Zárójel

12. rész

-Éhesek vagytok?-kérdezte a nappaliból Mrs. Granger. Hermione Pitonra nézett, aki bólintott egyet.
-Igen! Ti is esztek?-kérdezte, miközben a konyha felé tartott.
-Mi már ettünk.
-Hannah?
-Ő is. Képzeld, ma jön Joe.-felelte mosolyogva Mrs. Granger.
-Szuper!-válaszolt lelkesen. Miközben kivette a hűtőből az ételt, odafordult Pitonhoz.
-Joe, Hannah férje.
-Értem.-mondta unottan. Egy kis idő múltán, már az asztalnál ülve ettek.
-Holnap, mikor akarsz indulni?-kérdezte Hermionet.
-Nem tudom... Legkésőbb nyolcra vissza kell érnünk, és egy pár perc a hoppanálás... 7:50?-kérdezte reménykedve.
-Nincs akadálya.-ezután csendben folytatták. Amikor befejezték, Hermionenak eszébe jutott, hogy még csak a házat mutatta meg, és még kint is van egy-két dolog, amit szeretne megosztani a férfival. Emellett legalább ezzel is telt az idő. Lassan már sötétedett, de még volt annyira világos, hogy mindent jól lehessen látni.
-Mit szólnál, ha ki mennénk az udvarra?-mosolygott. A férfi csak biccentett egyet. Hermionenak ez a feszült hangulat nem igazán tetszett, így próbálta egy kicsit ezzel-azzal oldani. Amikor lementek a lépcsőn, és a járdára értek, mindketten megtapasztalhatták, hogy milyen hűvös is tud lenni egy óra alatt. Egy jó nagy udvarral rendelkeznek, így egy-két dolog megtalálható volt rajta. Az udvar közepén egy tó kapott helyet, ami nagyon szép volt. Nagyobb kövekből volt kirakva, több hal is úszkált benne - sajnos az ősz miatt már nem virágzó, - tavirózsa borította be a teteje egészét. A nád és a kövirózsa sem maradhatott el, és az egész hangulatát - ezek mellett-, talán a kis vízesés adta. Gyönyörű és felettébb hangulatos volt. Többféle tuja volt itt-ott az egész udvaron, ízlésesen elhelyezve. Az udvar végében a jobb oldalon egy úszó medence kapott helyet, a bal oldalon pedig a kert. A közötte lévő területen, egy kiülő pavilon állt. Hatalmas udvar, de a gyep az egyik, leg magával ragadóbb. Még ősz végénél is nyári hangulatot árasztott.
-Leülünk?-kérdezte Hermione, miközben a pavilonra mutatott.
-Ha gondolja.-felet ridegen. A megfázás veszélye nem fenyegette őket, mert jó puha, fekete fotelekből állt ez a kis kiülő.
-Nézd...-kezdett bele, miután helyet foglaltak. A mellette ülő férfira nézett, majd megvárta, míg, viszonozza a tekintetét. Amikor rá nézett, elhúzta a száját, ezzel is jelezve, hogy tudja, hogy egy komoly beszélgetés vár rá, de nincs hozzá kedve.
-Nem akartalak megsérteni a délután folyamán... Igazad volt, átléptem egy határt, amit nem lett volna szabad... de...-mondta nyugodtan a lány, majd vett egy mély levegőt. Nem akarta elhinni, hogy azon gondolkozik, elmondja-e neki azt, hogy mit érez, hogy rosszul esik neki a rideg viselkedése. Egyszerűen úgy érezte, hogy meg kell tennie. Bízik Perselusban. Abban, hogyha még nem is tetszik neki a helyzet, akkor is megfelelően tudja kezelni. Piton csak nézte. A lány bevallotta neki, hogy hibázott, de egyáltalán nem bánta meg, csak azt, hogy 'megsértette' vele. Ez egyáltalán nem így volt. Nem megsértette, csak egyszerűen nehezebbé tette, a már így is félreérthető helyzetet. Hermionenak fogalma sem volt róla, hogy mi játszódik le benne. Az, hogy a feltétlen bizalmát ismét megkapta, hihetetlen volt. Miután a háborúban, Nagini által majdnem meghalt, Hermione rengetegszer volt bent nála a gyengélkedőn. Hol Potterrel, hol egyedül. Szinte majdnem az egész szünetet ott töltötte vele. Hálás volt, és a rideg, elutasító, cinikus viselkedés ellenére, nagyon szomorú lett volna, ha a lány nem megy be többet hozzá. Megkedvelte, kétség sem férhet hozzá. Ennek ellenére egy laza "barátságon" kívül semmi sem lehet köztük.
-Nagyon bánt, ahogyan viselkedsz... a hangulatod egyik percről, a másikra... szinte... tesz egy száznyolcvan fokos fordulatot.-zavarta meg az elmélkedését, a kétségbeesett lány. -Nagyon fáj, amikor elutasító és rideg vagy, miután... miután közel engedsz magadhoz...-szorult el a torka.
Perselus csak hümmentett egyet. Tudta, hogy Hermionenak igaza van. El kéne döntenie hogyan is viselkedjen vele szemben. De ez ennél sokkal bonyolultabb. Úgy tudja magától távol tartani a legjobban, ha hazudik. Ha eljátsza, hogy egy hidegvérű gyilkos, akinek nincsenek érzései. Egy komoly Roxforti tanár, akinek nincs magánélete. Egy olyan gonosz ember, akinek nincs vesztenivalója, és ami a legfontosabb... nincs gyenge pontja.
-Jól van.-hajtotta le Hermione a fejét, jelezve, hogy megadta magát, miután Piton nem reagált semmit, mintha meg sem hallotta volna.
-Kérdezhetek valamit?-nézett fel Hermione.
-Igen.-bólintott bizalmasan Piton.
-Mitől változott meg a patrónusod?-nézett rá kíváncsian. A férfi szemmel láthatóan meglepődött. Honnan tudja, hogy megváltozott neki? A lány, mintha olvasott volna a férfi fejében, rögtön folytatta.
-Láttam, amikor a gyengélkedőről üzenetet küldtél. Először nem tudtam, hogy kié... majd, amikor Minerva pillanatokon belül feltűnt, azzal, hogy megkapta az üzenetedet, rájöttem. Egyébként nagyon szépek a pantherek.-húzta mosolyra a száját.
-Nem érzem esedékesnek a választ, mégis, csak, mert tetszik a pantherem... az örökké mégsem tartott örökké.-felelte, majd felállt. Utálta a helyzetet, hogy a patrónus idézésekor, a lány mosolya jutott eszébe, és az, hogy nem halt meg, így még erősebb, mint valaha. Szégyellte magát, mivel ahelyett, hogy hű lenne Lillyhez, teljesen más gondolatok ejtik rabul, a lánnyal kapcsolatban. Hermione ebből a civódásból semmit sem vett észre, csak annyit látott, hogy Piton ismét az a cinikus, goromba férfi, aki eddig is volt. Kutakodó tekintettel nézte Pitont.
-Az örökké valóban nem tart mindig örökké, de ez jobb, mintha valami sosem érne véget, hiszen nem tudna elkezdődni valami új...-mondta elgondolkodva. Piton tudta, hogy a lány miről beszél. Miféle újról... Egy hirtelen ötlettől vezérelve, visszaült, majd elővarázsolt az asztalra egy üveg bort, egy üveg Lángnyelv whiskeyt, majd négy poharat - amiből kettő boros, kettő whiskeys pohár volt -. Tisztában volt vele, hogy amit tesz, az elfogadhatatlan, tilos és szégyen. Azzal is számolt, hogy megfogja bánni másnap, és azzal is, hogy le fogja tagadni. Tudta, mennyire megfogja bántani a lányt, de akkor legalább végleg megutálja és a puszta gondolatától hányingere lesz.
-Mit önthetek?-nézett a lányra komoran, a szemei mégis vadul csillogtak.
-Nos... nem mindenki mondhatja el magáról, hogy Perselus Pitonnal iszogatott a saját kertjében, sötétedéskor... Mindkettőből kérek!-villantott a férfira olyan széles mosolyt, hogy még Pitonnak is felfelé kerekedett a szája széle. –Mit csinálsz, Perselus?!-kérdezte tőle szemrehányóan egy hang.
-Egészségedre!-mondta a bájitalmester, majd összekoccintották a poharakat. Még egy óráig beszélgettek mindenféléről, voltak komolyabb témák, és voltak viccesebbek is, majd elindultak befelé. Nagyokat nevettek a házba vezető úton, ugyanis a bor és a whiskey megtette a kívánt hatást, mindketten egészségesen becsiccsentettek. Amikor beértek a házba, a vacsorázó családtagokat látták. Minden szempár rájuk vetült, s Hermione gyorsan elengedte Perselus karját. Odamentek hozzájuk, illedelmesen bemutatkozott Piton, Joenak, majd leültek és beszélgettek egy öt-tíz percet. Hermione nem fogta vissza magát, egyfolytában járt a szája, és annyit nevetett, amennyit csak lehetett. Piton egy kicsit moderálta magát, de azért ő is jókat mosolygott. Nem akarta sutba vágni a tekintélyét, még úgy sem, hogy Hermione családja valójában azt sem tudják ki ő, miket csinált, és, hogy mennyire rettegnek tőle a diákok. Miután Hermione észrevette, hogy a férfi feszélyezve érzi magát - ugyanis még a józan ész dominál a fejében, de az alkohol hatására néha elveszti az irányítást maga fölött -, úgy döntött, hogy felmennek, aztán előtte már nem kell megjátszania magát. Amikor felértek a szobába, Hermione ledobta magát háttal az ágyra, összekulcsolta a hasánál a kezét, és fülig érő szájjal feküdt.
-Köszönöm ezt a remek estét, Perselus!-mondta, miközben egy kicsit felsandított a férfira. Piton csak állt ott az ágy mellett, nézte a lányt. Látta, hogy mennyire boldog, hogy mennyire felszabadult, és, hogy mennyire örül neki, hogy ő sem feszeng, és nem is szigorú. Egy pillanatra elvesztette a fejét, és arra gondolt, hogy milyen lenne megcsókolni a lányt. Milyen lenne érezni az ízét... a csókját, az ajkát a sajátján. Mennyire szeretné, és mit meg nem adna érte, hogy erre az estére ne legyen tanár! –Össze kell magadat szedned!-mondta önmagának, parancsolóan. –Képes lennél összetörni a szívét?! Nem lehetsz ennyire önző, Pipogyusz!-hallotta ismét belülről a goromba megvető hangot. Hermione felült, és ahogyan a tekintete végig vándorolt a férfin, megakadt a pillantása a nadrágján. Látta, hogy a férfi kívánja őt, és azt is tudta, hogy ő is ugyanígy vélekedik iránta. A férfi kifejezéstelen arca, semmit sem árult el abból a vágyból, amiben égett, de a belső civódást is jól leplezte. Hermione felállt, majd a szekrényhez lépett. Kivette a ruháit, amiben aludni kívánt, majd ránézett Pitonra.
-Én most elmegyek lezuhanyzok. Mindjárt jövök!-húzta kacér mosolyra a száját. Piton leült, de egy szót sem szólt. Megvárta, míg a lány kijön. Miután visszaért a szobába, ő is kivette az alvós nadrágját, és egy laza pólót, majd elindult a fürdő felé. Nos, több, mint a fél üveg whiskeyt megitták (a bort meg sem említve), de főleg ő, így érthető volt, hogy a koordináció készsége nem működött megfelelően. Azután, hogy elzáródott a víz, majd nyílt az ajtó, Hermione egy csattanást hallott a szoba előtti folyosóról, majd gyorsan kirohant. Ahogy kitette a lábát a küszöbről, meglátta a férfit, aki a földről próbált felkelni. Egyből odasietett hozzá, majd leguggolt, hogy segíthessen neki felkelni. A művelet sikerrel járt, így más küldetésük sem volt, minthogy bemenjenek a szobába. Egymásba kapaszkodva vonszolták magukat, míg beértek az ágyig. Hermione leültette Pitont, majd kiszaladt a szobából. Egy vizes törölközővel tért vissza. Leült mellé, majd elkezdte letörölgetni a frissen kicsordult vért a kezéről és a térdéről. Mikor letörölte az utolsó sebet is, Hermione a férfi szemébe nézett. Ez a fekete szempár most is ugyanúgy csillogott, mint eddig, de most, mintha a kéj is fellelhető lenne benne.
-Tudja, hogy gyönyörű szemei vannak?-kérdezte kissé pironkodva.
-Nem a férfiak szoktak bókolni a nőknek?-ráncolta a homlokát.
-Nem számít bóknak... de ha annak veszed, sincs akadálya.-húzta mosolyra a száját. Közelebb hajolt - ugyanis bátorságot merítve -, megakarta csókolni. Amikor már majdnem összeért az ajkuk, Perselus elfordította a fejét. Hermionenak kissé rosszul esett, de tiszteletben kellett tartania, hogy a férfi mégsem akarja. Piton nagyon jól tudta, hogy mit akar a lány, hiszen látszott rajta. Egy pillanatig engedett a csábításnak, majd az utolsó pillanatban elfordította a fejét, ezzel megakadályozva, hogy a lány ostobaságot műveljen. Nagyon nehezére esett, hogy ne essen kísértésbe, hiszen ő is férfiból van... itt van előtte egy nagyon szép, nagyon csinos, dekoratív, és fiatal nő, aki szinte tálcán kínálja önmagát neki. Attól a gondolattól is hízott a mája, hogy egy tőle, több, mint húsz évvel fiatalabb lánynak tetszik. Ami pedig a legbefolyásolóbb tényező volt, hogy kedveli a lányt. Mind ennek fényében ellentmondani, butaság és bátorság egyszerre. Egy olyan önerőről és önfegyelemről árulkodik, ami csak nagyon kevés embernek van, és irigylésre méltó. Ahhoz, hogy a saját igényeit és érzéseit háttérbe szorítsa nagyon nagy akarat kell. Végül, nemet tudott mondani, megtudta akadályozni a csókot. Hermione felállt, majd az ágy túlsó felére ment. Csendben lefeküdt, majd hangokat hallott. Arra az oldalra fordult, ahol Piton aludt, és rájött, hogy az a motoszkálás, az volt, hogy a férfi lefeküdt a földre.
-Feküdj vissza!-állt fel nyugodtan, majd odament hozzá, és megpróbálta felhúzni.
-Engedj el, Hermione!-szólt rá, mikor megfogta a karját, hogy felsegítse.
-Rendben, elengedlek, de akkor magadtól kell felállnod!-mondta határozottan.
-Jó ez itt nekem, menj és aludj!-mondta, majd a másik irányba fordult.
-Perselus! Állj fel, feküdj le az ágyra, aztán én is lemegyek a nappaliba és lefekszek.-Piton hátranézett a válla fölött. Látszott rajta a meglepettség, ahogy meghallotta, hogy a lány le akar menni.
-Lemész?!-kérdezte gyanakvóan.
-Igen, le. Mivel nem akarsz mellettem aludni, én pedig nem fogom hagyni, hogy a földön feküdj, így nincs más lehetőségem, mint lemenni a nappaliba. Nos? Felkelsz?-biccentette oldalra a fejét.
-Felkelek, ha nem mész le.-mondta lassan. Hermione nem értette, valójában mit akar, de betudta az alkohol befolyásoltságának. Nem is akart ezen töprengni, csak gyorsan rávágta, hogy jó, majd mindketten felfeküdtek a nagy ágyra. Hermione legszívesebben odabújt volna Perselushoz, de, mivel a csókot is megtagadta, valószínűleg ez sem lenne ínyére. Ehelyett inkább csak csendben elfordult a férfi felől, a falnak befelé. Egy pár perc múlva ismét mocorgásra lett figyelmes, és nem tudta mi az. Egyből eszébe jutott, hogy lehet ismételten a földön köt ki Piton, de ehelyett, mire ezt a gondolatmenetet végigfuttatta, egy kéz simított végig a csípőjén. Pontosabban Perselus keze. A kéz csak a csípőjét érintette, majd a karját, amin lefuttatta az ujjait a kézfejéhez, aztán szoros ölelésbe vonta. Hirtelen kirázta a hideg, annyira jól esett neki. Biztonságban érzete magát, aztán pillanatokon belül megérkeztek a kérdései. Hermione inkább úgy döntött, hogy nem gondolkozik, csak élvezi, hogy egy pillanatra úgy tűnik, mintha a férfi is ugyanazt akarná, és ugyanazt érezné, mint ő.