Zárójel

52. rész

Miután Hermione a szobájába visszaért, lezuhanyzott, és átöltözött. A barátai nem várták meg, annak ellenére sem, hogy időben elindult reggelizni. A Nagyterem folyosójára érve a túloldalon meglátta Professzorát, és  mivel még mindig haragudott az előző este miatt, elgondolkodott, hogy visszaforduljon-e, vagy siessen, hogy hamarabb beérjen. Végül a korgó hasa meggyőzte, hogy válassza az utóbbi opciót, így megszaporázta a lépteit, de még így sem volt elég gyors. Egyszerre értek az ajtóhoz, s a lányt előre engedve, Perselus úgy intézte, hogy más ne lássa, belecsúsztatott egy kicsi pergamen cetlit a lány talárjának zsebébe. Hermione érezte a mozdulatot, de a férfi valóban elég gyors és körültekintő volt ahhoz,  hogy más ne vehesse észre. Az éveken át tartó kémkedés miatt volt gyakorlata az effélékben, és még sok másban is. Nem nyúlt a zsebéhez, nem is akarta tudni, hogy mi az, de azért kicsit piszkálta a fantáziáját. Az első órájuk Bájitaltan volt, amit most sokkal kevésbé várt, mint hitte volna.

-Jó reggelt!-köszönt a barátainak, mikor odaért az asztalukhoz. Mikor leült, féloldalasan Professzorára sandított, majd egész reggeli alatt ignorálta.
-Hermione, tényleg elkezded a pálca nélküli varázslást?-kérdezte, a mellette ülő fiú, halkan.
-Nem tudom még, Harry. Mindenképpen szólok neked, ha igen. Egyenlőre biztosan nem.-mondta kicsit lemondóan.
-Összevesztetek?-kérdezte a fiú, majd a tanári asztal felé bökött a fejével.
-Nem. Vagyis, igen, de ez ennél sokkal bonyolultabb. Maradjunk annyiban, hogy most nem vagyunk valami jóban.-húzta el a száját a lány.
-Ha van valami gond... vagy, ha segítségre van szükséged, itt vagyok, tudod.-mosolygott a fiú a lányra.
-Tudom.-mosolygott vissza a lány is. -Szerintem én elindulok.-mondta, s meg sem várva a többiek válaszát, elhagyta az asztalt, majd a Nagytermet is. Már majd' kifúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mi is lehet a cetlin, ezért a lány wc felé vette az irányt, hogy biztonságos helyen tudja elolvasni. Ha egyszer már megfőzött itt egy Százfűlé-főzetet, akkor biztosan eltud olvasni egy cetlit is.

Beérve, rögtön elővette: ,,8-kor nálam." állt a cetliben. Nem volt valami kedves szöveg, elég nyersre és tömörre sikeredett. Persze, nem várt semmilyen szerelmes, vagy romantikus, de még kedves üzenetet sem. Széttépte a kis papírt, majd a wc-be dobta.
-Szerelmes levél?-kérdezte Hisztis Mirtill sóhajtozva, mikor kijött az egyik fülkéből. -Én sosem kaptam ilyet!-sikította el magát, majd eltűnt. Hermione csak megforgatta a szemét, és sietett órára. Kicsit felháborítónak találta, hogy utasításokat ad neki Perselus azok után, ahogy tegnap elváltak. Mikor a többiekhez ért, akik már a Bájitalterem ajtaja előtt, nem túl lelkesen, sorakoztak, feltűnt a Professzor is, aki előbb a tömegre, majd feltűnés mentesen a lányra nézett. Két dühös szempárral találkozott a tekintete, a kedves, lelkes, mogyoróbarna helyett, és gondolta, hogy az üzenet miatt. Előző este valóban csúnyán váltak el, ami miatt rosszul is érezte magát, még ha kívülről ugyanúgy nem látszott rajta semmi.

A Bájitaltan eltelt úgy, hogy Hermione nem jelentkezett és kicsit sem volt aktív. Amit meg kellett, azt megcsinálta, de nem ő volt az első, aki megfőzte az aznapi tanóra főzetét. Perselus tudta, hogy kicsit jobban megbánthatta a lányt, mint szokta, de nem bánta. Az esze nem. Régóta úgy hitte, hogy az aki a szívével gondolkodik, nem az eszével, az vesztes. Saját magán tapasztalta, ezért szentnek hitte ezt az ideológiát, most mégis valami belülről piszkálta egész nap. Úgy gondolta, hogy már rég nincsenek érzései, csak feladatai, így nincs szíve sem, csak esze. Erre jött, egy újabb Griffendéles, aki fenekestül felforgatja, nem csak az életét, de még az eszméit is. Tudta, hogy már így is sokkal többet adott magából, mint, amit valaha szabad lett volna, de nem tudta megállni, vagy eltaszítani magától teljesen. Ez a kettősség, szinte felőrölte, és végre véglegesen döntenie kellett. Vagy az eszére, vagy a szívére hallgat. A gondolataiból, egy másod éves, Hollóhátas fiú rázta fel, aki elsőnek készült el a főzettel, amit feladott az óra anyagának. Morgott a teljesítmény nyugtázásaként, majd tett egy ellenőrző-körutat a padsorok között, hogy ezzel is elterelje a figyelmét a lánnyal kapcsolatos gondolatokról.

Hermione nyolc óra előtt pár perccel azon gondolkodott, hogy tényleg lemenjen-e, vagy hagyja az egészet. Végül, felülkerekedett a büszkeségén, és a szerelme győzött, ezért  elindult a pince felé.

Mikor megérkezett a lakrész elé, bekopogott, s megfogadta, hogy akármit is akar a férfi, távolságtartó lesz. Az ajtó a kopogás után, rövidesen nyílt, majd Piton félreállva beengedte a lányt.
-Azt hittem nem jössz majd el.-mondta a Bájitalmester, miután becsukta az ajtót.
-Itt vagyok. Mit akarsz?-kérdezte a lány, s a helykínálásra meg sem moccant, ezzel is jelezve, hogy csak jön- és megy. A férfi nem szólalt meg, csak közelebb ment, s megcsókolta a lányt. Hermione meglepődve konstatálta a történteket, de nem ellenkezett. Heves csókolózásba kezdtek, majd a Professzor, a lány pólójának szélét megragadva, lehúzta a Griffendélesről, aki olyannyira megilletődött, hogy, szinte kétségbeesetten nézett a férfira. Perselus elégedett volt a lány reakciójával, pontosan ezt várta.

-Én... nem így. Haragszok rád, te pedig ezzel akarsz kárpótolni.-kapta ki dühösen a lány, a kezéből a saját pólóját, majd visszavette, s szinte a szemei villámokat szórtak. Ez a helyzet már kicsit ismerősebb volt a férfinak, ezt a Hermionet már ismerte, jobban, mint a kétségbeesett szemekkel néző, elhagyatott kiskutyára emlékeztető Hermionet.
-Rosszul látod, nem akarlak kárpótolni semmivel sem.-sziszegte Piton.
-Miért van az, hogy mindig visszautasítasz? Most is csak azért csináltad, mert tudtad, hogyan fogok reagálni. Nem vagyok elég szép? Elég vonzó, vagy csinos? Mit csináljak, mondd meg!-tárta szét a kezét a lány, reménytelenül. Szemében hirtelen könnyek gyűltek és nem értette, hogy mire is jó ez. -Tudod... lehet, hogy tényleg le kéne mondanom rólad. Igazad volt, túl nagy falat vagy nekem.-szipogta, miközben kitörölte a könnyeit a szeméből.

Mikor kimondta ezeket a szavakat, a férfinek elszorult a torka, és nem akarta elhinni, hogy fájnak neki. Fáj neki, hogy a lány sír, fáj neki, hogy valószínűleg az egyetlen boldogság most sétál ki az életéből, és marad neki a szürke, érdektelen élet, a Zsebkosz közi kurvák, és a Lángnyelv-whiskey, ami a szekrényében lapul. Délelőtt is tudta, hogy egyszer választania kell: a szíve, vagy az esze, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar. Választott. Az ajtó becsukódott, és ő akkorra már választott. A folyosó halk csendjében, a lány lépéseihez, gyorsabb, határozottabb lépéshangok társultak, és mire hátranézett volna, a férfi már hátulról ölelte.
-Téged.-ennyit mondott a Professzor, de Hermione tudta, mire érti. Arra, hogy őt választja, arra, hogy mégiscsak szereti, és végre azok az ostoba és hatalmas falak lehet végleg lehullanak. Tudta, hogy persze ettől még nem lesz sétagalopp, mindkettőjük mentalitásából főleg kiindulva, de megbirkóznak vele. Együtt. Az ölelésben, Hermione megfordult, s szinte a férfi hosszú fekete talárja alatt el is tűnt.
-Mi van ha meglátnak?-húzódott el gyorsan a lány, mikor visszatért a földre.
-Akkor sutba megy a hírnevem, miszerint vámpír vagyok.-húzta meg a vállát.
-Miért?-nézett kérdőn a lány.
-Mert a vámpírok gyönyörű nők vérét szívják, és te még mindig élsz.
-Hűha, nagyon igyekszel! Minden elismerésem a tiéd, Perselus!-nevetett a lány, miközben megfogta a férfi kezét.
-Köszönöm, de ugye, nem vársz el több ilyet?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem, ne aggódj!-nevetett a lány, mire a Bájitalmester is elmosolyodott. Hermione megállt, majd a férfi elé lépett. -Imádom, mikor mosolyogsz. Tudod miért?-kérdezte komolyan.
-Nem, miért?-vonta össze a szemöldökét.
-Azért, mert ez csak az enyém. Ez a mosoly, és ez a nevetés.-kulcsolta össze mindkét kezét a férfiéval, majd megcsókolta.

----------------------------

Instagram: cicakak97