Zárójel

51. rész

-McGalagony professzor!-kiáltott a folyosó egyik végéről át a másikra Hermione. Az Igazgatónő megállt, majd a lány felé fordult. A Griffendéles szapora léptekkel közeledett hozzá, a határozott tervével.
-Mondd csak, Kedvesem.-váltott bizalmaskodóra. -Elég késő van.-folytatta egy kicsit komolyabban.
-Tudom, de arra gondoltam, hogy a múltkor már említett pálca nélküli varázslást elkezdhetném elsajátítani. Mindjárt vége az évnek, és nem szeretném úgy elhagyni az iskolát, hogy ezt nem tanultam meg.-mosolygott.
-Persze! Mi más, mint a tanulás?-mosolyodott el kedvesen az Igazgatónő is. -Rendben, beleegyezek, de csak akkor, ha talál olyat, aki tudja Önt tanítani. Én sajnos csak az animágiában vagyok jártas. Talán tudna segíteni Piton professzor.-ajánlotta fel. -De Hermione, Önre bízom, hogy meggyőzze a tervéről.
-Rendben! Remélem sikerrel járok!-mosolyodott el még szélesebben, miközben a szemében az a tudás utáni vágy lobogott, mint máskor is.
-Akkor ezt megbeszéltük, és kérem, hogy ne tartózkodjon sokáig a folyosókon, térjen vissza a körletébe.
-Köszönöm, McGalagony professzor!-köszönt el kedvesen és lelkesen a lány. Ahelyett, hogy a lakosztályába ment volna, egyenesen a pincébe ment. Most az egyszer nem Professzorához rohant először, hanem Dracohoz.

-Mi történt?-nyitott ajtót ijedten a fiú. Mihelyt meglátta az ajtajában álló - pár másodperce úgy dörömbölő, mint akinek az élete múlik rajta -, széles mosolyú lányt, megnyugodott.
-Mi van Granger, megkérte a kezed?-ugratta, miközben beljebb invitálta.
-Nagyon vicces vagy...-húzta el a lány a száját, s miközben belépett, vállba boxolta a fiút.
-Komolyan... mi az Isten bajod van, hogy majdnem berúgtad az ajtóm?-húzta fel a szemöldökét a szőke.
-Ne túlozz már!-nevette el magát a lány. -Csak... kopogtam. Jó, oké! Dörömböltem. Túlléphetünk rajta?-tette karba a kezét.
-Persze.-nevetve bólintott a fiú.
-Azért jöttem, mert az Igazgatónő megengedte, hogy megtanuljam a nonverbális varázslást. Szerinted belemegy Perselus?-nézett kérdőn a fiúra.
-Nézzük csak: akkora tudásvágya van, mint neked, szóval... lehetséges. Nem biztos, mert lehet, hogy nem akar kockázatot vállalni.
-Hogy érted, hogy... 'kockázatot'?-lepődött meg a Griffendéles.
-Úgy, hogy, ha tanulásról van szó, elég mohó vagy.-a lány kérdő és mit sem értő tekintetére folytatta. -Nos, ha lemeríted a varázserőd, mert nem bírsz betelni egy nehéz feladat vereségével, és folyamatosan újrapróbálod, könnyedén megeshet az ilyesmi. Ezzel az a baj, hogyha valóban annyira lemerül, abba bele is halhatsz. A kérdés nem az, hogy Ő bele megy-e, hanem, hogy te megígéred-e, hogy nem leszel meggondolatlan.-mondta őszintén, és komolyan a fiú.
-Látod... ezért szeretem én a Mardekárosokat. Kíméletlenül őszinték tudtok lenni.-nevetett a lány.
-Ez így van.-bólintott elégedetten Draco.
-Akkor ha jól értettem, vissza kell magamat fognom, és efelől meg kell győznöm Perselust is, hogy ez sikerülni fog.
-Akár így is mondhatjuk, igen.
-Köszönöm, Draco!-ölelte meg a fiút, miközben elindult a kijárat felé. -Elmegyek hozzá, és meggyőzöm!-tekintett diadalittasan Malfoyra.
-Gyerünk! Majd meséld el, milyen volt!-kacsintott a lányra.
-Hogy neked milyen mocskos a fantáziád!-hőkölt fel Hermione.
-Na ne mondd már, hogy csak a szempilláid rebegtetésével veszed rá mindenre...-forgatta meg a szemét.
-Képzeld, még az sem kell hozzá!-nyújtotta ki a nyelvét.
-Hol érzed magadat, az óvodában?-vonta fel a szemöldökét, majd elnevette magát.
-Draco, te magad vagy az óvoda.-nevetett a lány is.
-Tudom, hogy erős vagyok, és bárkit megtudok óvni.-mosolygott hamiskásan. -Nézd a bicepszem!-feszítette be a karját.
-Ez valami találós kérdés?-erőltette a nézést.
-Menj már!-bökte oldalba a lányt, Draco.
-Szia, bicepsz!-nevetett a lány.

Összeszedte magát, és elindult a Professzor lakosztálya felé. A léptei kopogását lehetett csak hallani, a kihalt folyosón. Nem is gondolta volna, hogy ilyen jók a pince lakói, hogy takarodó előtt már nyomukat sem látni. Bezzeg ő... Na, jó, tisztában volt vele, hogy a háttérben biztosan mennek a susmusolások, de hát, erről híres a zöld színnel ellátott ház. Reménykedett, hogy nem veszi észre senki, és megnyugodott, mikor belépett Perselus körletébe.
-Bicepsz?-vonta fel kicsit sem kedvesen, inkább gyanakvón a szemöldökét a férfi.
-Te settenkedsz utánam? Vagy... kémkedsz?-hőkölt fel a lány.
-Ne próbáld meg rám hárítani. Nem ez volt a kérdés, és nem tartozom elszámolni valóval neked.-szemeit összébb húzta.
-Mondd Perselus, - lépett közelebb a lány - miért nem bízol bennem?-kérdezte, majd megsimogatta a férfi arcát. Mintha egy kicsit engedtek volna a komor ráncok az arcán, de ehhez is jó megfigyelőnek kellett lenni. -Egyébként arról akartam veled beszélni, hogy...
-Tudom.-vágott a szavába türelmetlenül. -Minerva szinte levadászott a folyosón, úgyhogy mindent tudok és a válaszom: nem. Egyébként ebből a beszélgetésből visszajőve hallottam meg, hogy elköszönsz Dracotol.-ült le mogorva arckifejezéssel. Hermione szinte nem is tudta eldönteni, hogy rögtön kezdjen bele a heves szócsatába, hogy engedélyt kapjon, vagy nevesse el magát, esetleg csókolja meg a férfit. Végül a romantikus énje győzött, ezzel felülkerekedve minden harci kedvén és humorérzékén.
-Ugye tudod, hogy ettől még nem változik a véleményem?-tolta kicsit messzebb magától a lányt, ezzel megszakítva a csókot.
-Tudom, Perselus.-suttogta a lány a fülébe, majd finoman megharapta. Egy elégedett morgást hallott, ami bátorította. Az ujjaival elkezdett játszani a férfi gombjaival, amiket szépen lassan kigombolt, miközben hol a Bájitalmester nyakát, hol a száját csókolta. A felöltő alól előkerült a varázslatos fehér ing, ami makulátlannak hatott. Attól is megszabadította a Professzort, akinek hófehér bőre még makulátlanabbnak tűnt, mint az imént levetett ing. Hermione amint meglátta, rögtön vágyat érzett, hogy megérinthesse, s ahogyan végigsimította a kezével, érezte a férfi felgyorsult lélegzetét. Imádta minden egyes mozdulatát, porcikáját, annak ellenére is, hogy utóbbiak többsége még felfedezésre várt. Tudta, hogy nem lehetne, amire készül, de úgy érezte, hogy innen már nincs visszaút. Finoman, ámbár határozottan, a férfi övéhez nyúlt, hogy kicsatolhassa, de egy erős kéz, szinte vasmarokba szorította a csuklóját. Az eddig izgatottan alatta ülő férfi, most egyszeriben fölé tornyosult, őt szinte leteperve.

-Ettől nem változik a véleményem.-sziszegte. A lány türelmét vesztve kikászálódott alóla, felmarkolva a férfi ingét, majd hozzávágta.
-Cseszd meg a véleményed! Miből gondolod, hogy a hülye engedélyedért akarok... téged kívánlak, teszek az engedélyedre! És most elmegyek.-jelentette ki, dühtől fortyogva.
-Hermione...-állt fel a kanapéról döbbenten Piton.
-Megyek. Te pedig... nem is tudom. Jó éjt, Perselus.-köszönt el a lány, majd a lakrésze felé vette az utat. Nem tudta, hogy miért nem hisz neki a Bájitalmester, vagy miért nem bízik benne, de szerette volna ha megváltozik e téren. Nagyon jól indult ez az este, főleg, hogy ki nem mondva bocsánatot kért azzal a férfi, hogy elmondta, mikor hallotta a Dracoval való szóváltását a folyosón. Azt hitte, hogy ez az éjjel már csak jobb lehet onnan, de tévednie kellett.

Gondolt egyet, majd visszafordult a folyosón, és ismét Malfoy ajtaja előtt találta magát. A fiú készségesen beengedte, majd egy pár jó tanácsot adott a lánynak, miután végighallgatta a történteket.
-Tudtam, hogy befogod vetni a nőies "bájaidat".-mosolygott szemtelenül Draco. Hermione csak fejbe vágta egy párnával, és nevetett.
-Nem azért, hogy kicsikarjam belőle az engedélyt.-szomorodott el.
-Persze, tudom. De azért nekem is jár néha egy kis szórakozás.-mondta, s még mindig nem szűnt meg az az önelégült vigyor az arcán.
-Igen, jár.-ölelte meg Hermione. -Köszönöm, Draco.-suttogta, s végül úgy döntött, hogy a nappali kanapéján tölti az éjszakát. Dracoval éjjel kettőig beszélgettek, egy jó bor társaságában, majd a fiú, a hálószobájába elvonulva, Hermione pedig a kanapén aludt. Másnap reggel Hermione korán, még mielőtt a kastély felkelt volna, felébredt, s visszaosont a szobájába, hogy ne is keveredjen gyanúba, vagy ne legyenek hülye pletykák céltáblái.

——————
Instagram: cicakak97
❤️👆🏻