Zárójel

49. rész

Hermione, homlokát a férfi hátának döntötte, majd elmosolyodott. Nem szólaltak meg egyiken sem, s Piton még mindig a lány kezét fogta, miközben meredten előre bámult. Számos gondolat futott át az elméjén, és be kellett látnia, hogy valóban szereti a kis Griffendéles, és ez nem csak egy egyszerű vágy, fellángolás, és még annyira sem egy ostoba gyermeki rajongás. A lány, ha a korát tekintette, már nem is lány volt, hanem nő, és ha még őszintébb akart lenni, akkor a már átélt dolgok, vagy a múltja alapján is azt kellett megállapítania, hogy igenis felnőtt már. —Felnőtt, de egy diák, te ostoba!-szidta meg magát, amiért egy percig is engedett a kísértésnek. De komolyan az a sorsa, hogy magányosan, egyedül élje le az életét, majd haljon meg? —Nyilván nem, de akkor egyből az a megoldás, hogy kihasználod egy diáklány szerelmét... Gratulálok, Perselus!-mondta magában cinikusan, amit a lány is észrevett. Nem volt gondolatolvasó, nem használt Legilimenciát, és bájitalokra sem volt szüksége, egyszerűen észrevette azt az aprócska horkanást, amit a férfi produkált. Tudta, hogyha Perselus ezt csinálja, akkor biztosan cinikus, ironikus vagy szarkasztikus gondolatai támadtak. Az arcát nem látta, de ebben a sejtésében teljesen biztos volt, s ha látta volna azt az apró fintort, akkor jót mosolygott volna, hogy tényleg igaza volt. Kezét kihúzta a másikéból, majd szépen lassan, párhuzamosan felvezette a férfi mellkasán, aminek hatására, mindkettejüket jól eső borzongás kerítette hatalmába. Hermione úgy simogatta végig az erős, szikár felsőtestet, melyet egy hófehér ing, és egy - a kinézetéhez képes - elég puha felöltő takart, mintha nem akarta volna elhinni, hogy valóban itt vannak, csak ketten, és nem álmodik. Mintha, attól félt volna, hogy a férfi egyszer csak eltűnik, köddé válik, s többé nem is látja. Ennek még a gondolatától is rettegett, így, szinte kétségbeesetten simított végig, a fel-le süllyedő mellkason. Lassan elengedte, de egyiken sem mozdultak pár pillanatig, majd Hermione pár másodperccel később a férfi elé lépett. Az eddig lefelé néző tekintet, rászegeződött, majd farkasszemet nézve, megérintette Perselus arcát, s azon is végig simított.

-Attól félek, hogy ez nem valós... hogy felébredek, zihálva, a saját izzadságomban fetrengve, és rá kell jönnöm, hogy, ami történt... sosem volt.-mondta egész halkan a lány. Közelebb lépett, amit a fekete szemek végigkövettek, majd a lány szorosan átölelte. A férfi karjai körülfonták, biztonságot sugallva, és mindketten úgy érezték, mintha megtalálták volna azt, amit eddig is mindig kerestek. Nyilván Piton is megállapította magában ezt, de azért nem mondta volna ki.
-Hidd el, hogy ez a rémálom a valóság.-morogta a lány fürtjei közé, miközben egy apró csókot lehelt a feje tetejére. A lány nevetni kezdett, majd elhúzódva felnézett rá.
-Hölgyeim és Uraim: A romantika hű szolgája!-mutatott végig a férfin. Legnagyobb döbbenetére a férfi egy kis horkanást hallatott, de látta a szája sarkában megbúvó mosolyt. Ismét közelebb lépve, két keze közé fogta a férfi fejét, majd egy aprócska, bátortalan csókot adott a penge vékony ajkaira. Ez az este tele volt meglepetésekkel, s Perselus átkarolta egyik kezével a lány derekát, másikkal az álla alá nyúlt, úgy mélyítette el a csókot. Ez teljesen más volt, mint az eddigi néhány: semmi birtokló, vad és szenvedélyes nem volt benne; jobban játszott a harmónia, a béke és a szeretet. Ebben igazán kimutathatták, a mindenféle piszkos gondolatoktól és vágyaktól mentes, tiszta és őszinte szeretetüket egymás felé. Mindketten élvezték a heves vitákat, amelyek mindig elindítottak bennük valamit, de ez teljesen más volt. Ha jobban belegondoltak, az irónia abban lapult, hogy ezt a békességet is megelőzte egy vita, amely kellemetlennek semmiképp nem nevezhető, de durvának inkább. Most mégis, mintha csak kisgyermekek lennének, akik mögött semmiféle bűn nincs, akiknek nincsenek rossz napjaik, vagy piszkos vágyaik. Pedig voltak, és mintha ez most teljesen a háttérbe szorult volna. Hosszan tartó csókmámor volt ez, mégsem volt csata, amelyben valamelyik félnek győznie kellett volna.

Perselus el sem tudta képzelni ezelőtt, hogy - ha egyáltalán még tarthat ebben az életben egyszer is egy ilyen törékeny testet a karjaiban - ne reggel egymás mellett ébredve, bűntudat nélkül tegye ki a lakosztályából az illető hölgyet. Ó, mert igen kitette őket! De még mennyire, hogy ki! Ahogy most a barna szemekbe nézett, csak az visszhangzott a fülében és a fejében, hogy ezt a kis békát bizony nem tenné ki... Sőt, ha tudná, el sem engedné soha többet. De most mégis ki kellett, hogy paterolja, mert már jócskán takarodó felé járt az idő. A lány addig kérlelte, amíg bele nem egyezett, hogy még maradjon.
-Mindig is tudtam, hogy valójában vajból van a szíved!-mondta boldogan a lány, miközben a kandallóval szembeli kanapén helyet foglalt.
-Érezd magad itthon!-morogta kissé epésen Piton, de a lány lelkesedését és boldogságát ez sem ronthatta el. Tudta, hogy attól még, mert ilyen engedékeny és már kezd megnyílni felé egy picikét, nincsenek kötélből az idegei, úgyhogy próbálta magát kordában tartani. A Bájitalmester a lány felé állt, majd a kezét nyújtva, felsegítette ültő helyéből. Hermione értetlenül és egyszerre kérdőn nézett rá, de nem kapott magyarázatot, vagy választ, egyszerűen csak egy másik szobába lett invitálva. Belépve rögtön rájött, hogy ez csakis a hálószoba lehet. De amit ott talált! A két hosszú falon, körben könyves polcok voltak felszerelve, amelyek roskadásig voltak tömve könyvekkel. A lány szája kissé kiszáradt, ahogyan elnyílt egymástól, s egy őszinte kis mosoly kíséretében, Piton összezárta a két ajkat. Megkerülte a lányt, s már a hátánál állva, átkarolta, majd a fülébe búgta: -Választhatsz egyet!-ejtette ki lassan a szavakat, és hagyta, hogy a lány gerincén végigcsorogjanak. Hermione egy hatalmas mosollyal hátrafordult, szájon csókolta, majd már ment is a könyvek felé. Bölcsen akart választani, ugyanis ezt a páratlan lehetőséget nem akarta elszalasztani. Perselus Piton magánkönyvtárából választhat egyet! Ez egy olyan ajándék volt, amit sohasem fog elfelejteni. Egy dolog Perselus Piton szeretőjének lenni, és egy másik dolog Perselus Piton saját, ritka, régi magángyűjteményei közül választhatni egyet. Nem kellett, hogy romantikus dolgokat mondjon neki, nem kellettek gyertyák, nem kellett virág, nem kellettek a különféle cicomák, giccsek és körítések, elég volt ez a két szó. Tudta! Tudta, hogy szereti! —Jól vésd az eszedbe Granger, ha esetleg a jövőben hisztire adnád a fejed!-parancsolt magára gondolatban.

Perselus szinte megigézve nézte a Griffendélest, ahogyan gyermeki mohósággal, és egyben ártatlansággal válogat. Nem akart semmi nyáladzást, de szerette volna valahogyan a lány tudtára adni, hogy nem csak egy a sok közül. Ez volt a lehető legjobb megoldás, és tudta, hogyha most azonnal egy gyémánt gyűrűt húzna az ujjára, akkor sem szerezhetne a kis oroszlánnak nagyobb örömet. A kívánt hatás meg is érkezett, és valami furcsa megmozdult benne, mikor látta azt a felhőtlen örömet és boldogságot a lány szemeiben. Még nagyon nem állt készen arra, hogy kimondja azt a bizonyos szót, melyet életében két nőnek mondott csupán. —Kezdetnek nem rossz, és a lényeg, hogy most boldog.-nyugtázta magában a tényeket.

Hermione miután kiválasztotta a könyvet, a férfi felé vette az irányt, aki határozottan elégedett, és önelégült képet vágott. Amióta meghallotta azt a két szót, a széles mosolyt még mindig nem tudta eltüntetni az arcáról, de ha jobban belegondolt, nem is akarta.
-Köszönöm, Perselus!-mondta, majd átölelte, miközben szorosan hozzábújt. A lány nem láthatta, de a Bájitalmester arcán egy kicsit sem önelégült, de annál boldogabb mosoly jelent meg.