Zárójel

24. rész

Pár percig belefeledkeztek a másikba. Piton nem akarta elhinni, hogy mire adta a fejét - szó szerint is -, majd csak arra tudott gondolni, hogy mibe is mászott bele. Gyorsan ellökte magától a lányt.
-Ha ezt elmondja valakinek, esküszöm...-vicsorogta.
-Nem fogom, senkinek.-felelte a lány, majd értetlenül nézett rá.
-Tűnjön el innen, felejtse el ezt az egész marhaságot, amit a fejébe vett!-ordította, s Hermione szíve majdnem megszakadt a fájdalomtól, hogy mint egy kutyát úgy dobja ki.
-Nem megyek. Amíg nem kér meg szépen, addig meg sem mozdulok.-hevesen dacolt.
-Azt mondtam, hogy menj el!-ordította. Két lépéssel a lány előtt volt, s olyan közel, hogy az orruk összeért volna, ha egymagasak. -Most.-sziszegte, vészjóslóan.
-Nem megyek el, amíg...-Piton megfogta a karját, majd a falhoz szorította.
-Miss Granger.-recsegte, majd közelebb hajolt. -Most.-suttogta a fülébe, a lehető legfélelmetesebben. Hermione egy kis részben félt, de egy nagyobb részben epekedett a férfi után. Amikor belesuttogott a fülébe, nem a szóra figyelt, hanem arra, ahogyan csiklandozza és megborzongatja a férfi meleg lehellete, a hangja, az érintése.
-Ez fáj, engedj el!-mondta, s szeme szikrákat szórt. Piton erre a felszólításra, csak mégjobban szorította a lány csuklóját.
-Elmegy?-recsegte.
-Nem. Perselus, nem megyek el, amíg meg nem kérsz rá!-mondta dactól eltorzult arccal.
-Az istenit!-ordította a lány arcába. -Mit képzelsz, te csitri?!-üvöltötte. -Azt hiszed... azt hiszed, hogy játszhatsz velem?!-másik, szabad kezét a falnak támasztotta a lány arca mellett, míg jobb kezével még mindig, egyre erősebben szorította a csuklóját.
-Seggfej!-hápogta a szavakat, majd szabad kezét fellendítve, adott egy pofont a férfinak. Felpofozta Perselus Pitont. Te jóságos ég! Merlin! Látta a másik arcának változását, ahogyan elborul a tekintete. Pitonnak több sem kellett, egy másodperc alatt feldolgozta a történteket, majd a lányt még közelebb szorítva a falhoz, szabad kezével belemarkolt a hajába, ezzel a fejét is a falnak szegezve.
-Ha...-kezdte olyan mély hanggal, amitől még a lány is összerezzent, főleg ebben a szituációban. -Ha, még egyszer kezetemelsz rám...-s mégjobban nyomta a falhoz a fejét. -Nagyon megbánod.-s ezzel elengedte.
-Sa... sajnálom.-mondta a lány, önmagától megrémülve. Nem félt Perselustól, mert tudta, hogy úgysem bántaná. Vagyis... bízott benne. Ez volt a legfontosabb, hogy nem tudta miért, de bízott a férfiban.
-Kotródj!-morogta, hátatfordítva neki. Hermione elindult felé, s olyat tett, amire a férfi sosem számított volna: hátulról átölelte. Hozzásimult, s kezét végigcsúsztatta a hasán és mellkasán.
-Sajnálom, soha többé nem fordul elő.-nyomta bele arcát a férfi hátába, miközben erősen szorította magához. Piton érezte, hogy valami új, eddig ismeretlen érzés éledezik a szíve tájékán, s ezt betudta a másik test érintése nyomán okozott vágynak. -Kérlek... Professzor. Hagy maradjak.-kicsit kihajolt az erős hátból, míg kérlelte. A másik meg sem szólalt, de egy rövidke perc után, megfogta a kezét, majd az egyik irodából nyíló ajtó felé vette az irányt. Mikor átléptek az ajtón, Hermione körülnézett, s magában kicsit zavartan konstatálta, hogy a férfi lakrészében vannak. Nagyon jól tudta, miért. Piton szembefordította magával, majd egy rövidke csók után, a válláról lesimította a talárt. A test enyhén megrázkódott, s akkor hasított belé a szörnyű felismerés.
-Szűz vagy még?-kérdezte szigorúan.
-Igen.-arca olyan színt öltött, mint a vörös tinta.
-Az istenit! Mit gondoltál?! Nem fogok szűz lányokkal szórakozni!-recsegte, ingerülten.
-Te, mit gondoltál?! Azt, hogy már nem vagyok az? Hát képzeld, az vagyok, és nem is bánom! Egész életemben a megfelelő személyre vártam, most itt vagy és csak így...
-Elég legyen!-szakította félbe durván. -Tíz másodperced van elhagyni a lakrészemet!-mondta, majd becsukta a szemét. A dühtől, már szinte alig látott.
-Perselus... miért baj, hogy...
-Öt!-reccsent rá.
-Miért baj?!-emelte fel a lány is a hangját, ingerülten.
-Egy.-ezzel megfogta a lányt a karjánál fogva, majd kipenderítette. Szó szerint, kirángatta a lakrészéből, a sötét folyosóra, majd bevágta utána az ajtót.
-Az istenit!-szitkozódott odabent, és a felgyülemlett harag következtében, tört-zúzott. Hermione, a sötét, hideg folyosón állt, majd összerogyva zokogni kezdett. Semmi másra nem volt ereje, csak erre. Pár perccel később, mikor kissé lenyugodott, átgondolta a helyzetet, a kedvenc bőr foteljében, egy pohár Lángnyelv Whiskeyvel. Mit gondolt ez az utálatos ki béka?! Nem fogja elvenni a szüzességét... pontosabban senkiét sem fogja. Nem ő a megfelelő személy erre. Ha a lány olyat akar, aki megteszi, az nem ő lesz. Ha olyat akar, aki ezt dicsőségnek, ajándéknak - magától a szótól is felfordult a gyomra - veszi, akkor el kell szomorítsa... ő nem! Baromira nem fog szűz lányokkal szórakozni. Mélyeket kortyolt az égető italból, majd arra a következtetésre jutott egy órával később, hogy ő a világ legnagyobb seggfeje. Kicsit szégyellte magát, amiért így közölte a lánnyal, hogy az ő részéről semmi sem lesz, de talán így volt a legjobb. Így legalább megértette. Egy undok kis mosoly csúszott két ajkára, amikor visszagondolt a csókra. Annyira magába szippantotta, mintha ez lett volna élete első csókja, ami természetesen nem így volt. Mintha, újra egy buta, naiv, fiatal kis kamasz fiú lenne, mintha semmi tapasztalata nem lenne az életben. Pedig van. Nem is kevés, ezért sem engedhet magának semmilyen ostobaságot, hiszen mindig onnan jön a pofon, ahonnan nem is számítana rá. Ahogyan, ma sem számított a lánytól kapott pofonra. Félig jogosnak érezte, félig pedig, mély felháborodás töltötte el, amikor arra gondolt, hogy milyen szemtelen csitrivel is van dolga. Az volt a leghátborzongatóbb az egészben, hogy tetszett neki. Fájdalmasan szorította az az új érzés belülről, s, amikor arra gondolt, hogy a lány a karjaiban is heverhetne most, egyszerűen megőrült. De ez így volt helyes. Tetszett neki, hogy a lány ilyen vehemens. Hermione egy negyed órát ült a folyosón, magába roskadva. Amikor erőt gyűjtött, hogy felálljon, lábai szinte cserbenhagyták. Olyan volt, mintha kitépték volna a lelke egy darabját. Nagy nehezen felért a Griffendél-toronyba, majd elzárkózott a világ elől. Kopogtatásra lett figyelmes, majd gyorsan felpattant, megmosta az arcát, hogy ne látszódjon, mennyi ideig sírt. Amikor kinyitotta az ajtót, meglepődött. McGalagony professzor állt előtte. Üdvözölték egymást, majd Hermione bátortalanul behívta.
-Minden rendben, Miss Granger?-kérdezte az Igazgatónő aggódva.
-Igen, minden rendben. Miben segíthetek?-kérdezett rá, mert semmi kedve sem volt lefutni a fölösleges köröket.
-Azért jöttem, hogy ma kaptam egy levelet, pontosabban az előbb, miszerint Viktor Krum szeretné felkérni párjának a bálban, emellett szeretné, ha engedélyezném, hogy egy pár napot, szám szerint: hármat, itt töltsön.-mondta, egy aprócska mosollyal a szája szélén.
-Engem is megkért már, én pedig úgy döntöttem, igent mondok, erre a megtisztelő felkérésre.-mosolyodott el.
-Ha mindhármójuknak van párja, arra gondoltam... esetleg nyithatnák Önök a bált, mint egykor.
-Nem tudom ennek a fiúk mennyire...
-Ne aggódjon, Kedvesem! Beszéltem már velük, szerintük nem lenne annyira rossz. Ha Önnek sincs ellenére, akkor ezt már most elkezdenénk megszervezni. Már csak három hét van a bálig, így jobb lenne, minél előbb elkezdeni az előkészületeket.
-Rendben.-jelentette ki. Nem volt túl lelkes, de nem visszakozott. Ezzel el is váltak egymástól, az Igazgatónő nem akarta tovább nyüstölni, látva: nincs túl jó passzban.