Zárójel

9. rész

Miután megitta, valóban elmúlt a fejfájás. Megköszönte, majd elindult átváltoztatástanra. Az óra után Hermione maradt még egy kicsit, mivel szeretett volna beszélni az igazgatónővel.
-McGalagony Professzor! Azt szeretném kérdezni, hogy most hétvégén, pontosabban péntek este, elmehetek-e a szüleimhez látogatóba. A csata óta, és azóta, hogy levettük róluk a varázslatot, nem is találkoztam velük.-mondta kipirulva, a válaszra várva.
-Nos, Hermione...-gondolkodott el az igazgatónő.
-Kérem! Borzasztóan hiányoznak!-nézett kérlelőn a nőre.
-Ki menne magával?-kérdezett vissza.
-Nem... Nem tudom.-hajtotta le a fejét.
-Szereznie kell egy kísérőtanárt, különben nem engedhetem.-nézett rá a szemüvege fölött. -Sajnálom, de ez a szabály.
-És ha Ön szerezne? Akárkivel jó!-mondta, miközben bízott benne, hogy sikerül hazamennie. Valóban nagyon hiányoztak a szülei és egy kis időt akart velük eltölteni. Olyan nagy kérés ez? Ebben a pillanatban, ahogyan ott álltak észrevették, hogy nyílik az ajtó és az eddigi zsivaj megszűnt. Piton lépett be a terembe és a két nőre meredt.
-Perselus! Jó is hogy jössz..! Nagyon jó!-somolygott, mint egy macska. Nem véletlenül macska az animágus formája!-gondolta magában Hermione. Oda ment a férfihez, akinek az arckifejezése meglehetősen elárulta, hogy mit gondol.. nem értette a helyzetet, ezért felhúzta a szemöldökét és - ha lehetett - még lejjebb görbült a szája széle, ezzel is jelezve, hogy egy olyan fal van körülötte, amit jobb, ha Minerva nem lép át. Piton intett egyet a pálcájával és bevágódott a kíváncsi diákok orra előtt, a hátánál az ajtó.
-Képzeld csak! Hermioneval pont arról beszélgettünk, hogy szeretne a hétvégére hazautazni. Mint ugyebár, te is tudod, egyetlen tanuló sem mehet iskolaidőben kísérőtanár nélkül. Mi lenne, ha vele mennél?-mosolygott, miközben megfogta a férfi könyökhajlatát, ezzel belekapaszkodva. Hermione nem tudta mi tévő legyen. Süllyedjen el? Gyorsan elkezdett kattogni az agya, hogy melyik is az a bűbáj, de nem jutott eszébe, ezért csak állt ott, mint egy darab fa. Piton megköszörülte a torkát, majd kinyitotta a száját.
-Mi lesz az óráimmal?-kérdezte mereven, és még mindig nem nézett a lányra.
-Perselus, nem tudom mennyire figyeltél, de hétvégére mennétek. Péntek este négykor hagyhatjátok el az iskolát, és vasárnap nyolc órára legkésőbb vissza kell érnetek!-nézett rá a szemüvege fölött, ezzel is nyomatékosítva a férfiban, hogy egyáltalán nincs választási lehetősége. Vett egy mély levegőt, majd határozottan kifújta.
-Rendben.-mondta beletörődően és mérgesen. Egy türelmetlen pillantást vetett a lányra és Minervára.
-Most viszont, éppen órám van. Ha csak nem szeretnének beülni, akkor...-nem tudta végig mondani, mert Minerva a szavába vágott.
-Már megyünk is, Perselus!-somolygott, majd előre ment. Hermione teljesen elpirosodott a kellemetlen helyzet miatt, de mégis felnézett a férfi szemébe. A fekete szemek egy pillanatra magával ragadták. Nem volt sem idő, sem tér érzéke. Amikor elhagyták a termet, beözönlöttek a negyedikes diákok. Kiosztotta a feladatot - mert nem az ő órája volt - és leült az asztalhoz. Az óra legelején dühös volt, mert utálta, ha valaki kész tények elé állítja, majd ráerőszakol valamit. A másik felében pedig azon gondolkodott, hogy milyen lesz a látogatás. Egy kicsit izgatott, egy kicsit kíváncsi, egy kicsit gondterhes és dühös volt. Igazából volt még ideje ezen gyötrődni, mert még csak csütörtök volt. Megnyugtatta egy kicsit a gondolat, hogy este találkozik a lánnyal és megtudja beszélni vele ezt az egészet. Amikor belépett a Nagyterembe, körülpásztázta a szemével, majd határozottan - mint mindig - elindult a tanári asztal felé. Leült Minerva mellé, mint ahogyan egy igazgató-helyettesnek kell, és egy pár perccel később Hooch foglalt helyet mellette. Ott volt Tonks is, s ketten boldogan beszélgettek. Perselus rideg, idegen viselkedése nem volt rájuk túl jó hatással, mert amikor felnevettek, magukon érezték a megvető és nem éppen helyeslő pillantását.
-Jaj, Perselus!-fordult oda Hooch. -Ne vágj már ilyen savanyú képet!-bökte oldalba. Piton egy picit összerándult, és egy hihetetlen mérges pillantást vetett a nőre. Nagyon szerették egymást, így kétség sem fért hozzá, hogy ez a nézés egy figyelmeztetés volt a nő felé, hogy ez kellemetlenül érintette. Nem tudott rá haragudni. Hooch oda fordult, majd egyik karját a férfi nyaka körül vezette el, a másik kezével pedig megfogta a fejét az álla alatt. Közelebb húzta magához, majd belesuttogott a fülébe:
-Ha akarsz róla beszélni, itt vagyok, bármikor ráérek!-ezzel egy hatalmas mosolyt villantott rá, miután megpuszilta az arcát. A nő jóval idősebb volt, és amikor Perselus itt tanult, már régen a tanári karba tartozott. Amikor idejárt, rengeteget beszélgettek esténként, mert a fiú sokkal jobban megértette magát az idősebb tanárokkal, mint a az osztály vagy évfolyamtársaival, emellett mindig is kirekesztették. Nagyon sokat vigasztalta Hooch, és emiatt nagyon megszerették egymást. Perselusnak nem csak vele, de Minervaval és Pomfreyval is nagyon jó kapcsolata van, a látszat ellenére. Nagyon sokat szurkálódnak az igazgatónővel, de ennek ellenére az a kapcsolat, ami köztük van, rendíthetetlen. Már-már olyan, mint a Dumbledore közti kapcsolatuk. Perselus, Hooch felajánlására csak biccentett egyet szigorúan. Egyre jobban nem várta az esti találokozást. Vetett egy megvető pillantást a teremben ülő diákok felé, ezután felállt, majd elsietett az irodájához. Hermione, Ronnal és Harryvel beszélgetett, amikor eszébe jutott, hogy igazából még meg sem kérdezte Ront, hogy mi van vele meg Lunaval.
-Ron!-fordult oda teljes testtel a fiúhoz.
-Igen?-mondta, de alig tudta kimondani, mivel tele volt a szája. Hermione a szemét forgatta, majd közölte vele, hogy előbb nyelje le. Miután megtette, folytatták a beszélgetést.
-Mi van veled és Lunaval? Kibékültetek?
-Igen! Képeld csak, a hét felénél odajött hozzám, hogy elnézést kérjen és azt mondta, hogy neked is mondta már.-mosolygott a fiú.
-Valóban bocsánatot kért, és nagyon örülök, hogy minden rendbe jött!-ezután átölelte Ront.
-Gyere ide, Harry!-mondta Hermione a két fiú között ülve és őt is bevonták az ölelésbe. Mint régen. Erre nagyot sóhajtott a lány, mert nagyon hiányoztak neki az elmúlt évek. Amikor még mindenki élt, aki fontos volt számukra. A két fiú megérezhette ezt, és még szorosabban ölelték a lányt.
-Nagyon szeretlek titeket, ugye tudjátok?-húzta mosolygósra a száját, miközben kicsordult egy könnycsepp az arcán. Gyorsan letörölte és a választ megvárva, távozott. A pince felé menet a gyomra összeszorult, és hiába akarta egész nap a professzort látni, most valahogy nem volt ínyére a dolog. Mint amúgy sohasem, ha így külön kell jönnie. Kopogást követően a szokásos "Lehet" után bement az irodába, majd köszönt és leült a helyére.
-Érezze magát otthon, Miss Granger!-szúrt oda gúnyosan és komolyan Piton.
-Ezt tettem.-maga sem értette, de olyan sunggal vágódtak ki belőle a szavak, hogy önmagát is meglepte. Emellett hangja nyugodt maradt, szinte muzsikált. Piton nézése a megvetőről átváltott mérgesre, olyannyira, hogy ölni tudott volna vele. Hermione, mint mindig most is boldogan állta a pillantását, egy kicsit mintha még élvezte is volna, hogy idegesítheti.
-Nos, Miss Granger. Ha már úgyis az 'otthon' témánál vagyunk, szeretném, ha beavatna a részletekbe.-hangja komoly volt, ami még jobban elmélyítette azt.
-Miféle részletekbe?-nézett kérdőn.
-Ha jól értettem, akkor most pénteken haza kell Önt kísérnem, majd vissza. Szeretném előre tudni a részleteket, hogy mire számítsak, például a szüleivel kapcsolatban.-miután kimondta, felemelte az egyik szemöldökét.
-Hát... Igazából, nincsenek részletek...-húzta el a száját a lány.
-Akkor, hogy pontosítsak, Miss Granger...-mondta cinikusan, miközben előre hajolt az asztalon, összekulcsolt kézzel. -Arra vagyok kíváncsi, hogy egyáltalán hová megyünk?
-A szüleimhez!-mosolygott magabiztosan a lány. Piton arca eltorzult, nem tudta lenyelni ezt a macska-egér játékot.
-Granger!-ordította. -Azt hittem, Ön okosabb annál, hogy a Roxfort egyik legszigorúbb tanárával akar szórakozni, emellett egy olyan emberrel, aki rengeteg embert ölt!-sziszegte, miközben felállt az asztaltól, majd elkezdett a lány felé sietni. Hermione nem tudta mire vélni, ezért hamar lefagyott az arcáról a vigyor. Nézte ahogyan a férfi felé közeledik, majd teljesen odamegy hozzá és megfogja a csuklóját. Ahogyan fogta, szorítása egyre erősebb lett. A lány szemébe nézett, aki öt centiméterre állt tőle.
-Mi ez a játék, Granger?!-sziszegte az arcába, miközben már annyira szorította, hogy az ízületei kifehéredtek.
-Ez fáj!-nyögte ki dacosan, a csuklójára nézett, és majdnem elbőgte magát. Piton nem szólt egy szót sem, csak elengedte a kezét, de úgy, hogy dobott egyet a karján. Hátat fordított, majd az asztalához ment.
-Mégegyszer... Hová megyünk?-kérdezte, még mindig kitartóan.
-Ön sehová!-mondta a lány, miután patakokba kezdtek folyni a könnyei, s közben a csuklóját dörzsölte. Piton az eddig lehajtott fejét felkapta, majd a lányra meredt. Az arca kifürkészhetetlen maradt, de a fekete szemeiben jól látszódott a döbbenet. Értette amit a lány mondott, nyilván. De nem akarta elhinni. Ennyire megijesztette? Ennyire meggyűlölte őt pár pillanat alatt? Nem kellett volna megfognia a csuklóját és valószínűleg nyoma is fog maradni. Nem hibáztatta a lányt. Ő is félt volna saját magától és ő is gyűlölte volna magát.
-Elmehetek?-kérdezte Hermione összetörten, levegő után kapkodva. Piton nem tudta eldönteni, hogy most vajon kérjen tőle bocsánatot, vagy csak hagyja, hogy elmenjen. Végül felállt az asztaltól, és amikor megmozdult, Hermione összerezzent. Mit csináltál Perselus?!-kérdezte önmagától szemrehányóan és kétségbeesetten. Elindult a lány felé, aki egy lépést hátrált, amikor egészen közel ért hozzá.
-Had nézzem!-mondta a legengedékenyebb és legaggódóbb hangjával, amivel csak tudta, de mégis nagyon komolyan, és közben kinyújtotta a karját. Legszívesebben ordított volna dühében, amiért ilyet tett, mégis nyugodt és higgadt maradt. Nem akart olyan lenni, mint az apja. Nem akart többet igazi félelemmel átitatott tekinteteket látni, akik tőle rettegnek. Noha a Roxforti diákok 98%-a félt és tartott tőle, az mégsem olyan, sőt, közel sem olyan, mint amikor régebben megbízásokat kapott Voldemorttól, és közel sem olyan, mint amit most Hermionen látott. A lány nem mozdult, csak bámulta a Professzort. Egyszerűen nem tudta, hogy megbízzon-e benne ismét vagy ne. Mert ő igenis, bízott Pitonban, de ebből a bizalomból csak a csuklóján levő pirosság és a mutató- és hüvelykujja kékes-zöldes nyoma maradt.
-Bíztam magában...-suttogta, miközben lesütötte a fejét. Piton nem tudott mit tenni, letette a kezét és kihúzott egy széket maguk mellől. Leült, majd intett a lánynak, hogy ő is üljön le. De nem tette. Mozdulatlan maradt, csupán a tekintete mozgott.
-Egyszerűen csak... megbíztam magában és tudja ebből a bizalomból ennyi maradt.-mutatta felé a csuklóját. Piton ránézett, majd végigsimított rajta.
-Nagyon fáj?-kérdezte.
-Tudja... nem ez fáj a legjobban.-húzta el a száját.
-Sajnálom.-mondta olyan halkan, ahogyan csak tudta, miközben lebiccentette a fejét.
-Nincs rá valamije? Krém, vagy bájital? Csak mert, jól láthatóan szorítás nyomai, amit sokan megfognak kérdezni, kié...
-Mondja el nekik!
-Dehogyis! Gondoljon már bele mi lenne ebből! McGalagony Professzor is neheztelne Önre, Ron pedig határozottan megakarná fojtani! Nem fogom a barátom iskolai helyét megkockáztatni azért, mert Ön ostoba volt és elvesztette az önuralmát.-hangja egyre szigorúbban és komolyabban csengett.
-Igaza van. Van rá nagyon jó krémem. Kövessen!-felpattant, ezzel visszatért az a Piton, aki a lehető legszigorúbb és mindig tudja mit csináljon. Hermione készségesen követte, ki az irodából, majd a férfi lakrészéig. Piton természetesen bement a helyiségbe, de Hermione a küszöbnél megállt.
-Jöjjön, Miss Granger! Vagy talán meghívóra vár?!-mordult rá a szúrós tekintetével. Hermione belépett, majd körülnézett. Nem volt nagy szám, de nagyon is jó ízlése volt annak, aki ezt és így berendezte. Azaz, Pitonnak nagyon jó ízlése volt. A nappaliból nyíló több ajtó közül, az egyik mögött a férfi eltűnt egy fél percre, majd, amikor visszaért a lány kezébe nyomott egy tégelyt.
-Ezzel kenje be, ha visszamegy a hálókörletébe, majd reggel, mielőtt elindul reggelizni, ismét.-mondta nyugodtan, miközben szinte barátságosan hatottak a szavai.
-Mondanám, hogy köszönöm, de... inkább ne lenne erre szükségem.-mutatott a dobozra.
-Nézze, Miss Granger!-kezdte nehezen, miközben sóhajtott. -Nem fogok magyarázkodni, de szerintem sem megengedett, amit tettem. Higgye el nekem, az Ön szemrehányásai nélkül is elég kellemetlen számomra.
-Remélem, Tanár Úr!-mosolyodott el, miközben ismételten a csuklójára nézett.
-Jó éjszakát, Miss Granger!-mondta szigorúan, miközben kinyitotta az ajtaját.
-Jó éjt, Perselus!-mondta, miközben mosolyogva ki somfordált. Pitonnak leesett az álla.