!-köszönt hatalmas lelkesedéssel.
-Jó estét, Igazgatónő!-mondta mosolyogva a lány.
-Ha jól tudom, ma is büntetőmunkára sietsz... Igaz?-kérdezte a nő.
-Igen, Tanárnő!-felelte a lány.
-Mit is kell csinálnod?... Dolgozatokat kell javítanod?
-Azt hiszem, Piton professzor ezt mondta.
-Á, igen, Perselus...-mondta egyre sejtelmesebben. Hermione kissé furcsán és értetlenül nézett az igazgatónőre. McGalagony közelebb hajolt és sokkal halkabban kezdett bele a mondandójába.
-Beszéltem Perselussal, és megkértem, hogy minden alsóbb éves dolgozat javításában hagy segédkezhess. Tudom mennyire fontosak a tanulmányaid, emellett, azt is, hogy tiszteled Perselust. Bármennyire nehéz eset is -mert valljuk be, az -, akkor is egy páratlan önerővel és tudással rendelkező férfi. Rengeteget tanulhatsz tőle! Ha pedig megismered, fel sem fog tűnni a gonoszkodása! Nagyon rendes ember, csak szereti ezzel a rideg viselkedésével magától távol tartani az embereket... Ha pedig az ő "segédje" leszel, és kibírod mellette, akkor soha senki nem tud már többet megingatni, annyira megedződsz!-mondta nevetve. -A viccet félretéve, valóban nagyon okos, rengeteget tanulhatsz tőle, és emberileg is a helyén van, ha megismeri az ember.-mondta biztatóan.
-Hát, nem is tudom... Kicsit tartok ettől, de, ha Piton professzornak sincs ellenére, akkor örömmel részt veszek ezeken az estéken, hiszen, ahogyan Ön is mondta, ez egy páratlan tanulási lehetőség!-mondta a lány határozottan. McGalagony meglepődött ezen a határozottságon, de egyúttal örült is neki, hiszen akkor Pitonnal szemben is ilyen, vagy hasonló. Nem nézte ki Hermioneből, hogy szemtelen lenne a tanárával szemben, így nem gondolta esedékesnek az erre vonatkozó figyelmeztetést.
-Sok sikert!-búcsúzott a lehető legbarátságosabban McGalagony, miközben végigsimított Hermione vállán, ezzel is ösztökélve.
-Köszönöm, McGalagony professzor! Szükségem lesz rá...-mondta Hermione és ő is elindult az ellenkező irányba. Ahogyan a pincéhez ért, ismét síri csend volt és nem látott senkit. Amikor az órájára pillantott, meglátta, hogy késett két percet. Piton nem szerette, sőt! Kifejezetten utálta a késő embereket. Remegő kézzel bekopogtatott, majd csendben visszahúzta a kezét, mire kivágódott az ajtó. Hermione összerezzent, és amikor kinyitotta a szemét, egy mély férfi hangot hallott, ami beinvitálta. A lány automatikusan lesütötte a szemét, mire észbe kapott. Gyorsan felemelte a tekintetét az állával együtt. Az iroda közepén megállt -ahol az előző alkalommal is -, majd a férfit nézte. A professzor ránézett, majd lefelé bámulta a papírjait. Hermione minél hosszabban bámulta -ami körülbelül fél perc lehetett -, annál inkább rájött, hogy a rettegett professzornak gyönyörű szemei vannak. Eddig még sosem volt alkalma megfigyelni, mivel az első dolga az volt, hogy kerülje a bájitalmester tekintetét. Most éppen az ellenkezőjére várt... Azt akarta, hogy a szemébe nézzen. Egy fél perc után Piton felkapta a papírjai közül ismét a fejét, és a lányra nézett.
-Kettő perc.-sziszegte Piton.
-Sajnálom, Uram! Idefelé jövet találkoztam McGa...-a mondata közepénél Piton leintette a kezével. Ha valaki ezután folytatta, szinte aláírta a halálos ítéletét. Hermione bátor volt, de nem ostoba. Azonnal elhallgatott és nézte a professzor kifejezéstelen arcát, amint egyik pillanatról a másikra, átmegy megvetésbe.
-Nem érdekel, Granger! Hagyja meg a meséit a tökkelütött barátainak, akik isszák a szavait!-mondta a lehető legnagyobb megvetéssel a hangjában. Hermione már nem érezte magát annyira jól, mint mielőtt ideért volna. Piton valóban nem szerette a késő embereket, de ez a két perc nem lett volna akkora tragédia, ha a lány kicsit meghunyászkodóbb az előző este. Miss Mindenttudó tegnap túlfeszített nála egy határt, ami azt eredményezte, hogy minden, kis hibát kétszer akkoraként kezelt, és a lány minden mozdulatában kereste. Tudta Piton is, hogy ez nem lesz egy könnyű este, de látta a lányon is, hogy így gondolja. Hermione, mély megbánást tanusítva lesütötte a szemét, majd megszólalt.
-Ne haragudjon, Professzor Úr!-olyan alázattal kért bocsánatot - miközben újra a férfi szemébe nézett -, amit Piton már régen egyetlen embertől sem hallott. Egy pillanatra tudta, hogy azt, amit McGalagony ajánlott neki, muszáj elfogadnia. A szemébe nézett és hirtelen átfutott a gondolat az agyán, hogy milyen szép barna szemekkel rendelkezik a lány. Hermione látta Piton szemeiben az enyhülést. Tudta, hogy ez a természetéből fakadó őszinte alázatosság - mivel valóban szégyellte magát -, hatással van a professzorra. Nem is akármilyen hatással, hanem egyenesen pozitív hatással! Egy félperc csend után, a férfi felállt az asztaltól, majd hátrakulcsolta a kezét.
-Utolsó késés, Miss Granger!-mondta nem túl durván, de nem is lágyan. Hermione szája sarkában megjelent egy pici halvány mosoly. Gyorsan rendezte a vonásait, miközben remélte, hogy Piton nem vette észre. Akkor jött rá, hogy nagyon is észrevette, amikor Piton is elnyomott egy ugyanilyen kis mosolyt.
-Köszönöm, Piton professzor!-mondta lelkesen. Ekkor újra lepörgött benne a férfi mondata. Hogy érti, hogy utolsó késés?! Vajon elfogadja a McGalagony által feldobott lehetőséget? Sokáig nem merte megkérdezni, majd mikor a férfi elétette a harmadévesek dolgozatait, erőt vett magán és megszólalt.
-Professzor Úr! Ha szabad megkérdeznem... Hogyan érti, hogy az utolsó késés? Lesz több alkalom is, amikor jövök?-kérdezte kíváncsian, de nem túl tolakodóan.
-Gondolom, a késésed oka Minerva volt, mert így kezdted el a beléd fojtott mondatodat... Így azt is feltételezem, hogy beszélt neked arról az ötletéről, hogy az alsóbb évesek minden dolgozatainak javításánál segédkezz nekem. Én ezt az ötletet hajlandó vagyok elfogadni, természetesen, feltételek keretei között.-Hermione csak bólintott egyet.
-Nos, akkor, ezekszerint te is benne vagy. A feltételeim:
-Nincs késés
-Nincs feleselés
-Nincs szemtelenkedés
-Nem emelheted fel a hangodat velem szemben
-Azt csinálod és akkor, amit mondok és amikor
-A szabályaim menet közben gyarapodhatnak, ha valami nem tetszik, akkor továbblehet menni. Én segítek neked mindenben, és ha bármilyen kérdésed van, felteheted. Az, hogy megválaszolom-e az a kérdéstől függ.-mondta nyugodtan.
-Rendben, megértettem őket!-mondta a lány.
-Oh, és még valami! Ha bármit kérdezek, őszintén kell válaszolnod! Egy jó "munkatársi" viszony erről szól. Én segítek neked, te segítesz nekem.-mondta még mindig nyugodtan, kifejezéstelen arccal.
-Rendben.-bólintott Hermione.
-Na, akkor most nekiállhatsz a dolgozatok javításának, szólj ha kész vagy!-mondta, majd leült ő is egy halom felsőbb éves dolgozathoz.
-Professzor Úr!-törte meg a csendet Hermione.
-Igen?-kérdezte, fel sem nézve.
-Ha készen vagyok, jegyet nem kell rá írnom, igaz?-kérdezte kíváncsian.
-Természetesen nem! Előtte még átnézem és, -teszem azt -, mivel te túl lágyszívű vagy így a szúrós megjegyzéseimet is oda kell írnom.
-Rendben, akkor készen vagyok!-mondta a lány mosolyogva. Piton egy bólintással nyugtázta.
-Miss Granger! Lenne egy kérdésem...-Hermione csak kíváncsian meredt rá, hogy vajon mi lesz az. Volt egy tippje, hogy esetleg a tegnapi tanórán tanúsított viselkedéséről lesz szó, de el sem tudta képzelni, hogy mi lehet az.
-Ma miért volt annyira kifordulva önmagából?-kérdezte a férfi mély hangon. Semmilyen érzelem nem látszódott rajta - mint ahogyan eddig sem -, de a szemeiben a kíváncsiság kavargott.
-Honnan tudja, hogy ki voltam fordulva önmagamból? Honnan veszi, hogy nem ilyen vagyok valójában?-kérdezett vissza a lány kacéran, de nem túl kihívóan.
-Nos, Miss Granger! Ez egy nagyon jó kérdés, ezért plusz 5 pont a Griffendélnek. - erre Hermione szeme felcsillant. - De! - folytatta a bájitalmester. - Mínusz 10 pont a Griffendéltől a szemtelenségért.-nyugodt, mély hangja szinte megnyugtatóan hatott, annak ellenére amit mondott.
-Uram, én nem szemtelenségnek szántam, ettől függetlenül, kétségtelen, hogy annak hangzott. Elnézést. A kérdésére a válaszom pedig, hogy azért, mert valaki nagyon megbántott, és nem tudom, hogy miért.
-Az, hogy megbántják, okot ad Önnek arra, hogy magából teljesen kifordulva rohangáljon a folyosókon?-kérdezte, miközben az egyik szemöldökét felvonta.
-Nem, Uram. De ez egy olyan sértés volt, ami mellett nem tudtam elmenni. Így hatott rám, és nagyon szégyellem magamat, amiért Önnek rohantam...-pirult el teljesen Hermione.
-Azt elhiszem... Az Ön helyében én is szégyellném magamat.-mondta látszólag elgondolkodva.
-Miss Granger! Köszönöm az őszinteségét, ha ez továbbra is így fog működni, akkor nem is lesz olyan elviselhetetlen az eltöltött idő.-mondta cinikusan.
-Viszont látásra, Professzor Úr!-mosolygott Hermione. Miután becsukta magam mögött az ajtót, Piton azon kapta magát, hogy a lányon jár az esze, hogy milyen talpraesett vele szemben, és, hogy nem fél. Ez tetszett neki, mert még senki sem merte így kezelni.