Zárójel

57. rész

Ahogyan múlt az idő, lassacskán elmúlt a tél is. Kitavaszodott, az idő kezdett felmelegedni. Az első közös tavaszuk.
Szerelmük ugyanolyan lánggal égett, mint amellyel elkezdődött. Hermione szorgosan tanult a RAVASZ vizsgára, miközben folyamatosan ingázott Harry, Draco és Piton lakrésze között. Két bizalmasa is tudott szerelmük beteljesedéséről. Támogatták a lányt, de óvaintették és ha szükséges volt, lerántották a földre. Féltek attól, hogy kiderülhet, hogy lebukhatnak. Fogalmuk sem volt, hogy McGalagony hogyan is reagálna, ha tudomására jutna ez a nem mindennapi kapcsolat. Utálták ezt a feladatot, de valakinek muszáj volt folyton emlékeztetni a lányt arra, hogy egy óvatlan, elhibàzott pillanatban fény derülhet mindenre.
Néha összekaptak Perselussal, de leginkább csak akkor, mikor a férfi is a felmerülhető és esetleges gondokkal kezdett foglalkozni. Rosszul estek Hermionenak a Professzor szavai, de egyikük sem tudta már semmissé tenni őket, ha kimondta. Mégis élete legboldogabb napjait élte meg vele.

Az Igazgatónővel megbeszélték, hogy a lány rendszeresen járjon Perselushoz különórákra. Tökéletes indok volt, mint év elején a dolgozatjavítás. Mindketten tudták, hogy Minerva bele fog egyezni, és azt is, hogy Hermione játszva teszi le a RAVASZT, különóra ide- vagy oda.

Egyik nap, mikor egy újabb olyan estét beszéltek meg, amelyen a lány ott alszik, együtt fürödtek. Perselus húzta érte a száját, de mégis sikerült a lánynak rávennie. Ő ment előre, majd utána a lány. Mikor belépett a fürdőszobába megcsapta a forró gőz és a Professzor illata. Csodálatosnak találta. Belépett mellé a zuhanyzóba, majd a vele szemben állót utasította.
-Fordulj meg!-szólt csendesen Hermione. A férfi erre felhúzta az egyik szemöldökét.
-Ahj, Perselus!-forgatta a szemét. Végül engedelmeskedett, lassan megfordult. Háttal állt a lánynak, de mégsem érezte úgy, hogy tartania kellene. Esze ágában sem volt senkinek hátat fordítani, most mégis megtette. Megbízott benne. A gondolatmenetét egy kéz zavarta meg. Hirtelen libabőrös lett és egy kicsit össze is rezzent.
-Sss.-adta ki a nyugtató hangot Hermione, majd csókot nyomott a hátára, míg a kezét a férfi mellkasára vezette, ezzel magához húzva. Miután egy apró elégedett sóhajt előcsalt Perselusból, a kezét visszavezette a hátára, majd elkezdte simogatni, ezzel megmosva. Perselus, ennél jobbat nem is kívánhatott volna, hogy a nő, akit szeret és, akiben kezd bízni, úgy bánik vele, mint egy hímes tojással. Minden mozdulatából és érintéséből sugárzott, hogy nem akarja elveszíteni és nem akarja elengedni soha többé. Ez egy olyan felemelő érzéssel töltötte el, amit korábban nem ismert. A melegség az egész testét átjárta, biztonságban érezve magát. Ezek ellenére, eszébe sem jutott, hogy esetleg közölje a lánnyal, szereti. Ő nem olyan. Hálát adott magában Hermionenak, hogy nem is várja el tőle. A fürkésző kezek, ismételten a mellkasára tévedtek, amit Perselus örömmel konstatált. Hermione kezei egyre lejjebb haladtak, miközben apró csókokkal hintette be a férfi hátát.
A közös zuhanyzás után, mindketten elégedetten és boldogan tértek vissza a nappaliba. Hermione levetette magát a kanapéra, míg Perselus a kandalló előtt való álldogálást választotta. Mindketten meztelenül voltak, és Hermione úgy érezte teljesen levetkőzték ruhájukkal együtt a gátlásaikat is. Kis idő múlva bementek a hálószobába, ahol teljes sötétség uralkodott, néhány gyertya fényén kívül. Perselus hasra feküdt, s a lány felülve mellette, simogatni kezdte a hátát. Érezte és látta is, amint az izmai megfeszülnek, majd egy gyors mozdulattal elkapta a lány kezét.
-Hagyd.-morogta. Hermione nem értette, aztán még jobban megnézte az izmos hátat. Hegek borították. Fogalma sem volt róla, hogy mégis mik okozhatták, de eltudott képzelni egy-két dolgot. A zuhany alatt észre sem vette őket. Az is igaz, hogy nem nézte meg jobban a hátát, de feltűnhettek volna neki.
-Ne szégyelld. Nem szégyen, ha valakit hegek borítanak.-suttogta. Perselus csak elhúzta a száját egy újabb morgás kíséretében. Hermione látta, hogy meggyőzhetetlen a férfi, így levette róla a kezét, majd a saját karját szorongatta. Azon gondolkozott, hogy megmutassa-e, vagy ne. Végül, minden Griffendéles bátorságát beleadva, megtette. Elé nyújtotta a karját.
-A heg a kézzel fogható bizonyíték mindarra, amiket átéltünk. Sohasem fognak eltűnni, és mindig emlékeztetnek rá, hogy megtörtént. Ne arra emlékeztessenek, hogy mennyire gyengék vagyunk, hanem, hogy mennyire erősek.-mondta, majd beletúrt a férfi fekete hajába.
-Tudod...-kezdte halkan, majd egy aprócska mosoly húzódott a szája szélébe. -Harry sohasem fogja tudni eltüntetni magáról a heget. Emiatt mindig ő lesz 'A Fiú, Aki túlélte'. Sohasem lehet igazán Harry Potter a világ előtt, mert ott van rajta az a heg. Régebben, amikor fájt neki mindig emlékeztette rá, hogy mennyire erős volt az édesanyja, amikor szerezte. Most pedig, amikor ráeszmél, hogy soha többé nem fáj neki, mindig eszébe jut, hogy ő maga is mennyire erős volt, amikor megölte V... a Sötét Nagyurat.-a nyelvbotlást röstellte, hiszen nagyon jól tudta, mennyire utálja a férfi, ha kimondják előtte ezt a nevet. -Én még nem jutottam dűlőre afölött, hogy mire is emlékeztet ez a heg a karomon...-elgondolkodóan nézte, s a hangja is olyanná vált. -Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban... néha arra gondolok, hogy nem vagyok több, mint, amit ez a heg állít, és, hogy nem is lehetek soha több a társadalom szemében. Néha viszont arra gondolok, hogy már csak azért is megmutatom a világnak, hogy teljesen mindegy, mit aggatnak az emberre... mindegy, hogy mivel béklyózzák meg, ha több annál. Ezekben a pillanatokban arról fantáziálok, hogy én, mint Mágiaügyi Miniszter Asszony ezt a heget mutogatom, miközben egy ilyesfajta beszédet tartok...-elnevette magát a helyzet abszurditásán. -Nézd meg, Perselus.-suttogta. Szeretett Professzora a karját, saját maga pedig a férfi arcát nézte. Nézte, ahogyan átsuhan az arcán a megdöbbenés, az elszörnyedés, a felháborodás, a harag, a düh, aztán átment valamibe, ami a sajnálathoz állt a legközelebb. A végén a düh és az együttérzés egyvelege maradt csak. 'Sárvérű', ez állt a lány karjába belevésve. A heg, hiába volt halvány, tökéletesen kilehetett olvasni.
-Ez... ki volt?!-hangja vágott, mint a borotva.
-Az teljesen lényegtelen, hogy ki volt. De itt van, és nem tudok vele már mit tenni. Nem szégyellem. Már hozzám, és az erőmhöz tartozik.-a végére ismét suttogott.
-Ki volt?!-sziszegte.
-Az istenért, Perselus!-csattant fel a lány. -Lényegtelen, hogy ki, de ha annyira akarod tudni, akkor a drága Bellatrixed. Tessék, most jobb, hogy tudod?! Halott. Nem tudsz vele már mit tenni.-ezzel felpattant, s sértődötten kisietett a szobából, a nappaliba.

———————————————
Instagram: cicakak97