Zárójel

28. rész

Hermionenak reggel, készülődés közben eszébe jutott, hogy le kellene mennie a hét végén Roxmortsba, ajándékot venni. Már csak pár hét volt hátra karácsonyig, és ha utolsó pillanatra hagyja, biztosan nem talál megfelelő ajándékot. Harrynek és Ronnak a kviddiccsel kapcsolatosan szeretett volna venni valamit, mint harmadikban, amikor Harry kapott tőle egy seprű ápoló készletet. Akkor is nagyon örült, most is fog valami hasonlónak. Ronnak is valami ilyesmit szánt, bár még nem tudta pontosan. Ginnynek egy smink készletet gondolt, és egy könyvet, amiben benne van minden, frizura elkészítő varázsige. Igaz, hogy vörös barátnője is oda van a kviddicsért, de biztosan jól jönne a bálra egy ilyen könyv, és egy sminkkészlet;  a múltkori panaszkodásából kiindulva, nagy szüksége lenne rá. Lunanak pedig egy olyan könyvet szánt, amelyben benne van minden - a lány szerint létező - lény. Egy rubrikában, van lehetőség pipálni, hogy melyiket láttuk már, melyiket nem. Ez biztosan jó ajándék lesz Lunának! És... volt még valaki... neki is kellene vennie valamit. Persze mindenképpen egy könyvet, de milyet? Ezen töprengett, de majd a könyvesboltban szétnéz. Addig még volt két nap, így igazán volt ideje. Nagyon izgult a holnapi próba miatt, egyszerűen nem fért a bőrébe. Abban reménykedett, hogyha ketten lesznek, jobban feloldódik a férfi, de az a lehetőség is szóba jöhetett, hogy pont ezért lesz még undokabb és feszültebb. Az órái nagyon gyorsan elteltek, nem volt bájitaltan, így semmi különleges nem történt. Nem is látta Pitont, mert nem ment le reggelizni sem, és ebédelni sem. A vacsorát is kiakarta hagyni, semmi kedve nem volt a társasághoz. Harryék kicsit meglepődtek, hogy Hermione egyik étkezésen sem vett részt, de mivel a lány tanulásra hivatkozott, elfogadták. Hermione éppen a klubhelyiségbe tartott, amikor meghallott egy hangot a háta mögül. Hátra fordult és szembe találta magát Dracoval.
-Szia, Granger!-mondta kacér mosollyal.
-Draco.-biccentett oda neki. -Mit keresel itt?-nézett körbe, utalva arra, hogy nem messze van a Griffendél-torony.
-Ha már egy szemtelen Griffendéles bemocskolta a Mardekár-asztalt, gondoltam, jövök és ugyanígy teszek, csak a klubhelyiséggel.-mosolygott.
-Nagyon vicces vagy, Malfoy!-forgatta meg a szemét. Kicsit tetszett neki a fiú csipkelődése, de egyből eszébe juttatta Perselus szavait, ami nem tett túl jót a kedvének.
-Eljössz velem a Csillagvizsgálóba?-nézett a szőke fiú, őszintén.
-Igen.-jelentette ki, egyszerűen. -Mit csinálunk ott?-kérdezte, kíváncsian.
-Beszélgetünk.-somolygott. -De ha gondolod...-kacérkodott.
-Nem gondolom!-kiáltott fel, tettetett felháborodással. Mindketten nevetésben törtek ki. Miután felértek a Csillagvizsgálóba, leültek egymással szemben.
-Sokat jársz ide?-kérdezte komolyan, Hermione.
-Igen.-felelte, kissé letörten. -Tudod Granger... nekem nem voltak olyan nagyszerű barátaim mint neked. Ti hárman... mindig is irigykedtem rátok emiatt.-hajtotta le a fejét. -De ha elmondod valakinek, esküszöm...!-kapta fel a fejét. Hermione még sokk alatt állt. —Draco Malfoy irigykedett ránk?! A barátságunkért?! A világ tényleg megbolondul...?-gondolta magában, teljesen összezavarodva. -Mi lesz ha elmondom?-kérdezte, kicsit megkésve.
-Akkor elhíresztelem mindenkinek, hogy szerelmes vagy Perselusba.-megjelent arcán az a tipikus: számító, ízig-vérig Mardekáros, gonosz, Malfoy mosoly. Mintha csak azt hirdetné, hogy ő mindent tud, a sakk-mattot pedig csak ő adhatja. Mindegy kivel játszik: ha barát, ha nem. Hermione szemei elkerekedtek. —Honnan?! Mégis miért?! Hogyan?!-ezek a kérdések keringtek egyre csak a fejében, de mielőtt megszólalhatott volna, Draco szinte az összes fel nem tett kérdését megválaszolta.
-Hermione.-sóhajtott egyet. -Láttam hogy néztél rá. Tudom, hogy miatta robbantottad fel az üstöt. És ami a legnagyobb bizonyíték volt: az az, amikor tegnap odajött hozzánk. Láttam a szemében. Azért jobban ismerem, mint mások. Nem azt mondom, hogy ismerem, mert őt lehetetlen kiismerni, talán Dumbledore volt az egyetlen, aki tényleg ismerte, de... láttam rajta, hogy nem tetszik neki amit lát. Az, hogy mi ilyen jóban vagyunk.-szája felfelé kerekedett.
-De hát...-csak hápogni tudott, nem jött ki hang a száján. Pedig annyi kérdése lett volna. -Kérlek, senkinek nem mondhatod el!-nézett komolyan a fiú kék szemeibe.
-Természetesen, nem mondom.-bólintott, ő is komolyan.
-Draco. A barátok megbíznak egymásban.-fogta meg a fiú kezét, aki láthatóan ledöbbent. -Szerelmes vagyok Perselus Pitonba.-suttogta.
-Köszönöm, Hermione.-szemei csillogtak; a lány még sohasem látta ennyire nyíltnak és őszintének. Még fent ültek egy pár óra hosszát, Hermione elmondott neki mindent, amit megtapasztalt a férfivel kapcsolatban. Azt is megosztotta vele, hogy együtt kell próbálniuk, és az ötletét is, miszerint a fiút akarta partnerének helyette. Draco egy-két véleményt megfogalmazott a helyzettel kapcsolatban, majd a lánnyal is megosztotta. Hermione hálás volt Draconak, amiért ennyire megtud előtte nyílni. Másnap reggel Hermione a lehető legfeszültebben ébredt. Ma este lesz ismét próbájuk. Rá kellett jönnie, hogy hiányoztak neki a dolgozatjavítások is. Nem volt bájitaltan órája, de volt Átváltoztatástan. Az óra végén, McGalagony professzor megállította, mielőtt kiment volna.
-Miss Granger, gondolkozott már azon, hogy megpróbálja elsajátítani az animágiát?-kérdezte komolyan. Hermione ismét megdöbbent, s csak egy szót tudott kimondani.
-Nem.
-Nem is szeretne, vagy csak még nem jutott eszébe?-folytatta tovább az Igazgatónő.
-Még nem jutott eszembe. De... tetszik az ötlet, biztosan érdekes lehet!-mosolyodott el.
-Valóban az.-helyeselt az idős boszorkány. -Sok idő, mire elsajátítja, de megéri! Ha úgy dönt, én tudok benne segíteni.-mondta halvány mosollyal. -Ön a legjobb diákom, nem véletlenül ajánlottam fel. Olvasson utána kérem. De, azt tudnia kell, hogy egyedül nem vághat bele! Nagyon veszélyes, ha esetleg félre sikerül, akár végzetes következményei is lehetnek.-nézett Hermionera szigorúan, a szemüvege fölött.
-Értettem, McGalagony professzor. Holnap keresek is egy könyvet, ami ezzel kapcsolatos. Mindenképpen fogok szólni! Köszönöm a lehetőséget!-az eddigi bujkáló mosolya kiszélesedett. Az Igazgatónő biccentett, majd elengedte. Mindent elmesélt három barátjának, mielőtt azok elmentek volna próbára. Azt nem, hogy Dracoval ilyen jóba lettek, és azt sem mondta el Harrynek, hogy Draco is tud a dologról. Amikor a barátai mind elmentek a Szükség Szobájába, ő a könyvtár felé vette az irányt. Előtte elkérte Harry láthatatlanná tévő köpenyét, mert tudta, hogy amit ő keres az a zárolt szekcióban lesz. Hiába csak animágiáról szóló könyvet keresett, a legjobb és legizgalmasabb példányok mindig ott vannak. Oda viszont nem lehet csak úgy besétálni. A könyvtár előtti lépcsőfordulóban megállt, majd magára terítette a köpenyt. Amikor belépett a könyvtárba, látta, hogy a könyvtárosnő már alszik, pedig még nem is volt késő. Olyan hét óra körül lehetett. Nem mintha nem örült volna neki, mert így sokkal észrevétlenebbül tudott mozogni. Azon imádkozott, hogy csak Frics ne jöjjön. Azzal nyugtatta magát, ha jön, nem biztos, hogy észreveszi, mert még elsőben, Harryt sem kapta el, és ő sem először jár itt tilosban. Elindult hát, egészen a zárolt szekcióig meg sem állt. Gyorsan végig futtatta a szemével a címeket, amikor meglátta, ami neki kell. Egy szekrényben volt, üveg ajtóval elzárva. Elsuttogott egy 'Alohomora'-t, majd ki is vette. Elolvasta a címet: újra- és újra. 'A bejegyzetlen hatalom'. Végig simított rajta, kinyitotta és a szalagcímeket átfutotta. —Ez az!-örült nagyon. Ebben a könyvben megtalálhatta az animágia minden fortéját, és a pálca nélküli varázslás minden csínját-bínját. Már régóta érdekelte a pálca nélküli varázslat, de így két dolgot intézhet egyszerre. Tudta, hogy Piton is a pálca nélküli varázslás mestere, de azt nem tudta, vajon van-e animágus alakja. Az elsőben akár még segíthet is neki. Mindig is mélységesen tisztelte - a modora ellenére -, ugyanis, a tudása előtt meglehet hajolni. Amint elindult visszafelé, hirtelen megdermedt. Lépteket hallott. Lassú, számító lépteket. Valaki tudta, hogy itt van bent. Egy lépést hátrált, ami egy sarokba vezetett. Nem akarta saját magát beszorítani, de ezzel az egy lépéssel sokkal több esélyt adott magának a menekülésre. Egy árnyékot látott az egyik sorból, akkor elindult gyorsan a másik soron keresztül. A rejtélyes idegen ismét megállt. Így muszáj volt Hermionenak is megállni, nehogy zajt csapjon a puszta lépteivel. Az idegen ismét elindult, s a barna hajú Griffendéles is elkezdett lépkedni, az ellenkező irányba. Nagyon ügyelt, hogy nehogy valamibe beleütközzön. Amikor a polc mögül előtűnt a rejtélyes ismeretlen, Hermione imádkozott, hogy inkább Frics legyen az. Perselus Piton volt, és játszott vele. Biztos volt benne, hogy tudja: van itt valaki, és azt is, merre tart. Direkt játszik vele, mint macska az egérrel. Gyorsabb, nagyobb léptekkel az ajtó felé vette az irányt. A nyomában egyre szaporább lépéseket hallott. —Basszus! Basszus! Basszus! Most mit csináljak?!-kérdezte magában, kétségbeesetten. A kijárat helyett, elfordult, s egy ismét sötét sarok felé vette az irányt, szinte szaladva. Piton ehelyett, kiment a nyitott ajtón; azt hitte, a kis kószáló kiszaladt rajta. Hermione legszívesebben dehoppanált volna, de tiltotta a szabály. A könyvet nagyon gyorsan, makró méretűre kicsinyítette, majd a zsebébe helyezte. Ismét hallotta a hosszú, komótos lépéseket... és egy elmormogott disaudiot. Nem értette mire kellhet. Ekkor meghallotta a mély, fenyegető férfi hangot.
-Tudom, hogy itt vagy valahol. Fölösleges bujkálnod. Ha megtalállak rosszabb lesz, Hermione.-sziszegte. Hermione szíve megdobbant. —Tudja?! Hát, tudja, hogy én vagyok?! Honnan?!-kérdezte értetlenül önmagától. A héten már másodjára tette fel ezeket a kérdéseket, s csak azt a választ adhatta rá: Mardekáros. Dilemma előtt állt: bújjon elő, vagy hagyja, hogy megtalálja.
-Onnan tudom, hogy te vagy...-szünet-...hogy te vagy az egyetlen olyan okos varázsló, vagy boszorkány, aki egy ilyen köpennyel is inkább taktikázik és nem elmenekül... bele a vesztébe.-mondta vontatottan. Hiába volt ez dicséret, a hangnem és a hangsúly, a szavak kiejtése pont az ellenkezőjét mutatta; de akkor is dicséret volt. Végül úgy döntött, megvárja míg Perselus megtalálja. Tudta: nem kellene a próba előtt kihúznia a gyufát nála, de már nem volt mit tenni. Egy pár perc elteltével, a férfi odaért elé. Pont egy embernyi helyet hagyott saját maga és a fal között.
-Megvagy, Granger.-szűrte ki a fogai között. Dühös volt, mert tudta, hogy a lány direkt nem ment el. Direkt megvárta, úgy játszott vele, ahogyan ő az elején.
-Mocskos kis csitri!-morogta, miközben lerántotta róla a köpenyt. Hermione olyan szemekkel nézett rá, mint egy őzike a reflektor fényben; nagy barna szemei zavartságot mutattak, és volt ott még valami... talán a vágy. A vágy csillant meg a szemében, ahogy meglátta az ő szeretett Professzorát.
-Professzor.-suttogta. Piton nem tudta, mit is feleljen erre. Mit kéne mondania?! A próbán közelebb kerültek egymáshoz fizikailag, és... minden este rá kellett jöjjön: hiányzik neki a lánnyal való közös javítás. Nem sokat beszélgettek, de ha mégis, akárhogyan is tiltakozik ellene, de jól érezte magát a lánnyal. Végre egy jó vitapartner, akinek van egy kis esze. Az pedig, hogy szép és csinos, csak plusz ráadás.
-Ugye tudja ez hány pontjába fog kerülni?!-nézett rá szigorúan. Hermione megnyalta a száját, majd mivel Piton nem húzódott arrébb, szólásra nyitotta a száját.
-Szorozza meg hárommal.-suttogta, majd egyik kezét a férfi mellkasára tette, másikkal beletúrt a hajába, s így húzta le a fejét magához. Mélyen a fekete szemekbe nézett, amikben szinte azonnal elveszett. Úgy érezte, hogy a lelkébe lát a férfi, mégsem volt Legilimencia. Kicsit följebb nyújtózkodott, majd megcsókolta. Először az ajkuk ért össze, amit a Professzor finoman megharapott, majd mély, szenvedélyes csókba bocsátkoztak. Piton megfogta Hermione csípőjét, így húzta magához közelebb, majd a falhoz nyomta, s csak csókolta. Amikor észbe kapott, elhúzódott, s a lány szemei, szomorúan kezdtek csillogni.
-Elintézett magának egy havi büntető munkát, Miss Granger.-vicsorogta. -Holnap, nyolc órára legyen az irodámban!-köpte a szavakat, de a szemében teljesen más volt. -Ma vacsora után legyen a Szükség Szobája előtt, de ne késsen! Majdnem elfelejtettem... 60 pont a Griffendéltől!-szólt vissza, ridegen, de a szája sarkában egy nagyon kicsi, és nagyon halvány mosoly bujkált. Csak az láthatta, aki alaposabban megnézte. Ezzel, hátat fordított, majd suhogó talárral, szokásos stílusában, elviharzott. Hermione elégedetten borította magára a köpenyt, majd kiment a folyosóra és boldogan lecsúszott a fal mentén, ülőhelyzetbe hozva magát. Elgondolkodott, hogy milyen ironikus: ismét a fal mellett ül, egyedül, de most boldogan.