Zárójel

6. rész

Hermione még mászkált egy kicsit a tó körül és gondolkodott. Amikor a férfi magához húzta és megölelte, egyszerre csak olyan melegség töltötte el, amit még sohasem érzett. Hirtelen, mozgást észlelt, majd a zaj irányába fordulva, remélte, hogy a professzor az, de nem ő volt. Ron közeledett felé. A lány ostorozta magát belülről, hogy miken is jár az esze. Az elméje hiába tiltakozott, a lelke egészen mást mondott. Miközben a belső csatáját vívta, Ron egyre közelebb ért hozzá.
-Szia, Hermione!-köszönt a fiú vidáman.
-Szia, Ron!-lépett egyet a lány.
-Mit csinálsz idekint?-kérdezte a fiú miközben körülnézett. -Egyedül.-tette hozzá összehúzott szemöldökkel.
-Semmit.-felelte a lány, majd sóhajtott egyet. Remélte, hogy a fiú nem vette észre, mert ez most a lány lelkéből jött. Egyszerre csak megkönnyebbült, nem annyira, mint remélte, de egy fokkal jobban érezte magát. Ron nem szólt egy szót sem, így muszáj volt Hermionenak megtörni a csendet.
-Kibékültél már Lunaval?-kérdezte, teljesen a fiú felé fordulva.
-Nem. Egyszerűen nem hajlandó velem beszélni, amiért a te "pártodat" fogom. Kész vicc!-forgatta meg a szemeit a fiú. Hermione remélte, hogy valójában nem kell beszélnie Lunaval, de úgy tűnik, mégis. Beszélgettek még egy órácskát Ronnal, majd elindultak a Griffendél-torony felé. A vacsora hétkor kezdődött, és már háromnegyed hét volt, így egy kicsit sietniük kellett. A lány egyre közelebb érzete magát Ronhoz ismét, aminek nagyon örült. Amikor - késve - egyszerre léptek be a nagyterembe, szinte mindenki rájuk nézett. Nem értette egyikük sem, hogy miért bámulják őket, de akkor rájöttek, hogy amiatt, mert mindenki tudta, hogy volt köztük valami, és talán most is erre gondolnak. A Hollóhát asztalától felpattant Luna, majd sebesen kiviharzott a teremből, úgy, hogy majdnem fellökte Hermionet és Ront, ugyanis közöttük száguldott ki. Hermione ahogy körül nézett a nagyteremben, szeme a tanári asztal felé tévedt. Végig nézett a tanárokon, voltak, akik a többi diákot pásztázták, voltak akik őket nézték, és olyan is, aki a vacsorájával foglalatoskodott. Hermione szeme gyorsan suhant végig a tanárokon, de egy fekete szempárnál megakadt. Minél hosszabban nézte, annál mélyebbre látott benne. Nem tudta eldönteni, hogy a kifejezéstelen arc és megvető, undorodó pillantások mögött düh, vagy csalódottság rejtőzik. Gyorsan megszakította a pillantását, és Ronra nézett. Ron értetlenül állt, mivel még sosem történt ilyen. A hirtelen csöndbe és a sok fürkésző pillantásba mindketten belepirultak.
-Gyere, Ron üljünk le!-mondta a lány, miközben Harryre nézett. A fiú bólintott, majd elindultak a Griffendéles asztal felé.
-Mi volt ez, Hermione?-súgta oda kíváncsian Harry.
-Fogalmam sincs, de ez nagyon kínos volt!-mondta elhúzott szájjal. Ők is elkezdtek vacsorázni, és egy pár perc után, ismét ugyanolyan volt minden; a duruzsolás, a kacajok és a feloldott légkör.
-Mi az, Weasley?! Már megint az okostojást fűzöd?!-hallották a másik asztaltól. Hermione oda sem nézett, mert tudta, hogy olyan pofont lekeverne az illetőnek, hogy a fal adná a másikat.
-Granger, ennyire még te sem lehetsz magányos, hogy Weasley patkánnyal járj!-hallották ismét a hátuktól, egy másik hangtól. Hermione ekkor már kezdett igazán mérges lenni, és ennek következtében hátrafordult.
-Miről beszélsz?!-kérdezte felháborodottan.
-Mi az?! Talán tagadod, hogy Weasley patkánnyal jársz?!-kérdezte gúnyosan a szőke fiú.
-Nem tagadnám, ha igaz lenne, Malfoy! Nem járunk!-javította ki nyomatékosan Hermione.
-Pedig mindenki azt beszéli, hogy szegény Lüke Luna azért ilyen szomorú, mert elkoboztad előle Weasleyt!-mondta Draco kicsit komolyabban.
-Mi?!-háborodott föl teljesen Ron.
-Ez nem igaz! Ron és én együtt voltunk, igen, de már ennek vége! Ez olyan, mintha Harryvel hoznának össze a pletykákban!-mondta hitetlenkedve és önmagából teljesen kikelve Hermione. -Bárki bármit is mond, biztos forrásból tudhatjátok az igazságot: Én és Ron nem vagyunk és nem is leszünk egypár, soha!
-Igaza van Hermionenek!-mondta Ron, a Mardekárosok felé fordulva.
-Nos, akkor mondjátok meg ezt Lüke Lunanak is, mert ő terjesztette el, hogy együtt vagytok!-adott tanácsot Draco. Hermione hirtelen felállt, majd elviharzott. Piton végig figyelte a lány mozdulatait, a reakcióit, és próbálta jól kivenni a mondatait. Nagyon zavarta ez a pletyka és ha máshogy nem is, de legalább ezen az úton keresztül akarta a lánytól a megnyugtató igazságot hallani. A gondolatait egyszer csak a mellette ülő Minerva zavarta meg.
-Perselus! Mit nézel annyira?-kérdezte érdeklődve.
-Csak azt figyelem, hogy a fiatalok egy szóbeszédtől mennyire kitudnak kelni magukból és, hogy milyen gyorsak is a pletykák...-mondta unottan, mély hanggal, miközben rá sem nézett kollégájára.
-Értem. Nos, amit Granger kisasszonyról hallottam pletykát, miszerint Mr. Weasleyvel együtt van és a lány egyenesen elrabolta Miss Lovegoodtól; egyben szörnyű, felháborító és vicces is. Az, aki elhiszi, valószínűleg nem ismeri Miss Grangert kisasszonyt.
-Miért?-kérdezett a lehető legridegebben, legunottabban vissza, de közben nagyon is érdekelte.
-Miss Granger nem olyan lány, aki csak úgy közeledik valaki felé. Igaz, hogy Mr. Weasleyvel egypárt alkottak, de okosabb annál, minthogy ismét összeszűrje a levet azzal, akivel egyszer már nem működött. Emellett nagyon tisztességes és büszke lány is, nem véletlenül borította ki ennyire ez a csúnya pletyka.-mondta az igazgatónő, miközben kicsit mosolygott. Piton erre nem mondott semmit, csak nézte, ahogyan egyik pillanatról a másikra eltűnik a lány. Hermione egyenesen a Hollóhát-toronyhoz ment, aminek a klubhelyiségébe egy találós kérdés megfejtésével lehetett belépni. A lánynak szinte azonnal sikerült a feladott kérdést megválaszolnia, így bemehetett. Amikor belépett egyből meglátta Lunat.
-Hermione! Mit keresel itt?! Azonnal hagyd el a klubhelyiségünket!-parancsolta neki a szőke
lány.
-Nem! Mondd csak, Luna... Mi bajod van velem?!-kérdezte felemelt hanggal. Luna egy szót sem szólt.
-Jól van! Akkor elmondom... Hátha megérted! Nincs olyan, hogy Ron meg Én! Együtt voltunk, szerettük egymást, de ennyi! Elmúlt! Még mindig szeretem és ő is engem, de csak úgy mint egy testvért!-kiabált a lány. Luna, ez sosem fog megváltozni... Ha tényleg szereted Ront - mert én tudom, hogy ő szeret téged -, akkor ezt meg kell értened! Csak akkor lehetsz vele boldog, ha elfogadod, hogy olyanok vagyunk egymásnak - Harryvel együtt -, mint a testvérek!-mondta a lány egyre lágyabban. Luna elpirult. Hermione nem értette, hogy mi zajlik a lány fejében, de amikor elkezdett sírni, még jobban összezavarodott.
-Sa... Sajnálom, Hermione!-szipogta a szőke lány. -Csak egyszerűen... Annyira szép vagy és okos... Féltékeny lettem. Kétségbeesésemben nem tudtam mit csinálni. Féltem, hogy elveszítem Ront. Ne haragudj rám!-mondta a lány megbánással a hangjában.
-Semmi gond, Luna. Elég, ha Rontól is bocsánatot kérsz, és ha valaki kérdez ezzel a hülye pletykával kapcsolatban, csak mondd az igazat, hogy hazugság.-mosolygott rá Hermione.
-Ez a minimum, amit tehetek!-mosolygott vissza Luna is, szipogva.
-Na, de én most megyek! Szia, Luna!
-Szia, Hermione. És, köszönöm!
Hermione kilépett a Hollóhát klubhelyiségéből és elindult a sajátja felé. Miközben komótosan sétált, mintha villám csapott volna belé; az órájára pillantott. Tíz perce volt nyolcig, ugyanis mennie kellett ismét a professzorhoz. Nagy léptekkel elindult a pince felé, mert nem akarta eljátszani a késéssel Piton bizalmát. Két perccel előbb ért oda, így bőven időben érkezett. Bekopogott, majd egy "Lehet" hallatszódott ki. Hermione kinyitotta az ajtót és belépett.
-Jó estét, Professzor Úr!-köszönt illedelmesen.
-Jöjjön, Miss Granger. Nagyon sok a javítani valónk, így ma egy kicsit tovább maradunk, kivéve, ha gyorsabbak leszünk, mint eddig.-mondta ridegen. Hermione elindult az asztal felé, majd leült a neki odakészített székre. Miután megkapta a kupacát, belekezdett a javításba.
-Tanár Úr!-nézett fel a papírok közül, egyenesen Piton szemébe.
-Igen, Miss Granger?-kérdezett vissza unottan.
-Ha a doxicidet egy emberre permetezzük, akkor ő is eszméletét veszti egy kis időre?-kérdezte a lány elgondolkodva.
-Szerinted?-kérdezett ugyanolyan unottan. Hermionenak nagyobbra tágultak a szemei, ezzel egyidejűleg Piton nagyon remélte, hogy a lány nem hallotta ki a mondatból a tegeződést. Mérlegelni kezdett magában, és igazából egyetlen egy szót mondott, így a lánynak nagyon el kellett volna ahhoz bambulnia, hogy ne vegye észre. Nem kért elnézést, mert tudta, hogy úgy még kínosabb lenne. Hermione sem tett erre semmiféle megjegyzést, sőt egy kicsit örült is volna, ha ilyenkor tegeződnek, mert sokkal személyesebb lenne. Elvégre, a kollégák is tegeződnek.
-Szerintem nem. Maximum megszédülne egy kicsit az ember, de nem hinném, hogy elájulna.-folytatta Hermione, mintha meg sem hallotta volna.
-Igen, ez így van! Öt pont a Griffendélnek!-mondta egy pici mosollyal.
-Ha most az összes feladatra rákérdezek, aztán megválaszolom, akkor is kapok további pontokat?-kérdezte a lány ravaszan. Piton egyből észrevette a kiskaput, ami jó kedélyűen hatott rá. Nem szólt semmit, csak morgott egyet, ezzel jelezve, hogy tetszett neki a lány észrevétele.
-Ha nem, hát nem... pedig szeretek beszélni.-mondta még mindig mosolyogva, miközben egy picit rázta a fejét.
-Na nem mondja! Ezt eddig észre sem vettem, Miss Granger!-mondta mély cinizmussal, csipkelődve.
-Miről szeretne beszélni?-kérdezte, miközben a lány barna szemeibe nézett.
-Nincs meghatározott téma.-húzott egyet a lány a vállán.
-Nos, akkor találjon ki valamit!-mondta komolyan.
-Attól félek, hogy nem jut eszembe semmi olyan, ami nem sértené meg Önt.
-Ezt hogy érti?-húzta fel a szemöldökét a férfi.
-Hát... igazából az a baj, hogy tudom, hogyan fog reagálni. Ettől függetlenül, még most előre leszeretném tisztázni, hogy nem sértésből kérdezem! Az előbb.. letegezett. Ne haragudjon a kérdésért, de miért?-kérdezte, majd lesütötte a szemét, mint aki fél a reakciótól, majd újra felemelte pillantását.
-Véletlen, Miss Granger.-mondta a férfi semleges arccal, semleges hangon.
-Ne értsen félre, nem bánnám, ha tegeződnénk, de tőlem - mint diák -, illetlenség megkérdezni Önnel szemben.
-Így igaz, Granger! Tartsa magát ehhez!-hangja rideg lett, pillantása pedig perzselő. -Készen van a dolgozatokkal?-kérdezte, miközben fel sem emelte a tekintetét.
-Igen, Uram!-mondta Hermione.
-Remek! Akkor végeztünk!
-Még valamit szeretnék kérdezni, ha megengedi.-mondta az elejét gyorsan a lány.
-Mi lenne az? Bökje ki.-mély hangja olyan türelmetlenségre utalt, hogy más inkább már elmenekült volna.
-Miért ölelt meg ma a kastélyparkban?-kérdezte semmit kifejező hangon. Piton ettől a kérdéstől félt a legjobban. Miért kell megkérdeznie?! Úgy döntött, hallgatással sztrájkol. Ha nem mond semmit, a lány nem tud mit tenni. Miután egy jó félpercig némaság uralkodott, Hermione megszólalt.
-Köszönöm, hogy megvédett, és, hogy megvigasztalt.-ezzel a mondattal lezárva az estét, hátat fordított, majd elhagyta az irodát. Miután becsukódott az ajtó - az addig mozdulatlan, papírjait bámuló férfi -, maga elé dobta a tollat, a dolgozatok mellé. Nagyon örült, hogy a lánynak ilyen jól esett a délutáni gesztusa, és az járt a fejében, hogy talán néha ugyanazt gondolják.