Zárójel

48. rész

Hermione reggel szinte olyan kitörő örömmel kelt, hogy még saját magát is meglepte. Egyszerre volt boldog és izgatott. A barátai még ha akarták volna, sem tudták lelőni a reggelinél. Csak beszélt- és beszélt megállás nélkül. Mindenkinek feltűnt ez a hirtelen jött aktivitás, de csak Ginny tette szóvá. Természetesen nem mondta el, hogy az este miatt ilyen boldog, de nem is kellett, mivel mindenki tudta. Viktor örült, hogy a lánnyal ezen a délelőttön többet beszélt, mint itt léte alatt bármikor. Nem beszélgettek személyes dolgokról — ha csak a Voldemort elleni küzdelem és a Horcruxok felkutatása nem számít annak. Sokat mesélt a fiúnak ezekről az időkről - ami másfél éve történt, mégis oly' távolinak tűnt -, azzal a feltétellel, hogy senkinek sem adja tovább ezeket a részleteket. A bál nyolckor kezdődött, de a lányok már hatkor készülődni kezdtek, hogy biztosan készen legyenek. Mindannyiuk gyomrában volt egy kicsike görcs, a nyitótánccal kapcsolatban. A kellemetlen incidens óta csak egyszer jöttek össze újra, egy órára. Mind féltek, hogy esetleg rosszul lépnek, de attól még jobban rettegtek, hogy partnereik a rémesnél is rosszabbak lesznek. Mert abban biztosak voltak mind... de még mennyire! Hermione nem kergetett buta álmokat, és teljesen tisztában volt vele, hogy Piton rá sem fog nézni ezen az estén. Megacélozta magát, majd felvette a ruháját. Eldöntötte, hogy nem fog neki rosszul esni semmi sem. Vagyis ma biztosan nem. Miután mind készen lettek, szinte ragyogtak. Gyönyörűek voltak mindhárman. Eddig nem látták Luna ruháját, de a sárga színű, tüllös anyag egyszerűen mesésen omlott karcsú alakjára. A fiúk már lent várták őket. Mikor meglátták párjukat, meg kellett tartani az állukat, hogy ne essen le egy hangos koppanással. Kézcsókkal üdvözölték őket, majd jött a szokásos élcelődés Ron részéről, Hermione felé, aki csak egy vaskos könyvvel fejbe vágta. Jót nevettek, majd elindultak.

Nyolc előtt öt perccel értek a Nagyterem elé, ahol már McGalagony várta őket, hogy közölje a dolgok leforgását. Legelőször volt a nyitótánc, majd egy közös tánc, azt követte egy kis nyitóbeszéd, majd mindenki addig maradt, amíg bírta. Szinte olyan volt, mint negyedikes korukban. Mikor az Igazgatónő intett nekik, hogy kapaszkodjanak egymás karjába, Hermione borzasztóan ideges lett. Legszívesebben elszaladt volna, s nem tudta ennek az okát. Ez az érzés túlment az egészséges izgalom és lámpaláz határán. A hányinger kerülgette, miközben azért fohászkodott magában, hogy legyen végre vége. Az iskolai évei alatt átélt egyik legszebb pillanatának kellett volna lennie, de ehelyett csak az a görcsös érzés maradt. A következő pillanatban már azon kapta magát, hogy kinyílik a hatalmas tölgyfa ajtó, s ők már be is libbentek. A zene felzendült, és mindenki ámuldozva nézte a három párost, de leginkább a három lány gyönyörű alakja, és ruhája fogott meg mindenkit, más-más okból. Ez a kellemetlen érzés a tánc közepééig vele volt, amíg úgy nem fordultak, hogy a tanári asztal felé tudott pillantani, ahol beleesve a fekete szempár mélységébe szinte nyugalomra lelt. Úgy érezte, hogy hazatalált. Sajnos pillantását egy újabb forgás közepette muszáj volt elszakítania Pitonétól, de egy percig sem bánta, mert most már egyáltalán nem volt ideges. Viktor csak egyszer lépett a lábára, ami nagy megkönnyebbüléssel töltötte el, amikor véget ért a tánc. Szinte a fél iskolával szóba elegyedett az Igazgatónő beszéde után, és a fiúk, s úgy a lányok is egyaránt dicsérték, ami nagyon jól esett neki. Igazából, ő csak egy véleményt akart hallani, de sajnos be kellett érnie egy-egy véletlenül elkapott pillantással.

Az este egyszerűen remekül telt, egészen míg Hermione meg nem elégelte, hogy a tőle nem messze ülő Professzora teljesen levegőnek nézi, és még egy pillantást sem pazarol rá. Egyikük sem volt részeg, de mindketten ittak, ami Hermioneban egy kicsit jobban oldotta a hangulatot. Jó ötletnek tartotta, hogy felrázza egy kicsit a Bájitalmestert, úgyhogy a mellette ücsörgő, kissé részeg Viktorhoz fordult.
-Viktor, táncolunk?-kérdezte halkan.
-Persze!-mondta lelkesen, mégis csendesen, majd felállt és odalépett Hermionehoz.
-Hölgyem, szabad egy táncra?-kérdezte, míg megfogta a jobbjával a lány kezét, a balját, pedig a háta mögé szorította. Úgy néztek ki, mint egy herceg és egy hercegnő — azt a tényt leszámítva, hogy Krum tartásán látszódott, hogy már volt benne egy pár pohárral. Hermione széles mosolyra húzta a száját. A szeme sarkából Pitont figyelte. Ha tudott volna szemmel ölni, akkor a teremben mindenki halott lett volna már, de Krum lett volna az első, aki már feküdt volna. Hermione élvezte, hogy ilyen arckifejezést tud kiváltani a férfiból. Egyszerre volt undorodó, rideg és féltékeny. A táncparkettre érve, pont egy lassú, érzelgős számot kezdtek el játszani. Hermione közelebb simult Viktorhoz, úgy néztek ki, mintha egy pár lennének, és sokak fejében, ez meg is megfordult. Hermione, Viktor vállára hajtotta a fejét, majd így táncoltak. Tudta, hogy holnap pletykák százai fogják célba venni, magyarázkodnia kell majd, de most egyedül a Bájitalmester féltékennyé tétele volt a fontos.

Piton legszívesebben odacsörtetett volna, hogy azonnal vegye le a kezét a lányról, de nem tehette. Tudta nagyon jól, hogy ez csak egy szánalmas manipuláció, egyfajta rohadt érzelmi zsarolás... és mégis! A kurva életbe, bevált! Bevált annak a kis csitrinek a módszere, mert már éppen a folyosón, viharos hangulatban szedte a lábát a körlete felé, hogy aztán jól kidühöngje magát. Mielőtt becsaphatta volna teljes erővel maga mögött az ajtót, meghallotta a lány hangját.
-Perselus beszélhetnénk?-kérdezte, miközben kifújta magát.
-Nem.-jött a tömör és kegyetlen válasz, de Hermione nem volt hajlandó tágítani és becsusszant a körletbe, a férfi karja alatt.
-Kérlek.-nézett rá könyörgően.
-Krum?-kérdezte egy megsemmisítő pillantással.
-Otthagytam, mert elrohantál.
-Menj szépen vissza hozzá, engem meg felejts el!-recsegte.
-Nem!-mondta, majd sóhajtott. —Ha nem működik az eredeti terv, akkor jöjjön az aljas B! -Csak azt akartam, hogy végre szembesülj vele, hogy nem fogok rád örökké várni.-nem tudta, hogy vajon elhiszi-e ezt a férfi.
-Nem érdekel Krum! Ahogyan te sem.-mondta olyan fagyosan, hogy szinte befagyott a levegő. Hermione tudta, hogy ezt csak a harag mondatja a férfival, mégis fájt ilyeneket hallani tőle.
-Valld be, hogy érdekel, Perselus!-kiáltott rá a lány. Piton nem tudta eldönteni, hogy felpofozza-e a szemtelen kis békát, vagy csak simán kitegye. Erőt vett, és ökölbe szorított kézzel önuralmat gyakorolt magára.
-Ne játszadozz velem, Granger!-sziszegte fenyegetően.
-Valld be!-mondta, most már halkabban, de ugyanolyan harciasan. Pitonnak esze ágában sem volt bevallani, hamarabb halt volna meg. -Valld be, hogy fájt úgy látni minket.. hogy fájt, amikor egymáshoz simult a testü..-nem tudta befejezni, mert Perselus elkapta a karját, majd a falhoz szorította.
-Hagy-d abba!-tagoltan szűrte ki fogai közül a szavakat. Hermionenak félnie kellett volna, mégsem félt. Megbízott a férfiban, tudta, hogy sohasem tudná bántani komolyabban. Most is úgy szorította a csuklóját, hogy mindkettejük ízületei belefehéredtek, és tudták nagyon jól, hogy meg fog látszani. Megvetően arrébb lökte, majd elfordult.
-Tűnj el a szemem elől!-mondta szinte suttogva, de a lehető legfenyegetőbben. A lány ahelyett, hogy elrohant volna, közelebb lépett, majd átölelte. Arcát a férfi hátába temette, s belélegezte az illatát.
-Nem vagyok ostoba.-olyan nyugodtan és lágyan ejtette ki a szavakat, mintha nem előtte félperccel kaptak volna össze elég csúnyán.
-Ettől félek.-sóhajtotta teljesen lemondóan, majd megfogta a lány kezét és egy halvány kis puszit adott rá.