Zárójel

23. rész

Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne kezdjen el nyilvánosan bőgni a gyengélkedőn. Madam... azaz, Pomfrey egyből tudná, hogy ki miatt van, amit valószínűleg így is sejt. De addig, míg csak sejti, amíg nincs kimondva, addig nem érdemes ezen rágódnia. Hogy honnan, az, ez esetben lényegtelen, de ha számítana sem tudná megválaszolni. Pár óra eltelte után már délután volt, s úgy gondolta, hogy lehet jót tenne neki egy kis levegő. Szólt a javasasszonynak, hogy már eléggé kipihentnek érzi magát, így ezzel távozna is. Persze hazudott, egyáltalán nem érezte még most sem magát vidámnak, vagy pihentnek, de ettől függetlenül, inkább sétált egyet a kertben, a tó körül, minthogy a itt heverésszen, mint ahogyan egész nap tette. Sőt, mint ahogyan már két napja tette. Amint kilépett a friss levegőre, máris érezte azt az érzést, amit ezelőtt szinte soha. A szabadság érzését. Azt, hogy most mindegy mit tesz, vagy mit mond, teljesen mindegy, mert senki sem mondhatja meg neki, hogyan cselekedjen. Ő most szabad. Szinte futott a tóhoz, s, amikor odaért, a víztükörben meglátta magát, és csak ekkor érkezett vissza a földre. Ekkor jött vissza az Hermione, akit a barátai és saját maga is jól ismert. Elkezdett a történteken töprengeni. Ahogyan ott ült a tó mellett a fűben, lépteket hallott. Kicsit morcos volt, hogy megzavarták a gondolkozásban, de egy részről hálás is, hogy kiszakították - még ha erővel is - az egyre csak mélyebb gondolataiból.
-Szia, Hermione. Leülhetek?-kérdezte a szőke fiú, már-már kedvesen. Hermione megrántotta a vállát, amit a fiú automatikusan beleegyezésnek vett. -Mit csinálsz itt?-nézett körbe, majd hozzátette. -Egyedül.-felhúzott szemöldöke a teljes értetlenségről árulkodott.
-Csak kijöttem gondolkozni.-felelte, míg a kék szemekbe bámult.
-Értem. Akkor tökéletesen megzavartalak. Látod... tudom, mikor kell jönni!-húzta undok kis mosolyra a száját. Ez annyira jól ideillett, arról nem is beszélve mennyire igaz. Így aztán nem maradt más választása, mint a teljes őszinteség és valóság kiparodizálásán nevetnie. Igen. Nevetett. Draco Malfoy megnevettette.
-Te mit csinálsz idekint?-kérdezte, miután beállt közéjük, egy pár másodperces csönd.
-Téged kerestelek.-jelentette ki, mintha az időjárásról beszélne.
-Engem?-kérdezett vissza, meglepődve.
-Azt hallottam, hogy a hétvégéd kicsit... hogy is mondjam... jól sikerült.-elejtett egy elegáns és kihívó félmosolyt. Hiába is... Malfoy. Mardekáros.
-Gondolom az egész kastély erről a 'Jól sikerült hétvégéről' beszél...-sóhajtott egyet.
-Ezt eltaláltad.-nézett a lányról, a tóra.
-Azt hittem jobban és többet fogok bírni, de... nagyon úgy tűnik, hogy nem így lett.-kuncogott, keserűen.
-Cigarettát?-kérdezte csak a semmiből. MI az, hogy CIGARETTÁT?! Ez a fiú teljesen megőrült?! Először kedves vele, majd azt hiszi, hogy ő elfogadna csak egy szálat is?! Na, ne!
-Köszönöm (?), de nem kérek.-lehelte.
-Nagyon helyes.-bólintott. -Okos boszorkány vagy, ugye tudod?-nézett rá, míg szájába vett egy szálat, majd kecses mozdulattal meggyújtotta. Amikor a fú kimondta, hogy okos, Hermione gyomra hirtelen görcsbe rándult. Okos.
-Abból kiindulva, hogy van minden egyes alkalommal szerencsém végighallgatni a kedves Házvezetődtől, igen tudom. Ma sem felejtett el emlékeztetni.-húzta keserves, savanyú fintorba a száját.
-Piton már csak ilyen!-nevetett fel. -Ha engem kérdezel... a diákok félelméből táplálkozik.-folytatta tovább, slukkolva a kezében füstölgő cigarettából.
-Nektek, hogy-hogy lehet dohányozni?-nézett rá, őszinte kíváncsisággal. A Bájitalmester engedi nekik? Komolyan, pont Ő?
-A hetedéveseknek lehet, de csak az udvaron, és csak egy megszabott időintervallumon belül.-mondta hanyagul.
-Mikor?-folytatta a kérdezősködést.
-Négy és hat között.-ismét slukkolt.
-De hát most még csak háromnegyed négy van.-hebegett zavartan. A fiú látszólag jót szórakozott rajta, közelebb hajolt majd a fülébe suttogott.
-Vannak, akikre nem vonatkoznak a szabályok.-majd elhajolt tőle, vissza az eredeti pozíciójába.
-Protekció...-morogta a lány, tettettet felháborodással. Draco jókat mosolygott a lányon, vagy éppen a lánnyal. Hermionenak eszébe jutott, hogy most vajon mit mondanának Harryék, ha látnák őket... de egy pillanatig sem érdekelte igazán. Már tűkön ült, hogy mehessen Pitonhoz, hogy láthassa, hogy hallhassa.
-Miért vagyok okos boszorkány?-kérdezte, megtörve a közéjük telepedett csendet.
-Tudod... általában a varázslók utálják, ha egy boszorkánynak, vagy egy nőnek undorító füst szaga van, vagy ha éppen cigaretta. Megérezni, hogy füst, vagy dohányfüst. Undorító és orrfacsaró.-undorra húzódott a szája.
-Értem.-jelentette ki, teljesen elgondolkodva.
-Ha jól tudom, este büntetőmunkára kell menned Pitonhoz.
-Igen.-jelentette ki ugyanúgy, de ezt csak megjátszotta. Legszívesebben egyből felkapta volna a fejét, a szavakra, hogy sürgesse a fiút mondandójában, ugyanis majd' szétvetette a kíváncsiság.
-Gondolj bele, a mai este hány házpontot vesztettél volna...-mondta, majd elnyomta az egy slukk tartalmú szűrőt, egy intéssel pedig el is tüntette, mintha nem is lett volna.
-De hát... vannak tisztító varázsigék.-mondta.
-Ennek van egy jellegzetes szaga, ugyanis mugli cigaretta. Egy varázsló vagy boszorkány egyből megérzi.-magyarázta. -Nem segít, csak egy alapos fogmosás, zuhanyzás és az, ha kimosod a ruháidat. Ez mind mégsem elég, hiszen a hajadon ugyanúgy érződik. Érted már? A mai este sok-sok házpontot vont volna le tőled.-mondta, majd ismét a vizet kezdte pásztázni. Kit érdekelnek a házpontok?! A lényeg, az ott rejlett, hogy egy varázsló teljesen visszataszítónak találja. Perselus így sem akarta közel engedni magához, amióta visszajöttek a szüleitől, de ha még rá is tesz egy lapáttal, hogy undorodjon tőle... Ekkor eszébe jutott a csók. Ahogyan reagált a férfi. A fenébe is!
-Mennem kell, Draco.-mondta majd felállt.
-Rendben, majd találkozunk még, ügyesen a Denevérrel, ne hozd ki a sodrából jobban, mint amennyire szükséges.-kacsintott, majd egy víg kacajjal elfordult. Hermione elsietett a Griffendél-toronyba, aztán Harryt magával rángatva, eltűnt a szobájában. Egy némító bűbájjal biztosította, hogy ne hallhassa őket senki, majd a fiúhoz fordult.
-Harry! Mit csináljak? Ez.. nem tudok csak úgy odamenni, mintha mi sem történt volna... mintha nem történt volna meg a szüleimnél tett látogatás, mintha nem csókoltam volna meg. Mi a fenét csináljak?!-fakadt ki, a pánik pedig felütötte fejét, egész testében.
-Először is, nyugodj meg. Nem segítesz a helyzeten, ha teljesen elveszted az eszedet.-nyugtatta.
-Ez nem ilyen egyszerű! Te nem érted. Amikor meglátom... te jóságos isten! Nem tudom eldönteni, hogy mit akar, vagy, hogy mit gondol. Egyszerűen ötletem sincs. Lassan darabokra hullok.-rogyott össze.
-Nagyon jól tudtad, hogy Piton milyen. Nagyon hosszú éveken keresztül volt kém, tökéletesen játszva a lapokat, így ne is várd, hogy valaha is kiismered. Voldemortnak sem sikerült, előre láthatóan neked sem fog.-mondta az őszintébbnél, őszintébb szavakat. Úgy látszik ez a nap az egyenesbeszéd napja. —Ez az! Az egyenesbeszédé!
-Harry te egy zseni vagy!-nyögte boldogan, majd eltűnt a fürdőszoba felé, faképnél hagyva barátját. Lezuhanyzott, majd felöltözött. Azt az egyszerű hétköznapi öltözetet viselte, mint általában szokta. Egy farmert, egy sima, fehér pólót, egy fekete talárral. Egy-két óra elteltével, már az iroda előtt állt. Bekopogott, majd miután, szokásosan kinyílt az ajtó, belépett.
-Jó estét, Professzor.-ismét ez a hanglejtés. Libabőrös lett, amit csak egy nagyon mogorva és átható nézéssel jutalmazott. Éppen dolgozatokat javított, így, amikor felpillantott pergamenjei közül, a szemében a lámpa fénye táncolt. Tökéletes táncteret kapott az a kis fénypaca a koromfekete szemekben. Hermionenak erősnek kellett lennie, hogy ne essen össze ettől a csodálatos látványtól, vagy, hogy ne támadja le a férfit. Legszívesebben átölelte volna, megcsókolta volna, de...nem lehetett. Perselus nem akarta, hogy ezt tegye. Ha nem akarja, nem fogja megtenni, de ne kérje tőle, hogy fojtsa el ezt az érzést. Mert ha megkéri rá, sem fogja megtenni.
-Mi lesz a feladatom?-kérdezte a lehető legsimulékonyabb hanggal.
-Nocsak. Máris másabb a hangnem, mint a délután volt, nem gondolja, Miss Granger?-hajtotta ismét vissza dolgozatai fölé fejét. —A számító kis béka... fél az üstpucolástól.-gondolta magában keserűen.
-Sajnálom, csak.. nem voltam jó passzban, te meg hoztál egy kés készletet, amit belém vagdostál, majd egyesével forgattad meg őket, lassan.-mondta meggyőzően. Kétségkívül így volt, ezt még ő sem tagadta. Nem fogja bevallania a lánynak, hogy igaza van, de ettől függetlenül ő is tisztában van a csúnya igazsággal, hogy pontosan így tette. Kissé sajnálta a lányt, aki a földön feküdt, ő pedig, ahelyett, hogy segített volna felállnia, még bele is rúgott egyet. De hát mit vár tőle Granger?! Ő nem várhat el tőle semmit! A vágyai kezdték teljesen behálózni, ugyanis Granger szép, csinos, dekoratív nő - ugyan nem a legszebb, főleg ezzel a sörénnyel nem -, de ettől függetlenül kívánnivalót hagy maga után. Nem, erre még gondolnia sem szabad. Nem gondolhat másként a lányra, mint egy tudálékos, okoskodó kis békára. De ha volt valami, amit megtanult az életben, az az, hogy, ha az élet tálcán kínálja magát, akkor nem szabad elutasítania. Ostobaság lenne, szóval, ha a lány ennyire őt akarja, ő nem fog visszakozni. Az már más kérdés, hogy tanár-diák kapcsolatban állnak, de az is egy más dolog, hogy a lány már nagykorú. Ez a belső dilemma, pillanatok alatt őrölte fel az idegeit.
-Dolgozatok javítása lesz a feladata, ahogyan eddig is.-jelentette ki, érdektelenül.
-Rendben.-felelte a lány, és már el is indult a neki kijelölt szék felé. Helyet foglalt, majd nekikezdett a javításnak. Érezte a férfi illatát. Egy óra néma csönd elteltével végzett.
-Készen vagyok.-jelentette ki. Piton csak biccentett egyet. -Professzor...-kezdte szégyellősen. -Miért mentett meg?-kérdezte, s a szemében a kíváncsiság csillogott.
-Mert felelősséggel vagyunk minden diákunk után.-mondta mogorván. Felelősséggel. Ami abban nyilvánul meg, hogyha ők többet szeretnének a szükséges kapcsolatnál, teljes mértékben ellenezzük és mindent elkövessünk, annak érdekében, hogy megértsék: amit akarnak az lehetetlen és badarság.-emlékeztette magát ismét. —De, eddig is ezt tetted, Perselus. Kivéve... a lány szüleinél. Az iskolában viszont teljes mértékben helyesen jártál el.-folytatta a belső cívódást.
-Professzor...-Piton itt megfogadta, ha még egyszer kimondja ezt a szót és így, saját kezűleg fogja megfojtani a lányt. -Megcsókolhatom?-csúszott ki a száján. Piton fölkapta a fejét, majd tekintetét a lányra szegezte. —Az egyenesbeszéd napja...-biztatta magát a lány, míg a férfi fekete szemeibe nézett.
-Mit akar, Granger?!-recsegte.
-Önt akarom, Professzor.-mondta úgy, mint egy ártatlan bárány. Piton fújt egyet idegesen, majd felpattant. Erre a mozdulatra Hermione is felállt, majd átszelte a kettejük közti távolságot.
-Önt akarom, Professzor.-ismételte meg suttogva, míg a kezét a férfi mellkasára helyezte. A férfi megrökönyödve nézte a lányt, akinek a keze egyre feljebb haladt a testén, egészen az arcáig, ahol megállt. Belenézett a csillogó, hitetlenséget tükröző, fekete szemekbe, amikben majdhogynem elveszett, majd lábujjhegyre állva, lejjebb húzta a férfi fejét, így megcsókolva. Ahogyan először az ajkuk egymáshoz ért, szinte hihetetlen volt, majd miután a nyelvük is találkozott, a tér- és időérzékük megszűnt létezni. Felejthetetlen pillanat marad mindkettejük számára. Egyszerűen csodálatos és tökéletes volt. Hermione álmodni sem mert ilyenről, most pedig a szeretett férfi kezét érzi, ahogyan körülöleli.